Ejfelinap4.3Ezen falu egyetlen jellegzetessége, hogy itt mérték az eddigi legalacsonyabb hőmérsékletet Finnországban: 1999 telén mínusz 51,5°C volt. De most sincs túl meleg.

6. nap (2007. június 29. – péntek) - Lemegyünk a térképről

Meltausjoki hídja – Kaukonen – Kittilä – Sirkka (Levi-hegy) – Kögnäs - Ratuskylä
Táv: 127,7 km

Szabályosan menekülnünk kell a táborhelyről, ugyanis a sátorból kilépve megrohamoz minket a tegnapi rovarhad. Invázió alá vesznek minket, simabőrűeket, már nem bírunk hogyan védekezni ellenük. Nem véletlen, hogy 20 km hosszan le sem merünk szállni kerékpárjainkról.

Egy buszmegállóban reggelizünk. Kihalt a vidék, eddig kb. 2-3 autóst láttunk, no meg pár rénszarvast az úton és egy egész csordát az út menti szántásban. Megállni nem lehet, annyira meleg sincs, az eget komor felhők takarják, s ahogy lassítunk, jönnek a szúnyogok is. Egyre jobban várjuk következő városunkat, Kittilä-t. De akkor lepődünk meg igazán, amikor kilométeróránk és a táblák szerint már csak 2 km-re vagyunk tőle, s civilizációnak még semmi nyoma. Egy merész kanyar után aztán végre feltűnik Nyugat-Lappföld legjelentősebb települése, az 5800 lakosú egyutcás, kopott városka. Ekkor már 95 km-t mutat az óránk.

 Ejfelinap4.1

Az útikönyv szerint télen nagyobb a forgalma, ugyanis a közeli Levi-hegy síparadicsom. Elenyésző lélekszáma ellenére önálló reptérrel is büszkélkedhet, napi 4-5 járattal Helsinkibe. Találunk egy benzinkutat, ahol felpumpáljuk gépeinket, hiszen az elmúlt napokban már 1 bar megszökött a gumikból, majd találunk egy Kuukkeli Marketet, mely a Lappföld legismertebb bolthálózata. A finneknél, a svédekkel ellentétben már csak vastag, visszaváltható üvegekben lehet üdítőt kapni, az egyszer használatos üveg itt nincs forgalomban. Nagyon környezettudatos népek lakják ezt a vidéket. Mivel a nehéz üvegeket nem akarjuk cipelni, dobozos, rostos üdítőket vásárlunk. A boltban lehet kapni fél kilós rénszarvas konzervet is, de méregdrágán 20 euróért. Ezt inkább kihagyjuk. Veszünk inkább kenyeret két napra előre, tejet holnap reggelire. Konzervünk még van otthonról. Kerékpáros táskánkban az élelmiszer szállítására használt rész ismét színültig van, nem véletlen, most egy 197 km-es szakasz következik bolt és fontosabb lakott település nélkül. A város „főterén" egy jó forgalmú, de kiolvashatatlan nevű fagyizó mellett kajálunk, a szomszédos üzletben motoros szánokat lehet kapni. Rövid pihenő után ismét útra kelünk.

A város végén elhaladunk egyetlen turisztikailag értékes épülete, a fatemplom mellett, majd a reptér következik, ahonnan már jól látszik a Levi 500 méteres csúcsa. A hegy lábánál lévő részt profin kiépítették, szállodák, apartmanok sorakoznak, aztán mintha elvágták volna. Ismét kint vagyunk a Lappföld végtelen fenyőrengetegében. Egy gyors folyású folyót keresztez az utunk, partján sok-sok horgásszal. Mivel a következő hosszú szakaszon nem jelöl térképünk folyóvizet, lemegyünk a hídról a partra fürödni. Rengeteg a szúnyog itt is. A horgászok nyakig beöltözve, fejükön a méhészekhez hasonló hálót viselnek, s csak úgy kapkodják ki a halakat a vízből. Nincsen nehéz dolguk, hiszen errefelé folynak Európa halban leggazdagabb folyói.

Ma már nem tekerünk sokat. Másodrendű utunk közben döngölt földúttá változik, és a folyót elhagyva jóval hullámosabb lett a terep. Azt hiszem, kezdünk lemenni a térképről. A fenyvesben, egy kis tisztáson alig pár méterre az úttól táborozunk egy nagyon kis falu szomszédságában. Délben vásárolt virslit főzünk vacsorára, melyet finom lapp kenyérrel fogyasztunk a sátrunkban, ugyanis kint még riasztószerrel befújva is elviselhetetlen a rovaráradat. Bár még csak fél 8-van, de eszünk ágában sincs reggelig kimenni.


Estig megtett összes táv: 710,7 km.

7. nap (2007. június 30. – szombat) - Úttalan utakon
Ratuskylä – Pokka – valahol a Lemmenjoki Nemzeti Park határán útközben távol mindentől
Táv: 104,1 km

Az eddigieknél jóval hidegebb reggel köszönt ránk. Az idő borult, szemerkél az eső. Az utolsó időjárás-előrejelzést Rovaniemiben, az Arikumban kaptuk, ekkor még nem erről volt szó. Még a sátorban reggeliztünk, nem valószínű, hogy a következő szakasz bővelkedni fog buszmegállókban.

A földút sártengerré változott, s egyáltalán nem úgy néz ki, hogy hamarosan ismét aszfalton haladhatunk tovább. Emellé kapunk még kemény szembeszelet és alattomos buckákat. Küzdelem minden egyes kilométer, szitál az eső, kerülgetjük a kátyúkat, a pocsolyákat. Ahogy elindulunk, rögtön feltűnik, hogy változás történt az úton tegnap óta. Az út egyik fele keményen döngölt, mint ahogy tegnap, a másik felén friss, laza kavicságy van, melyen szinte lehetetlenség haladni. Először arra gondoltam, hogy bizonyára egy lánctalpas autó szedte fel a burkolatot, de sajnos nem volt ilyen szerencsénk. Alig tekertünk 10 km-t, s szemből feltűnt egy kavicsterítő autó, mely vastag kavicsréteggel terítette be az úttest másik oldalát is. „Ez rohadt nagy szívás!!!" – mérgelődtünk magunkban.

 Ejfelinap4.2

Alig 15-tel zötyögtünk a sáros, kavicsos, pocsék minőségű úton. Meg kell állni öltözni, mert kezdek teljesen átfagyni. Hosszúnadrág, térdvédő, sapka. Nem lehet több 8 foknál. Ez már kezd nagyon durva lenni. A lábfejem még a gore-tex-es cipőben is teljesen elfagyott, alig érzem az ujjaimat. De nincs mit csinálni, haladni kell. Mást úgysem tehetünk ezen a néptelen vidéken. Eddig még csak-csak láttunk egy-két autóst, de itt már azt sem. Egész délelőtt ha 8 autó elhaladt mellettünk akkor már lehet, hogy sokat mondok. Egyetlen motiváló tényező a pontosan 10 km-enként kint lévő tábla, mely jelzi a következő két lakott település nevét és távolságát: „Pokka 44, Inari 150". Errefelé még kisebb falvak sincsenek. Csak egyik domb a másik után, kemény tekerés felfelé, majd a szembeszél miatt lassú gurulás lefelé. Váltott vezetésbe kezdünk 5 km-enként cserélve húzzuk egymást. Ebédidőre aztán megérkezünk Pokkába.

Ezen falu egyetlen jellegzetessége, hogy itt mérték az eddigi legalacsonyabb hőmérsékletet Finnországban: 1999 telén mínusz 51,5°C volt. De most sincs túl meleg. Vizesen, átfagyva, kőkemény és érzéketlen lábakkal keresnénk valami fedett helyet magunknak, de egy-két faházon kívül semmit nem találunk. Végső elkeseredésünkben kénytelenek vagyunk felállítani a sátrunkat, s odabenn ebédelni. Bebújunk hálózsákunkba, s megpróbáljuk felmelegíteni egymást és magunkat. Kint a parkolóban csak néhány német lakóautós van, ezen kívül tiszta világvége hangulat mindenfelé. Kb. egy-másfél órát kuksolunk sátrunkban, majd ismét felkerekedünk és nyomjuk tovább az egyhangú kilométereket. Egyetlen pozitívumként innen már egy szűk, aszfaltburkolatú út vezet Inariba. Délután szinte egyfolytában gyűrjük a végtelen dombságot, egy újabb 50-est hagyunk a hátunk mögött. Ezen a szakaszon hosszan a Lemmenjoki Nemzeti Park határán tekerünk, mely Finnország legnagyobb területű nemzeti parkja, sőt egy része még Norvégiába is átnyúlik. Megállunk az egyik bejáratnál, egy minden részletre kiterjedő térkép és információs tábla várja a látogatókat. A távolságok viszont iszonyat nagyok, a legközelebbi érdekes hely is legalább 10 km-re van, az ösvény meg csak gyalog járható. Valószínűleg nem egynapos túrázók keresik fel a barnamedve és rozsomák lakta végtelen fenyőerdőt.

 Ejfelinap4.3

Estére nagyon elfáradunk, az utolsó emelkedőkre már kész kínszenvedés feltekerni. Ez volt a legkisebb átlagsebességű napunk, mindössze 16,9 km/h-val haladunk átlagosan.

Az út menti irtásban keresnénk megfelelő táborhelyet, de nagyon göcsörtös a talaj, így nincs egyszerű dolgunk. Végtére is találunk alkalmas helyet a zuzmóval bevont talajon a sátrunknak. Főzőkockával vizet melegítünk, de csak nem akar megfőni a Maggi-tésztánk, így kissé ropogós formában kell elfogyasztanunk, de egy ilyen fárasztó nap után ez már nem szempont. A nap fénypontjaként otthonról hozott pisztáciát eszünk. Ez volt a leggyilkosabb napunk a túrán!

Estig megtett összes táv: 814,7 km.

8. nap (2007. július 1. – vasárnap) - Az Inari-tó partján
Valahol a Lemmenjoki Nemzeti Park határán útközben távol mindentől – Inari - Kaamanen
Táv: 89,7 km

Komor, hideg, esős reggel köszöntött ránk a semmi közepén. Szitál a köd és nincs több, mint 6-7ºC. A sátorban reggelizünk, majd beöltözünk, összecuccolunk és irányba fordítjuk gépeinket. A szembeszél ismerős tegnapról, így – tegnaphoz hasonlóan – 5 km-es váltásban húzzuk egymást. Egy folyó hídjánál állunk meg csupán pihenni, kocogok egyet, ugyanis megint elmerevedtek a lábujjaim.

Délután egy óra tájban hosszú idő után először tapasztaljuk a civilizáció jeleit. Azt, hogy városhoz közeledünk itt Finnországban a közvilágítás megjelenése jelzi jóval a lakott települések előtt. Majd jön a városnévtábla.

Ejfelinap4.4

De innen még mindig kilométerekre található az első ház. Így 197 km végtelen fenyves után minden apró jelnek nagyon tudunk örülni. Bár Inari - mint város – minden képzeletünket alulmúlja. Ha azt mondom, hogy Vasvár ehhez képest metropolisz, akkor talán mindenki érti, mire gondolok.

Az útikönyv szerint egy alaszkai kisvároshoz hasonlít, kopott, régies, szétszórt házakkal. Itt található Finnország harmadik legnagyobb tava, az Inari-tó. A parton van valami hotel is, no meg egy turistainformáció. De számunkra a leglényegesebb dolog a vásárlási lehetőség, hiszen újabb 100 km következik komolyabb lakott település nélkül. Be is vásárolunk rendesen a Kuukkeli-Marketben. Veszünk Lapin Kultát is, mely az egész félszigeten ismert és elismert lapp sör, gyümölcsként jöhet egy kis nektarin.

A buszmegállóban kajálunk a főút mellet, amin már jócskán nagyobb a forgalom, mint azon az úton, amin eddig jöttünk. Idő közben megjön a buszjárat is. Errefelé elég érdekes buszok járnak, a busz első ¾-e utastér, s kb. ¼-e, tehát elég nagy rakodótér. Busszal hozzák a városba az újságot, sőt talán még a postát is. Tiszta északi feeling! Csak az irritál minket, hogy az a pár ember, aki az utcán lézeng, lenge öltözetben, nem egyszer rövidnadrágban, rövid ujjúban van, miközben mi majdnem odafagyunk a padhoz.

Kaja után Diát beküldöm a „Turist Office"-ba, hogy kérdezze meg, meddig kell fagyoskodnunk. Egy szakállas fickó a recepciós, s mikor Dia megjegyzi, hogy milyen hideg van, röhögve csak ennyit mond: „Ugyan már, nincsen itt hideg! Csak egy kicsit hűvös." A téli mínusz 40-hez képest mondjuk tényleg jó az idő, szó se róla, de azok a fránya lábujjaim csak nem akarnak kiolvadni. Szerencsére jó híreket kapunk, napokon belül javulni fog az idő, sőt a fickó olyan készséges volt, hogy kinyomtatja nekünk Nordkapp időjárását a következő egy hétre. Reméljük, jobban bejön ez az előrejelzés, mint még Rovaniemiben.

Ebéd után a közeli kempingbe megyünk, ugyanis azt az infót kapjuk, hogy itt lehet szaunázni. Ha már itt járunk Finnországban, a szauna őshazájában, mindenképp ki kell próbálni! Bár nem olcsó mulatság, 17 euró a bérleti díja egy ötfős szaunának.

A kemping recepciójának kandallójában ég a tűz kellemes meleget árasztva. Egy fiatal hölgy készségesen közli töretlen angol nyelven, hogy egy órát várnunk kell, mert még be kell fűteni a szaunát. Be is ír minket 2 órával későbbre, 16:30-ra. Ekkor esik le, hogy Finnországban időeltolódás van az otthonihoz képest. Eddig nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget neki, hiszen úgyis mindig világos van, boltba pedig még csak kétszer jártunk az itt eltöltött 5 nap alatt. No nem azért, mert ilyen spórolósak vagyunk! Lemegyünk a Balatonunknál sokszor hatalmasabb ivóvíz minőségű tó partjára, melynek csupán egy kicsi, mindössze 40 km-es ágát látjuk, s távolban egy pár sziget emelkedik.

Ejfelinap4.5

Kivárjuk az egy órát, majd bemegyünk a több mint 100 fokos szaunába. Maga a létesítmény 3 helyiségből állt: egy öltöző, egy zuhanyzóhelyiség és maga a szauna. Állítólag Finnországban a legmagasabb az egy főre jutó szaunák száma a világban, otthon, munkahelyen, szállodákban, no és itt a kempingben is van egy. Ez most sajna nem egy eredeti fatüzelésű szauna, hanem már elektromos, mint amilyen nálunk. Ennyire jól szaunázás még nem nagyon esett télen sem. Érzem, ahogy lábujjaim vérkeringése újra megindul és két nap vacogás után újra van élet a testemben. Ez minden pénzt megért!

Egy óra alatt jól feltöltjük magunkat hővel, így már sokkal elviselhetőbb a kinti hőmérséklet is. Felpattanunk kerékpárjainkra és a város másik végébe lévő Siida-hoz sietünk. A múzeum a számik életével foglalkozik, bemutatja kultúrájukat, történetüket, s azt, hogy hogyan élnek ezek a vadon élő népek az év 4 évszakában. Bár nem akkora, mint az Artikum, de ez is látványos és érdekes tárlat. Van egy szabadtéri kiállítása is, mely a különféle hagyományos lakóháztípusokat ismerteti meg velünk, többek között gerendaházakat, földházakat és jurtákat. Meg is jegyezzük poénból, hogy jövőre ide hozzuk a gyerekeket az iskolából „Honfoglaló táborba". Biztos tetszene nekik is.

A „szabadidős programokkal" ma is elment az idő, akárcsak Rovaniemiben, mindössze 60 km-t tekertünk még csak ma. De nem is baj, hiszen túratervünk szerint Inari a mai szakaszhatár, amit ezen túl megyünk az már mind-mind ráadás. No, azért nem állunk meg itt, hiszen túránk egyik legkeményebb 3 napos szakasza következik, napi 127 km-es átlagos távokkal egészen a Nordkappig. Este hat óra után már a szél is elállt, így szinte száguldunk a főúton tovább észak felé. Csodálatos terepen, kisebb dombvonulatokra felfutva, hosszan elnyúló tavak mentén haladunk. Jó érzés újra 20 km/h felett tekerni. Még egy 30 km-t megyünk. Az idő is javulófélben van, már 11 fokot mutat egy útmenti digitális hőmérő. Elhagyatott hétvégi házak között találunk szállást egy tó partján. Érdekes módon Inariban nem voltak szúnyogok, de itt most megint nagyon sok van. Az elmúlt napokban már profin kifejlesztettük sátorba-beadogató taktikánkat: cipzár le, cucc be, cipzár fel: mindez kb. 1 másodperc alatt. Bolognai Maggi tésztát főzünk vacsorára. A közeli rendezett házak teljesen kihaltak, csak néhány horgászt vélünk felfedezni a tóparton. Fürdünk egyet, majd eltesszük magunkat holnapra.

Estig megtett összes táv: 904,5 km.

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.