Montenegro012007 augusztusában Montenegróba terveztünk egy körtúrát. Egy csodaszép, ugyanakkor igencsak embert próbáló 10 napot töltöttük, miközben bejártuk a kicsiny ország megannyi csodás helyét.

Montenegró – vagy ahogy lakosai nevezik – Crna Gora piciny, eldugott darabja Európa földjének. Tájai azonban változatosak, bővelkednek a természeti szépségekben, sőt nem túlzás azt állítani, természeti csodákban. Van tagolt, sziklás, vagy homokos tengerpartja, onnan hirtelen, meredeken égbetörő, rekordmélységű kanyonokkal szabdalt karsztos hegyvidéke, mocsárvidéke, régi vagy új, jó hangulatú városai, millió kellemes kávézója és étterme, helyi specialitásokkal, italokkal, s még számos olyan tulajdonsága, amit hasonló földrajzi helyzetű országokról nem tudunk elmondani. Minden van, ami a magunk fajta turista számára vonzóvá és elérhetővé teszi. S ráadásul megfizethető áron.

Montenegróban olyan változatos a természet, ami csak nála jóval nagyobb országokról mondható el. 4 nemzeti parkja van, melyből 3-ban, sorrendben a Durmitorban, a Biográdiban és a Shkodraiban mi is látogatást teszünk.

Montenegro02

Elsőként az Interneten olvastam egy jó hangulatú kerékpáros túrabeszámolót, ez indította el a „lavinát" melynek következménye ez a túra lett.

Montenegró területe kb. egyhatoda Magyarországénak, lakosainak száma 651ezer fő. Északról Szerbia, nyugatról Bosznia-Hercegovina és Horvátország, keletről Albánia, délről pedig az Adriai-tenger határolja.

 montenegro

Túránk Baranya megyéből, Villányból indul, költségmegtakarítás címén egy nap alatt átszeljük Horvátország Szlavónia nevű alföldjét, s a Száva-folyón keresztül átlépünk Boszniába. Erről az országról is sok jót hallottam, mégis megrémisztettek az alig több, mint 10 éve véget ért háborúból a földben maradt aknák, így egy viszonylag gyors áthaladást terveztem. Két napot töltünk majd el ebben a multikultúrális országban, az utunk hátralévő részében Montenegróban túrázunk. Elsőként átkelünk az ország legmagasabb hegységén, a Durmitoron található majdnem 2000 méter magas hágón, majd Európa legmélyebb szurdokvölgyében a Tara-kanyonban haladunk tovább. Egy újabb hágó leküzdése után a Morača-folyó kanyonjában haladva elérjük Podgoricát, a fővárost. Útba ejtjük a Balkán legnagyobb területű tavának, a Shkodrai-tónak partvonalát, majd az ország – légvonalban 73 km hosszú – tengerpartján haladunk végig. Utunk végén is vár ránk egy kiemelkedő látványosság, a különös alakú Kotori-öböl.

Montenegro03

A túra előtt felvettem pár olyan bringással a kapcsolatot, akik már jártak ebben az országban, így én biztos voltam benne, hogy biztonságos és egy jól megélhető helyre tartunk. Társaim először mégis elég bizalmatlanul fogadták ötletemet.

Ennek elsődleges oka a háború, mely jelentősen visszavetette Jugoszlávia utódállamainak gazdaságát, s ennél fogva látogatottságát is. A délszláv nagyhatalom felbomlásával Montenegró 1992-2006 között unióra lép Szerbiával, majd népszavazás alapján 2006. június 3-ától független állam (86,5%-os részvétel mellett 55,5% szavazott a függetlenségre), melyet azóta a jelentős hatalmak sorra elismertek. Hivatalos nyelve a szerb, bár a montenegrói identitású emberek általában úgy tartják, hogy ők montenegróiul beszélnek és nem szerbül. Ők viszont mindössze a lakosság 43%-át teszik ki, a fennmaradó részt nagyban szerbek alkotják (32%), de van bosnyák, albán, szláv-muszlin, és horvát kissebség is. Az ország pénzneme jelenleg az euró.

Montenegro00

Folytatjuk...

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.