Galga volgye01Tél van, vagy mégsem? A naptár szerint igen, de a hőmérő nem ezt mutatja. Plusz 8 fok. Nekem meg mehetnékem van, de hova?

Valahol a környéken kellene egyet csapatni. Ruhámat már készítem is össze, egy kis élelem, forró tea a termoszba, bringa már megy is fel a kocsira és indulás. Úti célom Veresegyház. A Galaga-völgyében és a Cserhátban fogok egy jót tekerni.

Az első kilométerek
Veresegyházáról elindulva kicsit fázom, de ez hamar elmúlik, hiszen egy jó kis emelkedővel kezdődik a túra. Ezt annyira nem szeretem, hiszen még be sem melegedtek a lábaim és inkább szenvedek, mint élvezem az utat Erdőkertesig. Hiába októberben ültem utoljára bringán, most meg január van. Fejemben cikáznak is a gondolatok, sok lesz a betervezett túra mára, inkább rövidebbet kellene fordulni, elvégre tél van, vagy mi. Az emelkedő tetején meg is állok, nézegetem a térképem, hogy hol lehet rövidíteni, majd megnyugodva teszem el, hogy a tervezett utam több opciós, ha úgy érzem, hogy gyenge vagyok, akkor több helyen van egérutam. Ezen megnyugodva már könnyebben ment a tekerés, amihez hozzájárult az első lejtő is.

A Galga-patak mentén
A Vácegresnél lévő emelkedő már nem nem fájt annyira, sőt kezdtem ráhangolódni az útra, és a falu után következő lejtőn már úgy vigyorogtam magamban, min a tejbetök. Hát ez hiányzott nekem. Otthon a négy fal közt járkáltam, mint a mérgezett egér, most meg kitárult előttem a világ, a szabadság.

 Galga volgye02

Galgamácsa elején van egy kis út balra a temetőhöz, ahonnan csodás kilátás nyílik a környező vidékre. Ha erre járok itt mindig megállok. Most is ezt tettem, bár az időjárás nem túl kegyes, hiszen borongós, felhős az ég, de így is jól esett egy kicsit nézelődni.

Egy pár korty forró tea a termoszból, egy műzli szelet elmajszolása és a térkép böngészésével, utam tervezésével telik ez a pár perc pihenő, aztán indulok tovább.

 Galga volgye03

Néhány perc és a falu központjában vagyok. Átkelek a vasúton, majd a Galga-patakon és már kint is találom magamat az Aszód – Balassagyarmat között futó országúton. Itt balra fordulva a Galaga- patak völgyében tekerek tovább.

Az út hullámzó kisebb-nagyobb dombra föltekerek, majd vigyorgó ábrázattal legurulok. A túra eleji rossz érzéseket már végleg magam mögött hagytam, innentől már nagyon élvezem a túrát.

Galgagyörk előtt kicsit óvatosra kell fogni a bringát, mivel nemrég egy traktor jöhetett ki a földekről, és a vezető persze szabályszerűen letakarította a kerekeket az útra való felhajtás előtt. Így hatalmas sárkupacokat kell kerülgetni. Autóval ezek között lavírozni nem lenne egyszerű.

 Galga volgye04

Hamarosan megérkezem Püspökhatvanra, ahol rengeteg faragott fa szobor található a főút mellett. Először egy földművest ábrázoló mellett állok meg, amit lefotóztam, majd egy kis falatozást rendeztem. Ezt senkinek sem ajánlom, mivel ha tovább megyünk a falu végén vagy egy gyönyörű park, ami szintén tele van hasonló szobrokkal és ott kényelmesebben lehet pihenni. Én is körbejártam és sok érdekes szobrot fényképeztem le.

Galga volgye05 

A települést elhagyva egy dimbes-dombos kacskaringós úton tekertem tovább. Útközben a nap is kisütött, ami a téli szomorú szürke tájat kicsit bearanyozta. A hőmérséklet is növekedett, kezdett kissé melegem lenni.

Egy kastély, ami ma még megmenthető lenne...
Acsán felkerestem a Prónay kastélyt, ami egy domb tetején terül el a templom mellett. Megtalálni nem nehéz, csak a templomot kell megkeresni.

 Galga volgye06

A domb alján a kastély régi kapuja fogad. Régi méltósága már megkopott, de még így is mutatja egykori pompáját. Csak a kőből készített boltíves foglalata maradt meg, tetején két fejvesztett ember alak. Hogy kit zavart az a két fej? Ma már nehéz kideríteni, mindenesetre sokat elárul, hogy korábban az épület honvédségi gyógyszerraktár volt...

 Galga volgye07

Átlépve a boltív alatt előtűnik az épület a domb tetején. Előtte egy régóta elhanyagolt kert túlburjánzott növényvilága tovább emeli a kastély romantikus hangulatát.

Bal felől egy út megy fölfelé, azon kapaszkodom bringámmal reménykedve abban, hogy közelebbről megpillanthatom az épületet. Ebben sajnos csalódnom kellett, mivel az egész területet magas téglafal veszi körül, ami nem engedélyez bepillantást.

 Galga volgye08

A dombtetőről viszont Acsára jól rá lehet látni. Hopp, az egyik udvaron disznótor van. Az udvaron az asztalon szétdarabolt húsok fekszenek, az üstben pedig, illatából ítélve sül a zsír.

Ha már itt vagyok, feltekerek a templomhoz, ami a kastély mögött van. Elhelyezése arra enged következtetni, hogy ez korábban a család házi temploma volt. A templom bejáratánál a domb átbukik és az emelkedő lejtőbe megy át. Itt leteszem a bringát, és gyalog megyek tovább, mert úgy tűnik szerencsém lesz és sikerül a kastélyt megpillantani. És igen itt találok egy pontot, ahonnan viszonylag jól rálátni az épületre. Néhány fotó, és a siker öröme, hogy nem jöttem fel hiába.

Az épület nagyon elhanyagolt, de még menthető állapotban lenne. Hogy mi lesz a sorsa, azt nem lehet tudni. Remélem egyszer még feltámad és nem a csöndes pusztulás vár rá.

 Galga volgye09

Ismét bringára ülve visszafordulok, hagyom tovább aludni a kastélyt, ami nagy hatással volt rám.

A baleset
Acsát elhagyva egy hatalmas kocsisorba botlok, több mint egy kilométer hosszan előzöm a traktorok, teher- és személyautók oszlopát, míg az első járgányt elérem. BALESET! Egy autó elszállt. Nézelődők, mentő, rendőrök stb.
A korábban érkezettek elmondták, hogy a helyszínelésnek talán már vége és lassan elindulhatunk. Láttam is egy rendőrt, aki nem tűnt elfoglaltnak, gondoltam megkérdezem átlehet-e menni. El innen gyorsan, vissza a bringázás a táj hangulatos érzései közé.

Szépen odatolom a bringát a közeghez, aki egy fiatal - épp kijött a rendőrsuliból - típusnak tűnt. A következő beszélgetés zajlott közöttünk:
- Jó napot kívánok! - köszöntöttem udvariasan.
- Jó napot! - jött foghegyről válasz.
- Át lehet-e menni? - kérdezem reménykedve. (Azt a kérdést mellőztem, hogy „Mi történt?", egyrészt mivel könnyű volt a látottakból kitalálni, másrészt őszintén nem is érdekelt, meg nem is tartozott rám. Én csak menni akartam tovább.)
- Hát persze! - jött a pimasz, flegma hangnemű válasz - bringásoknak mindent szabad! Ide be se jöhet! Na menjen vissza a rendőr autó mögé ott kell várakozni!

Megfordultam és visszamentem a kocsijáig. (Magamban dühöngök a lekezelő stílus miatt, és az édesanyját emlegetem nem a legelőnyösebb pozicióban. Nem is értem és most sem kerékpárosok okoztak balesetet.)

Tüntetőleg közvetlen a rendőr autó mögött, az út melletti fasoron átvágok és a vetés szélén kikerülve őket, szépen „áthaladtam" a tetthely mellett, majd visszatérek az országútra.

Rendőröm néz, de szólni nem szól. Az aszfalton kicsit megkocogtatom a cipőmet, hogy a sár a stopliból kijöjjön, majd tovább indulok.

Galgagutáig úgy jutok el, hogy senki sem előz meg. Mondjuk az amúgy is gyér forgalmú úton kifejezetten jól esik egy-egy autót látni.

Nógrád megyében
Gután előveszem a térképem, és gondolkodom. Itt lehetőségem lenne rövidíteni a visszafelé vezető utat, de mivel érzem lábaimban az erőt, úgy döntök, hogy nagyobbat kerülök, így Nógrádkövesd felé folytatom tovább az utamat. Ezt nem is bántam meg, mivel a templom melletti kis téren faragott szobrokra bukkanok, amiket muszáj vagyok lefotózni. Középen egy íjjal és kardal felszerelt katona áll, ami szerintem a honfoglalást jelképezi. Tőle jobbra az 1956-os eseményeknek, a másik oldalon az 1848-as szabadságharcunknak állít emléket egy-egy szép fából készült szobor.

 Galga volgye10

A falut elhagyva egyre jobban érződik, hogy a Cserhátban járok. Egyre több az erdős rész, egyre meredekebbek az emelkedők, a települések képe is megváltozott. Nógrádkövesden elhagyom a Balassagyarmatra vezető utat, és Szécsénke felé veszem az irányt.

Egyre jobban melegem van, amit a napsütésnek és az egyre komolyabb emelkedőknek köszönhetek. Kicsit megállok és egy réteg ruha rólam a hátizsákomba költözik. Az emelkedő a következő falu után egyszer csak lejtőbe megy át és már robogok is lefelé.

 Galga volgye11

Kétbodony szélen satuféket húzok, mivel egy újabb faszobor tűnik elő, ami mellett nem akarok elszáguldani. Jól tettem, a szobor II. Rákóczi Ferencnek állít emléket, mivel itt az ő idejében egy nagy csata volt. Amit sajnos elvesztettünk...

Romhányon egy gyönyörű régi kőhidat találtam, ami már 1795-óta áll. Ma már nyugdíjas, az úton új hidat emeltek és a patak szabályozása miatt víz sem folyik át alatta.

 Galga volgye12

Bánk szélén balra fordultam. Innen már visszafelé haladtam Veresegyháza felé. A visszaút azonban nem adja olcsón magát, egy komolyabb hegy emelkedik előttem, amit meg kell hódítanom. Mire az emelkedőn túljutok egészen elfáradtam, és a lejtőn inkább pihenek.

A hazafelé vezető hegyek
Alsópetényre érve a főúton egy újabb kastélyra bukkantam. Ez az acsai szöges ellentéte volt. Szépen felújított, karbantartott épület vonzotta a tekintetemet. Mint kiderült szállodaként üzemel. Öröm volt ránézni.

 Galga volgye13

A falu határában újabb emelkedő várt rám, illetve előtte egy horgásztó, ahol készítettem néhány fotót. A következő emelkedő volt az út legnehezebb hegye. Mivel már fáradtam, az erre való feljutás nem volt leányálom. A tájból sok mindenre nem igazán emlékszem, mivel a pedálozásra koncentráltam teljesen. Keszegen egy újabb púp előtt leültem kicsit pihenni, falatozni. Az emelkedő elől azonban nem lehet elbújni. Ez szépen ott várt rám, míg megérett az elhatározás bennem a megmászására. Ez volt az utolsó megpróbáltatás, amelynek végén egy szép hosszú lejtő várt rám, gyönyörű kilátással. Egyszer megálltam és próbáltam fényképezni, de a fotók nem adták vissza azt az érzést, amelyet ez a látvány nyújtott nekem. Így nem tehettem mást, mint élveztem a gyors, kanyargós lefelét.

Az utolsó kilométerek
Pencen úgy átszáguldottam, hogy semmilyen nyomot nem hagyott a falu bennem. Rád után a Vác-Vácduka kereszteződésnél álltam meg a térképet megnézni. Vác innen nincs messze a központjának templomtornyai hívogatva tekintettek rám, de a meghívással ezúttal nem éltem. Én már Veresegyháza felé kacsintgattam, így Vácduka felé vettem az irányt..

Ezen a részen már eléggé befásultan haladtam. Nem esett már jól az ülés a nyeregben. A hajtásom se volt egyenletes. Elfáradtam, hiába rég ültem már bringán. A vácrátóti botanikuskert mellett sem éreztem kényszert a fotózásra, már csak a kilométereket számoltam a kocsiig. Gondolataim egyre gyakrabban állapodtak meg a vacsora körül.

Veresegyházán a kilométerórára pillantva látom, hogy 97 km-t mutat. Hihetetlen, alig kell néhány a 100-hoz, így kicsit szétnéztem bringán a városban és csak a bűvös 100 km átlépése után gurultam el a kocsihoz, ahol ez az igen jól sikerült túra véget ért.

Ez a cikkem eredetileg a Turista Magazinban jelent meg.