KerekparralSvajcba62Közeledett felém a tehéncsorda, nem balra vagy jobbra mentek, hanem egyenesen a szép, új, zöld sátram felé.

 

Mielőtt elindultam Svájcba, csak a mérföldköveket terveztem meg előre. Mérföldkőnek számított egy nagyobb város, tavak, országok, és földrajzi látványosságok. A mérföldkövek közötti távolság viszont improvizációval telt: reggelente soha nem tudtam előre, hogy pontosan mi vár rám aznap, és, hogy este hol alszok majd. Ahol a nap vége ért, ott töltöttem az éjszakát.

Reggel, hajnalban
Sötét van. Pontosan nem tudom, hogy hány óra lehet, és ahhoz, hogy megnézzem a karórám, ki kellene cipzáraznom a hálózsákom... ehhez pedig nincs kedvem, kint hideg van. Halk matatást hallok a sátram körül... mi ez? Síri csend van, de a matatást továbbra is hallom, egyre közelebbről. A szívem a torkomban van és hallom, hogy valaki közeledik a sátramhoz. Ki az? Ki kell bújnom a hálózsákból, de a karjaim el vannak zsibbadva, nem tudok mozogni. Közeledik. KI AZ? Nem válaszol, pedig tudom, hogy van ott valaki! A karjaim zsibbadtak. Hirtelen benyúl a sátramba és megragadja a fejem...

...de ekkor szerencsére felébredek. Csend van, sötét. A hátamon fekszek, a karjaim a testem mellett, a valóságban is elzsibbadva. A hálózsák a nyakamig fel van húzva. Újabb matatást hallok a sátram körül. Ezek szerint mégsem álmodtam, és tényleg van ott valaki? Hallom, hogy valaki egyre közelebb jön a sátramhoz. Mi ez? Most már tényleg fel kell kapcsolnom a fejlámpám... de el van zsibbadva a karom. Próbálom mozgatni a csuklóm, de nem megy. Gyorsabban már! Nem tudom mozgatni. A matatás már közvetlenül a fejem mögül hallom. Ki az? KI AZ? Nincs hangom... nem tudok mozogni. Hirtelen benyúl a sátramba és a fejemhez nyúl... de újra felébredek. Sötét van, hallom a patakot, a karjaim nincsenek elzsibbadva, felülök a hálózsákból és kinézek a sátorból: a mező, ahol sátrazok üres, még csak hajnali három múlt, minden rendben van, ébren vagyok.

 KerekparralSvajcba63

Jó reggel tehén koma! :) 

Akinek már volt 'álom az álomban' élménye, az biztosan felismerte a fenti sorokból, hogy a 16. nap hajnalán engem is ez a jelenség tréfált meg. Az első „ébredés" után továbbra is aludtam, és újra fel kellett kelnem ahhoz, hogy visszaérkezzek a valóságba –érdekes volt, olyan élmény, amit bőven elég volt egyszer megélni. Bár ekkor még nem volt vége a reggel kalandjainak...

Bogár vagyok a reggeliző tálcán –egy rendhagyó reggel
A hajnali viszontagságok után még sikerült visszaaludnom, de kicsivel később, egészen pontosan 4:12-kor érdekes lépdelésre ébredtem fel újra. Lassú, monoton csoszogást és folyamatos fűtépést hallottam, egyre gyakrabban és egyre közelebbről. Egészen addig nem tudtam, hogy mi adja ki ezeket a hangokat, amíg meg nem hallottam a kolomp jellegzetes kongását... gyorsan kicipzáraztam a sátram, hogy kinézzek, és ekkor már nem volt kérdés: egy termetes tehéncsorda cammogott éppen a sátram felé. MÚÚ –mondták, én pedig egyre inkább berezeltem, mert ekkor ismertem csak fel, hogy mennyire bamba voltam, amikor kiválasztottam a sátor helyet a szép zöld gyepen. A Napnál is világosabb volt, hogy ez nem mező, hanem legelő, a közepén lévő víz pedig, amit én forrásnak gondoltam, így az előző este meg is mosakodtam benne pedig nem forrás, hanem itató a teheneknek. Nos, megesik az ilyen. :-)

Közeledett felém a tehéncsorda, nem balra vagy jobbra mentek, hanem egyenesen a szép, új, zöld sátram felé, kíváncsi jószágok ezek. Egy kis bogárnak éreztem magam a reggeliző tálcán. Ahogy elérték a sátram, vegyes érzések voltak bennem, nem igazából félelem, mert gondoltam, hogy nem rontanak nekem a vérengző alpesi tehenek, de jelentősen csökken a komfort érzetem a 4-500 kilós marhák között kuporogva. Közvetlenül a sátramig eljöttek, így legelészés közben véletlenül kihúztak pár sátorcöveket is, a ponyvát pedig összenyálazták. Kezdtem kínosan érezni magam, ezért megpróbáltam félelmetesnek tűnni, és a HÉÉ! illetve NEE! szavak kiabálása közben elkezdtem mozgatni a sátram ponyváját... így rájöttek, hogy sem én, sem a sátram nem ehető, és odébb álltak, én pedig végre visszaaludhattam. Ekkor még csak hajnali négy múlt.

 KerekparralSvajcba64

A sátorból kinézve 

Az örömöm viszont nem tartott sokáig, hét óra után ismét kolompolásra és MÚÚzásra ébredetem, így jár az, aki egy legelőn sátrazik. Megérkezett a következő reggeliző turnus. A szisztéma ugyanaz volt: a tehenek legeltek, és, miután észrevették, hogy ott vagyok a tányérjukon, odajöttek a sátramhoz kíváncsiskodni. Volt, amelyik a sátramba is benézett (lásd: kép), kicsit összenyálazták a sátram, majd elmentek. :-)

Irány az Arlberg-hágó
A reggeli komédia után elindultam, hegynek felfelé: az egész utam legmagasabb pontja várt rám aznap, az 1800 méteres Arlberg-hágó. A legelő, ahol aludtam kb. 700 méterrel volt a tengerszint felett, így aznap 1100 méter szintkülönbséget kellett megtennem –ilyet alföldiként még soha korábban nem próbáltam, de bíztam benne, hogy az elmúlt 15 nap kellően megedzett a feladathoz. A célom az volt, hogy végig a nyeregben maradva, tolás nélkül érek fel a hágó tetejére. Váltva mentem a főúton és az azzal párhuzamos kerékpárúton, amin külön jelölték a következő települések neveit és a távolságot. Az út folyamatosan felfelé haladt, hol meredeken, hol kevésbé meredeken, de stabilan csak felfelé. Délben már teljesen eléheztem, a hőség és az emelkedő kivette az erőm, enni kellett. Az üzemanyagot némi halkonzerv, mogyorókrémes kenyér, sok cukor és magnézium adta. Az Arlberg-hágó mászása Langen-ből indult a térkép szerint, itt árnyék már nem volt, és a sisakot is levettem, hogy több hőt tudjak leadni. A legkisebb fokozaton tekertem lassan, nagyon lassan, de stabilan felfelé. Kanyaronként másztam fel a hágó szerpentinjén, mindig a következő kanyar elérése volt a cél... és ment. Sokszor magam is meglepődtem, de ment, nem kellett leszállnom tolni. Pszichésen valószínűleg annyira rákészültem erre a hegyre, hogy mindig azt vártam, mikor lesz még nehezebb, hol lesz az a pont, ahonnan már nem tudok nyeregben maradni és be kell látnom, hogy ez túl nagy falat és le kell szállnom, tolni.

De ez a pont szerencsére nem jött el, nem kellett tolnom és délután kettő után elértem az Arlberg-hágó tetejét.

 KerekparralSvajcba65

Megérkeztem 

A világom tetején
Leírhatatlanul jó érzés volt a felérni az Arlberg csúcsára, kipihentem magam, letámasztottam a biciklim és körbejártam a hágó tetején lévő bazár és vendéglő sort. Visszaérve a biciklimhez kedves és meglepő fogadtatásban volt részem: 4-5 ember állt a hős járgány mellett, és nézegették, mutogatnak rá. „És ott a sátor is, a polifoam is" -így elemezték ki a rakományt. Ahogy leültem a bicikli mellé, kikérdeztek, hogy honnan-hova tartok és mióta vagyok úton. Nagyon jól esett ez az érdeklődés, egy ideig ott maradtam beszélgetni.

Ahová fel, onnan le: fékeket kiengedni
Miután kipihentem magam, eljött az ideje megkezdeni a legurulást a 13%-os dőlésszögű lejtőn, kezdődhetett a rock 'n' roll. Az utópiám a nyeregbe pattanást követően gyorsan véget ért: a hátsó kerék defektes volt, de csak lassan eresztette a levegőt, így nem álltam le kicserélni. Keményre fújtam, és elindultam lefelé, az egész napos felfelé pedálozás után már vágytam a lefelé gurulásra.

A kb. 20 kg-os csomag elég gyorsan lendületbe hozott, ahogy kiengedtem a féket, azonnal felgyorsultam, csodás érzés volt lefelé suhanni. Végig fékeztem, hogy a kanyarokban ne legyen baj, a csúcs sebesség így is 74.5 km/óra lett. :-)

 KerekparralSvajcba66

az Eisenspitze (2859 m) alatt elterülő Flirsch városa 

St. Anton-ban megálltam ebédelni és rendbe hozni a kereket, aztán gurultam is tovább. Innentől kezdve a nap hátra lévő felében vagy csak gurultam, vagy tekertem is mellé egy kicsit, de álomtempóban, 35-ös átlaggal haladtam a lejtős úton. Egyedüli negatívum a sok alagút volt, ezek persze nagyon jók, hasznosak, de kerékpárral kimondottan félelmetesek a felerősödő zajok miatt. Nem kis bánatomra a feltámadó szél jelezte, hogy változni fog az idő, és, mivel napok óta nagy meleg volt, semmi jóra nem lehetett számítani. Mire Roppen városka határába érkeztem, megjöttek a felhők is, és este 6 után leszakadt az ég, a hőmérséklet pedig kb. 10 fokkal visszaesett. A vihart egy buszmegállóban vészeltem át, és meggyőztem magam, hogy mára elég is lesz ennyi, ideje szállást keresni. Bóklásztam a városban, kempinget nem találtam, viszont szemet szúrt a város felett elterülő füves domb, és a rajta lévő kis fakunyhók.

Feltekertem, a tervem az volt, hogy egy ilyen kunyhó mellett sátrazok, de mivel a nedves fű térdig ért a domboldalban, ez nem bizonyult ideálisnak. És akkor jobb ötletem támadt... A házikók alapvetően nem voltak lezárva, a szalmabálák tárolásán kívül más célt nem szolgáltak. Benyitottam az egyikbe és tökéletesnek tűnt. Befért a bicikli is, én pedig felpakoltam a hálózsákom a szalmabálák tetejére.

 KerekparralSvajcba67

Highway to heaven 

Lassan besötétedett, és a már elvonult vihar is visszatért. Az ég újra leszakadt, a dörgésekbe pedig beleremegett a domboldal, de ekkor már biztonságos, fedett helyen voltam. Aznap éjjel, életemben először, egy szalmatárolóban, szalmán aludtam... és fantasztikus volt.

Statisztika:

  • Innerbraz-Roppen
  • napi megtett táv: 92 km,
  • teljes táv: 1642 km.

Előzetes: A vihar tovább folytatódott, és az Inn völgyébe érve esőnapok következtek. Esőben pedáloztam nap közben, esőben állítottam fel a sátram és esőben bontottam le reggel. Újabb és újabb kihívások következtek, de a lényeg: a 16. napon sikerült elérnem a túra legmagasabb pontját, és ez önbizalommal töltött el. Ez után már nem volt kétségem a felől, hogy be tudom fejezni az utat a terveim szerint.

Az élményeit leírja hétről-hétre: Süvöltős László

A cikk eredetiben a http://debrecenbar.com oldalon jelent meg

 

A cikk-sorozat egy három hetes utazás napjait fogja bemutatni, napról napra, egy nap-egy cikk. Kalandos, komikus és gyakran keserédes 21 nap volt ez, amit egy kerékpár nyergében ülve töltöttem –egyedül. Áttekertem 5 országon, összesen 2313 km-t magam mögött hagyva.

Kapcsolódó cikkek:

 

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.