KerekparralSvajcba51Megálltam az út mellett, és elkezdtem az újabb gumicserét, de sajnos rögtön feltűnt, hogy mi a valódi probléma. A hátsó külső gumim eddig bírta, és felni mentén kiszakadt.

'Már csak egyet kell aludni' –gyerek koromban mindig számoltuk, hogy hány nap van még hátra, mielőtt nyaralni indulunk. És ez valahogy megmaradt. A jestetten-i kempingben ugyan ezzel a gyermeki várakozással aludtam el: már csak egyet kell aludni, és elérem a túra legtávolabbi pontját, Zürich-et. Ám, ahogy a közhely szól: a célunk eléréséhez göröngyös út vezet, a célokért meg kell küzdeni.

Elindultunk már? Nem. Elindultunk már? Nem.
Amikor reggel felkeltem, még nem gondoltam, hogy a 70 kilométerre lévő Zürich, az utam legtávolabbi pontja milyen messze is van. Két hét úton levés után már összeállt bennem a reggeli készülődés katapult típusú receptje: kipattanás a sátorból, gyors összepakolás, paripa felnyergelés, elindulás, reggeli. Mind ezt pörgősen, lendületesen, hiszen a napod alaphangját mindig a reggel adja meg. Ez a reggel viszont nem teljesen így alakult: eső kopogásra ébredtem. S bár nem voltam tapasztalt háziasszony, mégis éreztem, hogy az előző este kimosott és szabad ég alá kiteregetett ruháim valószínűleg nem száradtak meg maradéktalanul. A reggeli lendület jegyében így bevetettem magam a férfi mosdóba egy nagy szatyor vizes ruhával, megálltam a kézszárító mellett... és álltam, és álltam és álltam... összesen úgy másfél órán keresztül, míg meg nem sikerült szárítani a ruháimat. A penész nagy ellenség, túrázók kézikönyve első fejezet: vizes ruhát zárt táskába nem teszünk. Miután végre minden ruhám megszáradt, felültem a nyeregbe, ami 1300 kilométer után már úgy idomult hozzám, mint borsó a héjához, és elindultam... volna. Ha eszembe nem jutott volna, hogy minden elemem a recepción maradt a töltőn. Leszállás, visszasétálás, kopogás. És semmi. A recepció zárva volt, benne az elemeimmel és a telefonommal. Így annak ellenére, hogy a recepcióssal este megbeszéltem, hogy reggel kilenc körül tervezek majd indulni, és „ugye lesz itt valaki, aki ideadja majd az elemeimet?" –a recepció üres volt. A takarítók kedvesen megnyugtattak: délután 3 előtt mindig ide szokott érni! A vérnyomásom ekkor magassági rekordot döntött. Egy szó, mint 100, a német szótárom és egy kedves tolmács segítségével sikerült előkeríteni a recepciós fiút, aki sűrű bocsánatkérések közepette visszaadta a nála lévő elemeimet, így elindulhattam végre, 'reggel' 11-kor.

 KerekparralSvajcba52

Határ, Németország – Svájc

Épp ma, Murphy?
A reggeli totojázás ellenére mosolyogva gurultam ki a jestetteni-i kempingből, tudva, hogy pár kilométer után átlépek a Svájci határon. Végre lendületben voltam, élveztem a napsütést... egészen addig, amíg egy tompa durranást nem hallottam. Defekt. A 4 báros nyomás egy pillanat alatt kinyomta az összes levegőt a hátsó kerekemből. Megálltam gumit cserélni, fél óra mínusz. Ahogy ismét elindultam már fel is tűnt előttem a megérkezést szimbolizáló határátkelő. Arcomon egy elégedett, büszke mosollyal átgurultam az állomáson, és lendületesen haladtam tovább... ekkor viszont újra felsóhajtott a hátsó kerekem, és az alig 20 perccel korábban hallható tompa durranással kilehelte magából a benne lévő összes levegőt. Még egy defekt. Húsz perc alatt kettőt kaptam, ami csak a Brazil-Német VB elődöntő után nem tűnik soknak.

Olajos hüvelykujj az ég felé
Megálltam az út mellett, és elkezdtem az újabb gumicserét, de sajnos/szerencsére rögtön feltűnt, hogy mi a valódi probléma. A hátsó külső gumim, mivel minden cucc hátul volt, eddig bírta, és felni mentén kiszakadt. Így, az érzékeny belső gumi direktben ért az alumínium felnihez, ami természetesen rögtön kivágta azt. Erre a forgatókönyvre viszont nem voltam felkészülve: tartalék belső gumi volt nálam bőven, defekt-foltozó is, de tartalék külső gumi nem. Most viszont az kellett volna.


Három verzió maradt a továbbhaladásra: 1. befoltozom a gumit, ami 1-2 km után ismét kiszakad majd, 2. betolom a következő faluba, 3. stoppolok. A férfiúi büszkeségemet félretéve elkezdtem tolni a biciklim az út mentén, a bal hüvelykujjammal pedig az ég felé mutattam, hátha felvesznek. Nos, nem kell ragoznom, hogy százalékosan nullához közelített annak az esélye, hogy valaki felvesz majd biciklivel, táskákkal együtt, de megpróbáltam. A következő négy kilométeren tolnom kellett, a legközelebbi faluig, Solgen-ig. Helló Svájc, megjöttem! Ó, az irónia...

 KerekparralSvajcba53

Hello Svájc

Platós kocsival Svájcban
A megoldásnak ebben a faluban kell lennie –gondoltam Solgen-be érve. És így is lett! A vasút állomáson találkoztam négy ott dolgozóval, akik épp az ebéd utáni pihenőjüket töltötték. Mind ezt egy olyan kisteherautó mellett, amire éppen felfért volna az én defektes biciklim. A kérdésemre, hogy merre van a legközelebbi szerviz azt mondták, 4-5 kilométerre, ezzel a távolsággal viszont nem csak az időveszteség volt a gond, hanem az is, hogy még ennyi aszfalton tolás után magát a hátsó felnit is tönkretenném, így a kisteherautóra nézve rákérdeztem, próba, szerencse: „Valamelyikőjük esetleg el tudna vinni a biciklis boltig?" És sikerült! Feltettük a biciklim a platóra, beültem az anyósülésre, és elvittek a legközelebbi boltig –ezért azóta is hálás vagyok nekik.

Murphy, mára elég lesz...
Húsz perc kocsikázás után jött a következő fordulat: a bolt zárva volt. A jótevőm viszont "na jó, gyere" tekintettel az arcán, elvitt a következőig szervizig. Ami szintén zárva volt. :-) Mit tettem? Valaki nem akarja, hogy megérkezzek Zürich-be, de még azért is. És ekkor feltűnt a tábla az ajtón: ebédszünet. A második bolt tulajdonosa csak ebédszüneten volt szerencsére, és hamarosan vissza is jött. Megvettem az új hátsó gumit, feltettem, és a röpke 3 órás kényszerpihenő után tovább indulhattam.
Átgurulás a célvonalon: Helló Zürich, bocsi a késésért

 KerekparralSvajcba54

Az egyetem előtt

Kora délután érkeztem a városba. Mindenhol fütyörészve választhattam a kerékpárutak között – szó szerint mindenhol. Magáról a városról azt szokás mondani, hogy építészetileg annyira nem bővelkedik a látnivalókban, kevesebb a nevezetesség, de ezzel nem értettem egyet. Kiemelendő szerintem a rengeteg belvárosi templom, az egyetem, a Zürichi-tó kompletten vagy a központi vasútállomás, hosszú a lista.

Az egyetemmel kezdtem a nézelődést, talán a monumentális szóval illetném, gyönyörű. Az előtte lévő térről be lehet látni a fél belvárost. Lefotóztattam magam a kedves japán turistákkal, ismét szembesültem azzal a számomra új szokással, hogy ha megkérsz valakit egy fotóra, rögtön egy sorozatot csinál rólad: "jó, most állj át ide, oké, most a biciklivel is egyet..." –aranyosak. A Zürichersee-t fotózva ismerős hangot hallottam, a zászlóm ismét jól jött: "Helló! Magyarországról?" Összefutottam egy budapesti házaspárral, innentől kezdve együtt sétáltunk. Szétnéztünk a Bahnhoffstrasse-n, később az Operaház felé vettük az irányt.

 KerekparralSvajcba55

A zürich-t tó

A város közlekedésére a hihetetlen udvariasság jellemző, a nagyobb tömegközlekedési csomópontokban pedig hatalmas kerékpár parkolók vannak. A délután hátra lévő részét városnézéssel töltöttem, és este 6 körül indultam tovább a Zürichi-tó mentén, ekkor már kelet felé. Lényegében az egész túrám fordulópontja volt Zürich, ezért írtam egy SMS-t az otthoniaknak: „Elindultam haza!".

Húsz kilométerrel később, még mindig a tó mentén Wadenswil-ben találtam egy tökéletesnek tűnő parkot, paddal és asztallal. Az arra sétálók szerint a sátrazás, bár nem megszokott a helyen, de gond nem lehet belőle, így kineveztem a parkot aznapi szállásomnak, és neki láttam vacsorát főzni. Sötétedés után felépítettem a házam, és elégedetten nyugtáztam magamban: Minden jó, ha a vége jó, sikerült: eltekertem Zürichbe.

 KerekparralSvajcba57

Kerékpárparkoló

Statisztika:

  • Jestetten- ZÜRICH –Wadenswil (Svájc)
  • napi megtett táv: 72 km
  • teljes táv: 1398 km

Előzetes: Másnap elhagytam Svájcot, átgurultam Lictenstein-en és megérkeztem Ausztriába, ahol már vártak rám a legnagyobb kihívások: Hello Alpok, itt vagyok.

Az élményeit leírja hétről-hétre: Süvöltős László

A cikk eredetiben a http://debrecenbar.com oldalon jelent meg

 

A cikk-sorozat egy három hetes utazás napjait fogja bemutatni, napról napra, egy nap-egy cikk. Kalandos, komikus és gyakran keserédes 21 nap volt ez, amit egy kerékpár nyergében ülve töltöttem –egyedül. Áttekertem 5 országon, összesen 2313 km-t magam mögött hagyva.

Kapcsolódó cikkek: