KerekparralSvajcba27...avagy: úgy tűnik a célhoz nem a tervezett út a legrövidebb.

A reggelem a víz-dilemma önmagammal való megvitatásával kezdődött. Mennyi tartalék vizet tegyek el? Mikor lesz a következő ivó kút menet közben? Ezeket soha nem tudtam előre. Az autós túrákon tudható, hogy 50-100 kilométerenként biztosan lesz egy benzinkút, ellenben a Duna menti ivó kutak többségén „Nem ivóvíz!" felirat van, így reggelente előre kellett gondolkodni.

Viszont a tartalék víz menet közben több kilónyi holt teher, amit cipelni kell, és a napon gyorsan fel is melegszik. A pisalangyos vízbe pedig lássuk be, már nem esik olyan jól nagyokat kortyolni, ellenben, ha igazán szomjas vagy, nincs édesebb egy jó pohár állott, meleg víznél. Ebben állt a dilemma: cipelni vagy nem cipelni? Út közben, ha kifogytak a kulacsaim rendszeresen megesett, hogy egy kertbe besétálva kértem vizet, vagy adott esetben csak benyújtottam valakinek az üres palackokat egy kerítésen, és kérő tekintettel, szépen mosolyogva megvártam, amíg feltöltik őket.

Reggel feltankoltam 5 liter vizet és tovább indultam a Duna forrása felé. Innen a folyót már a térkép is halványabban és keskenyebben jelölte, ennek nagyon örültem, ekkor éreztem igazán, hogy tényleg haladok a cél felé.

Az emelkedőt bírod?
A németek nagyon segítőkészek, már-már zavarba ejtően. Indulás után pár km-rel elővettem a térképem, hogy megnézzek valamit, lényegében rögtön oda is jött hozzám egy hölgy, hogy felajánlja a segítségét. Kicsit beszélgettünk, majd elment, én pedig maradtam a térképpel. Egy perc múlva egy középkorú férfi lépett oda hozzám, érdeklődve, hogy merre szeretnék menni.

 KerekparralSvajcba28Stílusos kerékpár híd – Neuburg

Mondtam, hogy Weltnburg felé. Erre ő megkérdezte, a combjára mutatva, hogy hogyan állok izom-ügyileg, bírom-e a hegymenetet. Remélhetőleg igen –válaszoltam. Ő mosolygott, hamarosan meg is tudtam, hogy miért.

Pár kilométerrel később jöttem rá, hogy miért is érdeklődött az öreg az erőnlétemről. Ekkor egy tábla figyelmeztetett, hogy Weltenburg előtt meredek emelkedő van, amit az út karbantartói csak erős idegzetűeknek ajánlottak. Úgy gondoltam, hogy a korábbi alföldi szakaszokon megerősödtem annyira, hogy egy dombocska nem lehet akadály, és elindultam felfelé. Nos, röviden és nem elveszve a részletekben ez nem volt a legjobb ötlet. Hamarosan egy olyan emelkedőn találtam magam, ahol a pedált a legkisebb fokozatra váltva sem tudtam átfordítani, így kénytelen voltam halk szitokszavakat mormolva feltolnia biciklim a hegyre. Talán meg kellett volna hallgatni az öreget, hogy milyen alternatív utat ajánl? Végül feljutottam, és lefelé mindenért kárpótolt a megérdemelt gurulás. Az ebédemet egy kápolna mellett költöttem el, úriasan, ekkorra már megtanultam, hogy a teljesítmény az evésen és az alváson múlik. Ledőltem az árnyékba, és gázfőzőn megfőztem a napi tészta adagom egy bő órás szieszta keretében.

 KerekparralSvajcba29A neuburg-i kastély előtt

Neuburg-ból a vadonba
Tanulva a korábbi hibámból, Neuburg előtt megkérdeztem egy bringás srácot, hogy merre megy a legjobb út a város felé. Útbaigazítás után külön váltunk. Pár km után viszont lihegést hallottam hátam mögött, ugyan az a biciklis volt az. Annyit mondott, hogy egyedül eleget teker és „ha már itt van egy srác Magyarországról, akkor elkíséri". Nagyon jól esett. Neuburgban lefotózott a kastélynál, és elváltak az útjaink. Az ilyen találkozásokat talán éppen az teszi olyan jelentőssé, hogy valószínűleg soha többé nem találkozunk, viszont én emlékszek a "neuburg-is bringásra", ő meg talán a magyar srácra.

A Duna holt ága mellett
Neuburg után nem követtem a táblák által mutatott irányt, a rövidebb utat akartam választani, így ragaszkodtam a vízhez legközelebb eső úthoz. Egy ideig a töltésen, majd egy erdőben találtam magam. Majd megint a töltésen, és egy jó óra után kaptam csak észbe, hogy jó ideje se emberrel, se várossal, sem egy árva házzal nem találkoztam. Amikor a „bicikli utat" már sűrű érintetlen fű borította, gyanús lett, hogy erre tényleg ritkán járnak. Hamarosan bebizonyosodott, hogy nem az élő Dunát, hanem egy holt ágát követtem Neuburg óta.

 KerekparralSvajcba30“Ahol a madár se jár”

A következő emelkedő előtt, tanulva a hibáimból, letettem a biciklim és gyalog szaladtam fel megnézni, hogy merre tovább. Fent nem kis meglepetésemre két kápolnával, és egy rendezett füves placcal találkoztam, ami az én olvasatomban az estefelé közeledve a tökéletes szálláshelyet jelentette.

Miután felállítottam a sátram, kezdődött is az esti mozi: a Naplemente, amire éppen ráláttam a sátor szúnyoghálója mögül. Fantasztikus volt és hihetetlenül kontrasztos is a tegnap esti zsúfolt, zajos, városi kempinghez képest. Tökéletes csend volt. Érdekes, hogy mivel órákon keresztül egy holtágat követtem, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, és ez egyáltalán nem zavart. Ott, órák óta egyedül, a két semmi közepén álló pókhálós kápolna mellett jöttem rá, hogy az út túltervezése szükségtelen: bizonytalanság nélkül menni kell előre a cél felé, és makacsul hinni benne, hogy ami aznap még homályos, másnapra kitisztul.

 KerekparralSvajcba31Templom a semmi közepén. Nekem a 9.szálláshely

Statisztika:

  • Regensburg – Steppberg
  • napi megtett táv: 132 km,
  • teljes táv: 872 km.

Előzetes: Meggyőződésem, hogy aznap nem véletlenül tévedtem el, ezen az elvarázsolt helyen tökéletesen ki tudtam pihenni magam. A következő napokban sorra történtek velem az olyan események, amiket nehéz a véletlenek egybeesésével magyarázni. Kilenc nap után mindenre volt megoldás, és elkezdett minden tökéletesen alakulni, látszólag erőlködés nélkül. Másnap átléptem a bűvös 1000. kilométert!

Az élményeit leírja hétről-hétre: Süvöltős László

A cikk eredetiben a http://debrecenbar.com oldalon jelent meg

 

A cikk-sorozat egy három hetes utazás napjait fogja bemutatni, napról napra, egy nap-egy cikk. Kalandos, komikus és gyakran keserédes 21 nap volt ez, amit egy kerékpár nyergében ülve töltöttem –egyedül. Áttekertem 5 országon, összesen 2313 km-t magam mögött hagyva.

Kapcsolódó cikkek: