DSCF7385„Jövőre menjünk Skóciába bicajjal" - ez a vad ötlet, tavalyi újoncunk, Bimbó László (Bimby) fejéből pattant ki.

1. nap Ez már csak egy ilyen szülinap volt!

  • Glasgow-Prestwick Airport - Irvine - GLASGOW - Dumbarton - Loch Lomond
  • Táv: 114 km

Hát elég furcsára sikeredett az első éjszakánk! Két érdekes dolog történt. Az egyikre számítottunk, a másikra abszolút nem. Számítottunk rá, hogy igazi sötétség nem lesz, hiszen Skócia ezen része az 55. szélességi fokon az évnek ebben a szakában igazi sötétségről nem lehet beszélni, s többször megébredve az éjszaka folyamán ezt be is igazolódott. A másik dolog viszont eléggé elképesztő volt. Tegnap este, mikor betoltuk a kerékpárunkat a golfpálya eldugott csücskébe, a fűben apró műanyag körökre lettem figyelmes. Öntözőberendezéseknek véltem őket, de Tomi rögtön lehurrogott: - Te megőrültél! Skóciában, ahol szinte minden nap esik, öntözni a füvet! Micsoda hülyeség ez! - Nos, nem volt hülyeség.

A reggel kinézvén látjuk, hogy a tiszta kék égbolt már a múlté, minden irányból sűrű sötét fellegek uralják az égboltot. Ez Skócia igazi arca! Alig hagyjuk el a golfpályát, Tomi máris kap egy defektet. Ez egy amolyan első kilométeres defekt, melyet zuhogó eső közepette kell megjavítani.

 DSCF7371

Egy széles 2X2 sávos főúton kezdtünk első városunk, Irvine irányába. Elsőként szoknunk kell, hogy minden mérföldben van kiírva, ami persze egyrészt jó, mert jóval kevesebb van belőle hátra, másrészt pedig rossz, mert jóval több idő kell egy megtételéhez. Az autók, kamionok szórják a vizet rendesen, így felülről-alulról kapjuk az égi áldást. A tengerparti városban nem nehéz kiszúrni a hatalmas Tesco épületét. Tomi és Bimby bemennek vásárolni, a reggelit, a bolt előtti fedett részen költjük el.

A rossz idő persze nem ok arra, hogy emiatt rosszul érezzük magunkat, hiszen aki nem ezt vallja, az nem jön pont Skóciába kerekezni. Bőségesen küldjük magunkba a finom helyben sült kenyeret és Bimbyvel az igencsak jellegzetes helyi 3,6%-os tejet.

Itt tapasztalhatjuk először a skót emberek nyíltságát és kedvességét is. Többen odajönnek érdeklődni. Először egy idős asszony szemeli ki Bimbyt magának és kezd el cseverészni vele.

A nénin kívül még egy idősebb bácsit is odavonz Bimby hatalmas címeres magyar zászlója, s mivel cikinek érzi, hogy nem tudja, inkább a kislánnyal kérdezteti meg, hogy milyen zászló is lobog bicajának hátsó fertályán. Csakúgy, mint az öreg néni, Magyarországot látszatra ő sem tudja hová tenni, így inkább elpoénkodja a dolgot: „hungry" (s közben a kajára mutat), mivel épp eszünk! Elő is kapom Oroszlán Szonja szövegét a Valami Amerikából: „I'm hungry Hungarian", ezzel sikerül egy kis mosolyt csalni újdonsült ismerőseink arcára.

 DSCF7374

Körforgalomról körforgalomra haladva elhagyjuk a Clyde-öböl partvidékét, s egy kis mellékúton haladunk Glasgow irányába.

Glasgow elsőre egy nagy és csúnya iparváros benyomását keltette, s beljebb haladva sem javult nagyban a kép, pláne, hogy egy kicsit elkeveredtünk és az eső is rázendített. Úgy locsogott, mintha dézsából öntötték volna. Egy hatalmas bevásárlóközpont mellett egy buszmegállóba húzódtunk be, s itt is ebédeltünk. Elég rendesen lekavarodtunk a város nyugati végébe, s a tölcsértorkolat és a nagy hajóforgalom miatt itt már nincs híd Glasgow folyóján, a Clyde-on át, a belváros meg már reménytelenül nagy kerülőt eredményezne, így a Clyde Tunnel mellett döntöttünk, melynek menetirány szerinti kerékpáros járatát többszöri érdeklődés után sem sikerült megtalálnunk, így végtére a szembejövő sávban hajtottunk át a folyó alatt.

Kicsit sajnáljuk, hogy Glasgow kimaradt, bár - az útikönyv szerint - olyan sokat nem vesztettünk. Az eső megint félelmetesen rákezdett, már nem először a mai nap során. Az esőkabátjaink úgy ahogy bírták a hatalmas víz mennységet, de a Gore Tex betétes cipőink felülről már annyi vizet kaptak, hogy tocsogott bennük a lábunk rendesen.

Hosszan haladtunk a végeláthatatlan kocsisor, kamionok és duplafedelű buszok mellett a zuhogó esőben. Drumbarton után találtunk egy kerékpárutat, mely szintén a Loch Lomond irányába halad, így végre megszabadultunk a kíméletlen forgalomtól. De csak időlegesen. A város után ugyanis olyan rossz minőségű lett az út, ráadásul a britekre jellemző gyalogos kapukkal ellátva, hogy inkább visszatértünk a 2X2 sávos forgalmas főútra. Az eső estére szerencsére elállt. Viszont lábunkban a nap minden dombja és szenvedése, már egyre nehezebb tekerni.

 DSCF7379

Hamarosan nagy tábla figyelmeztet, hogy elértük a Loch Lomond and The Troschs Nemzeti Parkot. Inverbeg falucskában egy házban kérünk vizet a helyiektől, melyek most is, mint mindig készségesen álltak a rendelkezésünkre, s meg is jegyzik, hogy a skót víznél, a skót whisky alapanyagánál, nincs is jobb a világon.

A csupán néhány házból álló falucska után áttérünk a kanyargós kerékpárútra, mely közvetlenül a parton vezet, így nagyobb az esélye annak, hogy jó táborhelyet találjunk. Nem is kell sokat mennünk, egy szép nagy kavicspadon telepedünk le. A partszakaszon nem vagyunk egyedül, már több sátor is áll. Mint később is tapasztalhatjuk majd a Skót Felföldön nagyon sok a belföldi turista.

 DSCF7383

Tomival ketten nekilátunk a sátorállításnak, s rövidesen megismerkedtünk az eső mellett Skócia másik legkellemetlenebb jelenségével, a „dingle bogarakkal". Ezek a kis muslinca nagyságú rovarok inváziószerűen megszállják az embert, s csúnya csípéseket ejtenek. Szegény Bimbynek - aki ma ünnepli a 17. születésnapját - nagyon sok volt a mai nap, még védekezni sincs ereje, hagyja, hogy agyoncsipkedjék a lábát és a fejét.

Gyors fürdés a kristálytiszta, de hideg tóban, majd vacsiként egy főzelékkonzerv és irány be a sátorba. Behúzunk mindent, mert ezek a kellemetlen élőlények még a szúnyoghálón is képesek átrepülni! Az első nyugtalanul eltöltött éjszaka után igencsak keményre sikeredett ez az első nap, nagy forgalommal, dombokkal és sok-sok esővel. Azt hiszem, van mit kipihennünk! Szegény Bimbynek is emlékezetesre sikerült a születésnapja, no, nem éppen a legjobb értelemben.

2. nap Első napunk a Felföldön

  • Loch Lomond - Crianlarich - Tyndrum - Glencoe - Fort William - Glen Nevis
  • Táv: 129 km

Reggel 7-kor ismét a csepegő eső kelt fel álmunkból. Egy újabb nedves nap Skóciában! Sátrat bontunk és nekivágunk a mai szakasznak. Tarbet után jócskán beszűkül az eddig széles parti út, így kanyarog a sziklás partszakaszon. A tó túlpartján a kopár magas Ben Lomond csúcs jelzi számunkra, bizony ez már a Felföld.

Az út innen hosszan emelkedik, bár a térképünk csak egy 128 méteres „hágót" jelöl. Crianlarich közlekedési csomópont.

 DSCF7388

A városka után ismét kiemelkedik a völgyből utunk, a táj egyre szebb lesz, hatalmas, kopár fűvel benőtt hegyekkel, erdősávokkal, itt-ott egy-egy kőházzal, rengeteg kis patakkal. Nem kétséges, ez már a Skót Az eső végre-valahára alábbhagyott, így a sűrű felhőkből előtűnnek a nagyobb hegycsúcsok is, köztük a legmagasabb, foltokban hóval borított magas Beinn Dórain.

Egy újabb kemény dombra mászunk fel, melyről nagyon jó kilátás nyílik visszafelé. S a túrán először végre az aszfalt is felszárad, így mezítláb rohangálunk a hatalmas parkolóban, hogy a víz által kiszívott lábaink újra emberi formát öltsenek.

A következő völgy elején egy jókora tábla fogad: Welcome to the Highlands, the Outdoor Capital of the UK. A táj eszméletlenül szép, hatalmas, sötét vizű tavak, zöld legelők és hatalmas hegyek mindenfelé. Ez az, amit Skóciától vártunk.

 DSCF7391

A következő szakaszon a Rannoch Moor mocsárvidéket szeli át utunk tőzeges tavakkal, láprétekkel, s sziklás hegyekkel. Hirtelen a semmiből hatalmas zúgás támad, mintha egy hatalmas kamion jönne, ijedtünkben majdnem lerántjuk az útról a bicajt. Fel sem eszmélünk, és egy vadászgép húz el nem sokkal a fejünk felett. Úgy látszik, itt gyakorlatozik a brit királyi légierő. Jó tudni! Már majdnem a szívroham jött ránk.

A mocsárvidéket egy 348 méteres hágón át hagyjuk el, majd leereszkedünk Skócia egyik legszebb, majd' ezer méteres hegyekkel övezett völgyébe, a Glen Coe-ba, mely 1692-ben rettenetes mészárlás színhelye volt. Az angol zsoldosok a MacDonald klán tagjai között rettenetes mészárlást végeztek. A történelmi eseményről egy modern Visitor Center keretei közt emlékezhetünk meg.

Rövid pihenő és az eső elállta után folytatjuk utunkat. A Loch Leven már nem igazi tó, inkább egy tengeröböl, melyen egy szép híd ível át. Ezután a Loch Linnhe partján haladunk, mely szintén sós vizű. Úgy látszik az itteni szóhasználatban nem tesznek különbséget a hagyományos értelemben vett édesvizű tavak és a hozzájuk nagyban hasonló hosszan, de keskenyen a hegyek közé benyúló tengeröblök között. Az öböl végén már messziről látszik mai célunk, Fort William városa, mely felkapott idegenforgalmi központ Nagy-Britannia legmagasabb hegye, a Ben Nevis lábánál.

 DSCF7392

Rövid városnézés után bevetjük magunkat a Nevis völgyébe, mely igazi magashegyi hangulatot áraszt magából. Hamarosan megtaláljuk a Visitor Center-t, ahol még így este is hatalmas a mozgolódás. Szinte folyamatosan érkeznek le a hegyről a mai túrázók. Kényelmes, fából készült asztalnál vacsorázunk közvetlenül a folyóparton, majd nekilátunk táborhelyet keresni. Hát itt nem lesz olyan könnyű dolgunk, ugyanis turistaközpont lévén itt elvileg tilos a vadkemping. Nekünk azonban eszünk ágában sincs betelepedni a hatalmas, zsúfolt kempingbe, így rövid keresgélés után egy erdősáv mögé, a folyópartra telepszünk le.

Megfürdünk a sebes folyású folyóban, majd teát főzünk a parton. S nem győzünk betelni a hegyek látványától, melyek igaz, hogy „csak" alig magasabbak, mint 1000 m, de mégis úgy festenek, mint az Alpok kétezresei.

Este még egy helyi skót fickó „látogat meg" minket, aki kiszúrta a sátrunkat. Közli velünk, hogy itt nem szabadna kempingezni, de szerencsére megszán minket, s mivel megígérjük neki, hogy holnap reggel már csak hűlt helyünk lesz, nem küld el minket. Határozottan szimpatikus emberek nekem ezek a skótok! Csendes, nyugodt esténk van Nagy- Britannia legmagasabb hegyének a lábánál, csak szegény Tomi szenved, ugyanis ma délután nagyon befájdult a térde.

 DSCF7396

3. nap Nagy-Britannia tetején

  • Glen Nevis - Ben Nevis és vissza (gyalog) Glen Nevis - Fort William - Glenfinnan - Arisaig
  • Táv: 69 km

Reggel szokás szerint 7 órakor kelünk. Tomi térde sajnos nem sokat javult az éjszaka folyamán, alig tud lábra állni. Fáj a szíve, de így nem jöhet fel a hegyre, bármennyire is szeretne. Inkább megpróbálja a délelőtt pihentetni a térdét, hiszen hosszú út áll még előttünk.

Reggeli után fél kilenckor Bimbyvel kettesben vágunk neki a Ben Nevis „mindössze" 1343 m magas csúcsának, de a Skót Felföldön ez is tekintélyes magasságnak számít. Az időjárás nagyon változékony errefelé; jellemző, hogy télen itt edzenek a legjobb angol hegymászók a világ legmagasabb csúcsaira tervezett expedícióik előtt. A Ben Nevis északi fala hírhedt hegymászó körökben, annak téli megmászása óriási kihívás számukra. A csúcs elérése nyáron azonban sokkal kevesebb kockázatot rejt, olyannyira, hogy a nyári hónapokban a jelzett turistaösvényen sok ezer turista vág neki a túrának. Az időjárás azonban ekkor is könnyen tréfát űzhet a bakancsos kirándulókkal. A szikrázó napsütésből bármikor lehet sűrű köd és eső. Néhány óra alatt könnyen átélhetjük mind a négy évszakot. Az útvonal Fort William kisvárostól nem messze indul tengerszintről. Az ösvény jól kijárt és nem meredek, a csúcs környékén azonban számíthatunk hófoltokra is.

 DSCF7398

A mai nap valami verseny lehet, hiszen alig indulunk el, s máris sorba jönnek szembe a fáradt arcú, rohanó versenyzők, melyek valószínűleg már a csúcsról tartanak lefelé. Jól megnyomjuk az első szakaszt, így egy óra múlva már távban az út felénél lévő tónál vagyunk. Szintben és nehézségben a java még csak most jön.

 DSCF7403

A kopár, eleinte fűvel benőtt, majd sziklás, meglehetősen meredek hegyoldalban kanyarogva halad szűk ösvényünk, mellettünk hatalmas vízesésekkel robajló patak szalad le a völgybe. A távolban már a másik hegy felett átlátunk egészen a Loch Linnhe tengeröbölig és Fort William városáig, ahol - mint tegnap - most is süt a Nap. A Glen Nevis házai makettként rajzolódnak ki immár 6-700 méteres szintkülönbséggel közvetlenül alattunk. Fantasztikus a panoráma. A felhők alatt ameddig szem ellát, hegyek mindenfelé. Aztán mindez hirtelen megváltozik, amint beérünk a felhőbe.

 DSCF7412

A lenti kiírás szerint a Ben Nevis csúcsát az év 365 napjából 355-ben felhőkoszorú takarja, s ez ma sincs másként. A felhőbe beérve ugrásszerűen leesik a hőmérséklet, s a kopár sziklás terepen hatalmas a szél ereje. Kevéssel odébb egy nagyobb hófolton kell áthaladni, és már helyenként látszanak az északi oldal letörései is. Az utolsó 400 méteren már szinte szintben kell gyalogolni a sziklás-havas hegytetőn. Gyorsan beöltözök hosszúnadrágba, szélálló dzsekibe, mielőtt teljesen áthűt a metsző északi szél.

Fényképezkedünk a ködös-szeles hegycsúcson, ahol egy régi erőd romja is található, valamint egy emlékmű, mely Nagy-Britannia legmagasabb csatájának állít emléket. Több turista a romok közé behúzódva próbál melegedni, mi jobb módot választunk, elindulunk lefelé. A köd miatt nem sok látszik a hegy hírhedt északi falából, de a többit el tudjuk képzelni. Lefelé is ördögi tempót diktálunk, így fél 1 körül már ismét a Visitor Centernél köszönthetjük Tomit. Kicsit meg van lepve gyors érkezésünk láttán, de előre mi sem gondolhattuk, hogy 4 óra alatt megjárjuk az eredetileg 8 órásra tervezett túrát.

 DSCF7416

Visszatekerünk Fort William városába, ahol - tudván, hogy ritkábban lakott vidék előtt állunk - nagybevásárlást tervezünk. A Loch Linnhe partján egy gyönyörű parkban ebéd közben élvezzük a napsütést, és csodáljuk a fantasztikusan magas Ben Nevis-t, ahonnan pár órával ezelőtt az egész vidéket beláthattuk.

Ebéd után nyugati irányban folytatjuk utunkat, kellemes hátszéllel és kis forgalommal. Tomi - főképp az emelkedőkön - nagyon szenved a térde miatt, s mivel még jócskán a túra elején járunk, elég kilátástalannak érzi helyzetét. Következő megállónk Glenfinnan, a Hegylakó szülőfaluja (a filmben elhangzik). A Loch Shiel partján található a Glenfinnan-i emlékmű, mely az 1745-ös jakobita felkelésnek állít emléket.

Mi - az emlékmű mellett - inkább a tájat csodáljuk, mely itt is, mint a Felföldön szinte mindenhol, csodálatos. De menni kell tovább, mert az estét - terveink szerint - már újra az óceán partján szeretnénk tölteni. Haladnánk is, de szegény Tomi nem tud. A következő dombon ismét elkészülnek a lábai, le kell szállnia. Térdei bedagadtak. Nem lesz ez így jó!

 DSCF7437

Nagyon tehetetlennek érezzük magunkat, egyszerűen nagyon nehéz ilyen helyzetben jó megoldást találni. Hosszas tépelődés után összeszedem gondolataimat, s felvázolom a lehetséges variációkat, mely mindhármunk számára jónak tűnhetnek. Beszélek Skye-szigeti rövidített útvonalról, vonatos szakaszokról, ha már testileg nem tudom, lelkileg megpróbálom levenni a terhet sérült társam válláról. Talán ez ad egy kis erőt neki a folytatáshoz, így a következő lendülettel már sikerül elérnünk az óceán partvidékét. Az utat sok helyütt újítják, de mi többnyire a régit használhatjuk, mely olyan szűk és kanyargós, hogy ilyen még nem nagyon láttam. Az autósok is 30-40 km/h-val tudnak közlekedni rajta.

Este 6 után érünk az óceán partján fekvő Arisaig falucskába. Itt találunk egy kis Spar-t is, mely jókora meglepetés ezen az Isten háta mögötti helyen. Innen a közvetlenül a partvidék mentén haladó kis mellékúton folytatjuk utunkat, mely nagyon hangulatos. Jókora kaptatókkal kapaszkodik fel a partmenti dombokra, majd lejtőkkel gurul vissza a sziklaöblökkel tagolt óceán mellé. A parton több kis kempinget vélünk felfedezni, de mi inkább egy csodálatos sziklákkal és hófehér homokos öblökkel tagolt félszigetet választunk táborhelyül.

 DSCF7456

Ez már a következő településről elnevezett híres partszakasz része, melynek a neve: The white sands of Morar. Elfogyasztjuk harmadik és egyben utolsó főzelékkonzervünket, majd jót fürdünk a csodálatosan kék színű óceánban. A sátrat is közvetlenül a vízparton állítjuk fel eszményi panorámával.