Irorszag11... Legalább fél órát vártunk, hogy kinyisson az áruház, majd miután kiderült, hogy egy ruházati boltot szemeltünk ki reggelink színhelyéül, csalódottan odébbálltunk ...

1. nap Ismerkedés a Zöld Szigettel
Cork City Airport - Cork - Fermoy - Caher - Cashel
Táv: 112,41 km

Már jócskán beleszaladtunk a délelőttbe, mire végre sikerült elindulnunk. Az összeszerelés, a benzinkútnál a pumpálás és a beszorult nyeregcsövem kicibálása után egy hosszú lejtőn gurultunk be Cork városába. Nem csináltunk városnézést, kerestünk egy boltot, majd a város után megebédeltünk. Szerencsére hátszelet kaptunk, így a hullámos terep ellenére is jól tudtunk haladni.

Többször esett, de szerencsére csak rövid ideig és nem nagy mennyiségben. Egy kétszer két sávos főúton haladtunk, valószínűleg ez az ország legfontosabb útvonala, mely a két legnagyobb várost Dublint és Corkot köti össze. A bal oldali közlekedésre gyorsan ráálltunk, s mivel jó széles leállósáv volt, akár egymás mellett is haladhattunk. Jól egyben mozgott a csapat, csak Laci maradozott le a húzós, de nem meredek emelkedők alkalmával.

40 km után tartjuk az első pihenőnket. A táj itt még nem annyira jellegzetes, csak a fű zöldebb mint Magyarországon. Laci meg is jegyezte, hogy olyan, mintha Budapest-Győr útvonalon tekernénk.

A pihenő után Karcsi kapott egy hátsó defektet, melyet zuhogó esőben kell megjavítani. Már első napra kijut rendesen a „jóból". Ezután kapunk egy felhőszakadást a nyakunkba, de negyed óra múlva már Fermoy városában sütkérezünk az Araglin River hídján. Vámka ismerteti velünk az ír mondást, melynek értelmét a gyakorlatban is többször tapasztalhattuk:

„Ha nem vagy megelégedve az időjárással, várj öt percet!"

Az aszfaltnak azonban ismét csak nem volt ideje felszáradni.

 Irorszag04

Egyszer esik, máskor süt

Nemsokára feltűnnek a távolból a magas Galty Mountains vonulatai. A defekt után azonban jócskán megtörik a lendület, többször szétszakadtunk, megállunk, nem igazán halad a szekér.

Cashel városa előtt keresnénk táborhelyet, de ekkor kell rádöbbennünk az ír valóságra. Itt nem úgy megy a vadkemping, mint felénk. Az utak mentén mindenhol kerítések, magánlegelők vannak, rajtuk temérdek juh, szarvasmarha. Szabad terület egy szál se. Nagy nehezen találunk egy üres rétet, sőt még a kapu is nyitva áll. Csak Vámka parázik megint a „magánterület megsértése" címén. Inkább fog egy autóst, s tőle kér segítséget. A fickó elhajt, de megígéri, hogy fél óra múlva visszajön, s megszállhatunk a földjén.

Este 9 kor még javában világos van. Végre visszaér az ír fickó és - ahogy ígérte - ki is nyit nekünk egy kaput, kb. 1 km2 sátorállítása alkalmas zöld telekkel. Ismét zuhog, talán már ötödször a mai nap során, így gyorsan feldobjuk a sátrakat.

Este nagyon hideg van, 10 fok alá esik a hőmérséklet. Fázunk rendesen! Sólet konzerv a vacsi, melyet Vámka főzőkockái segítségével melegítünk meg a sátor előterében.

Már első nap mindannyian leszűrtük, nem lesz egyszerű ez a 10 nap ebben az országban!

2. nap Hatan kétfelé
Cashel - Killenaule - Kilkenny - Leightlinbridge
Táv: 109,56 km

A reptéren eltöltött múlt éjszaka után próbáltuk kipihenni magunkat, így csak 8:15-kor volt kelés. A napos időben könnyebb volt kibújni a sátorból. Ami a készülődést illeti már nem volt ilyen rózsás a helyzet. Csak 9:45-kor indultunk útnak. Ez a hátránya annak, ha sokan vagyunk. Betekertünk Cashelbe, ahol egy Super Valu szupermarketben vásároltunk. Írország nem olcsó hely, de ha okosan vásárolunk nem is olyan drága. A reggelit a Rock of Cashelnél fogyasztottuk el, melyen 5. századi Munster király erőd található.

Végre letérünk a forgalmas N8-as főútról, melyen a hét első napján jelentősen megnőtt a kamionforgalom.

Egy dombos-kanyargós, de igazán hangulatos mellékúton haladunk Kilkenny felé. Itt nyerhettünk először igazán bepillantást az ír vidékbe. A lágyan dombos tájon mindenfelé nagy zöld legelők, rajtuk bárányok, szarvasmarhák legelésznek elképesztő mennyiségben. Lombos növényzet minimális, csupán egy-két öreg fasor áll az út mentén, vagy a telkek találkozásánál. A falvak színesek, hangulatosak, az emberek közvetlenek, az autósok türelmesek, az eső... Hát igen, az eső az megint csak eleredt. Esett aztán sütött, aztán megint esett, ismét legalább ötször a mai nap során is.

Minden nagyon idilli volt egészen addig, amíg Guidó váltója szét nem robbant. Gondolom a repülés közben kicsit meghajolhatott a szerkezet, így egy rossz váltás következtében a küllők közé került, amik egy másodperc alatt ízeire szedték. Szerencsére minden alkatrész megvan, így Vámka össze tudja dobni. Szerelésünk azonban nagy érdeklődést kelt: először egy autós ajánlja fel, hogy bevisz minket a legközelebbi városba, majd egy rendőr jön oda megnézni mit alkotunk. De nincs szükség segítségre, hamarosan kész a váltó, habár soha nem lesz már a régi, de azért működik.

 Irorszag05

Roch of Cashel

Laci továbbra is lemaradozik, egyre nehezebben bírja az emelkedőket, s egyre nagyobb szenvedés tükröződik az arcán. Midőn egy útkereszteződésben megvárom, megfogalmazódik benne a gondolat, melyet szerintem már az első komolyabb emelkedő óta forgat a fejében: „Szét kellene válnunk, hogy mindenki a saját stílusában és tempójában tekerhessen".

A következő faluban Killenaule-ban összeverődik a csapat többi tagja is, s megkezdődik a kupaktanács. Robi inkább együtt menne, Karcsit nagyon megviselte a tegnapi szakasz, ő, ha kell jön, de ha nem muszáj akkor inkább lassítana. Guidó erőn felül teljesített eddig és Vámka lendülete is töretlen, rólam nem is beszélve. Hosszas egyeztetés után abban maradunk, hogy eltekerünk még Kilkenny-ig, s ott meghozzuk a végső döntést.

A 15 ezres Kilkenny ír viszonylatban nagyvárosnak számít, sőt még megyeszékhely is, na meg egy híres ír sörnek is kölcsönzi a nevét. Itt állunk meg ebédelni, s közben visszatérünk a szétválás gondolatára is. Lacinak Karcsit sikerül leghamarabb maga mellé állítani, Robi gondolkodik egy kicsit, fél attól, hogy esetleg nem bírná a nagyobb iramot, inkább ő is marad.

Probléma csupán az, hogy 3 db 2 személyes sátrunk van. No mindegy, abban maradtunk, hogy elviszünk kettőt, ők meg majd esetleg megpróbálnak szerezni egyet a cuccoknak.

Ebéd után elbúcsúzkodtunk, jó utat kívántunk egymásnak, majd hármasban útrakeltünk.

A város után rövidítést remélve megpróbálkoztunk az ún. „fehér utakkal". Ezeket a mellékutakat a térképen fehér színnel jelölik, innen ered a neve. Ezek a kis mellékutak is egytől egyig jó minőségűek voltak, csak hát az útjelzés hagyott némi kívánnivalót maga után.

A helyiek sem tudtak igazán segíteni, egy farmergyerek olyan tájszólással beszélt, hogy alig lehetett kivenni az értelmét. Kb. 2 perc kellett Vámkának, hogy rájöjjön, hogy a „riss" tulajdonképpen „right"-ot jelent, s mivel a srác sem volt igazándiból képben jócskán elkeveredtünk és egy jókora kanyar után Paulstown városa előtt értünk ki ismét a főútra.

Nem is mentünk innét már messzire, csak a Barrow-folyó hídjáig, amelyről megláttuk az esti táborhelyünket. Egy gátőrház mellé telepedtünk le, miután Vámka gondosan megkérdezte, hogy szabad-e itt táboroznunk.

Megérte szóba elegyedni a helybeliekkel, mert estére meghívtak teázni. Füstlit ettünk, aztán megfürödtünk a folyóban, majd átmentünk az írekhez. Jack Sparrow kapitány fogadott minket a Karib tenger kalózaiból. (Rá hasonlított a fickó.)

 Irorszag06

Táborhelyünk a töltésen

Volt szó az időjárásról, Magyarországról, Írországról és még sok mindenről, jól éreztük magunkat. Kaptunk egy jó erős teát is, a ház ura viszont inkább vörösborral öblögetett, miközben a kemencében halat sütögetett. Villamos áram nem volt az épületben, gyertyával világítottak. Este 10 körül aztán megköszöntük a vendéglátást és visszasétáltunk a sátrainkhoz.

3. nap Egy esős hosszú nap
Leightlinbridge - Carlow - Moone - Dunlavin - Blessington - DUBLIN - Swords - Lusk - Rush
Táv: 139,37 km

Szabályosan zuhogott az eső, midőn reggel 7-kor lebontottuk a sátrakat. Itt Írországban meg sem próbáltuk megvárni, hogy elálljon, na meg még tegnap elhatároztuk, hogy ma mindenképp el kéne jutni Dublinba.

Carlow a következő nagyváros, mely szintén megyeszékhely is egyben. Legalább fél órát vártunk, hogy kinyisson az áruház, majd miután kiderült, hogy egy ruházati boltot szemeltünk ki reggelink színhelyéül, csalódottan odébbálltunk.

Az eső persze zuhogott rendesen. Végre találtunk egy Super Valut, Vámka, Guido beugrott reggeliért, én pedig egy, a bevásárlókosarak tárolására használt kis fedett fémkalitkában vacogtam. Gyorsan reggeliztünk, s mivel már teljesen áthűltem, alig vártam, hogy végre útra keljünk.

Nem tekerhettünk sokáig, ugyanis Guido első defektet kapott, de szerencsére nem tartott sokáig a szerelés, sőt még a Nap is kisütött egy pár perc erejéig. Kénytelenek voltunk ismét kitenni magunkat a főút forgalmának. A kamionok persze szórták a sarat rendesen, így - ha esett - minden irányból kaptuk a vizet.

A főváros előtt 20 km-re Blessingtonnál álltunk meg ebédelni, de mivel ismét egy jókora esőt kaptunk nem volt ez olyan egyszerű feladat. Ugyanis igaz, hogy Írországban, az állandó esők országában egyszerűen sehová nem lehet beállni az esők elől.

Nincs egy fránya buszmegálló sem. Először egy nyilvános WC-ben vártuk, hogy alábbhagyjon az égi áldás, majd egy benzinkút fedett része alatt próbálkoztunk, ahová jócskán behordta a szél a csapadékot. Nem maradt más megoldás, mint a benzinkút WC-je. Igaz, hogy itt meg büdös van, de hát legalább nem fúj a szél és nem is esik. Nem emlékszem ennél kiábrándítóbb kajálásra életemben, pedig már sok „érdekes" helyen küldtem magamba a kalóriát.

 Irorszag07

Dublin, Grafton Street

Dublin előtt végre elállt, s a hátszél nagy sebességgel röpített be minket a városközpont felé. Azonban amint beértünk ismét fedett helyet voltunk kénytelenek keresni a következő adag eső elől. Nem volt semmi látvány ahogy az emberek rohangálnak az utcán és próbálnak a legképtelenebb helyekre beállni.

Amint elállt a zuhéj végigsétáltunk a Grafton Streeten, a város főútcáján, megnéztük a Saint Stephen Green Parkot, ahol még pálmafát is találtunk, majd a St. Patrick templomot és a Liffey-folyó hídjait.

Swords városa mellett találunk egy plázát, ahol megvesttük a vacsira valót, sőt még grillbegyújtó kockát is sikerül olcsón vennünk. Mivel fa nem nagyon van, s ha van akkor is vizes, más mód nem kínálkozott arra, hogy meleg kaját készítsünk magunknak. Vámka emellett fontosnak tartotta a vitaminfedezetet is, így - mivel itt semmilyen gyümölcs nem terem meg, az import meg ugye elég drága - egy kétkilós sárgarépával újítottunk be, amit aztán napokon keresztül faltunk.

Fél 9-re érünk Rushba, ahol megtaláljuk a North Beach elnevezésű kempinget, amit még az Internetről néztünk ki magunknak. 8,5 euró a szállás, számunkra kissé idegen módon a fürdésért külön kell fizetni 1 eurót.

Mivel egész nap áztunk-fáztunk ez nem lehetett kérdéses. Vacsira sólet konzervet melegítek magamnak, a többiek is valamilyen főzelékes csodát ettek.

4. nap Az ősi kelták nyomában
Rush - Drogheda - Newgrange - Navan - Hill of Tara - Trim
Táv: 93,88 km

Bár sütött a nap a következő reggelen, mégsem volt maradéktalan az örömünk, ugyanis a kempingben elhelyezett zászlók ellentétes irányba lobogtak, mint a tegnapi nap folyamán. Véget ért a jó világ, ismét feltámadt a bicajosok ősi ellensége: a szembeszél.

Én törtem elől az utat, a csöppet sem gyenge szélben. Ez volt az első lelki megpróbáltatás. Amíg Vámka a térdét fájlalta, addig Guido, akit a tegnapi 140-es, na meg Dublin forgalma nagyon megviselt, most szintén nehezen viselte a lassú, ugyanakkor roppan kemény menetet. Droghedában pihentünk egyet, sőt még az ebédet is megvettük, hogy később ne legyen rá gondunk. A Boyne-folyó völgyében már korántsem fújt annyira, mint a tengerparton, így viszonylag gyorsan elértük túránk egyik legnagyobb szabású látványosságát a Newgrange-t.

 Irorszag09

Newgrange

A lenyűgöző méretű 5 ezer éves sírkamra világhírű építmény. Azonban mielőtt megnéztük volta tüzetesebben kiderült, hogy belépő a helyszínen nem vásárolható, csupán a „Visitor Center"-ben, ami kb. 4 km-re volt az építménytől. Ott nagyon modern, fejlett minden audiovizuális eszközzel ellátott látogatói központot találtunk. Mivel a Newgrange-hez busszal vittek volna vissza, ez már nem fért bele az időnkben, így csak az itteni kiállításokat tekintettük meg.

Fél 7-et mutatott az óra, mire elértük a mai nap második nagy látványosságát a Hill of Tara-t. Ez is ősi kultuszhely, egy szép templom mellett a kelta királyok palotáinak maradványai találhatók itt. Bár maga a „hegy" nem magas, mégis jó kilátás nyílt róla minden irányba, főleg a sziget belső mocsaras vidéke felé, amelynek irányába haladtunk.

Vámka ismét megpróbált bekérezkedni egy farmerhez, de az első próbálkozás kudarcot vallott. A fickó azt ajánlotta, hogy a Tarán szálljunk meg. „Oda vissza már nem megyünk" - jelentettem ki, inkább irány tovább.

 Irorszag10

Trim romjai

Nagyon esteledik már, s még nincs táborhely. Trim városa előtt egy templomromra leszünk figyelmesek. Ez legalább közterület. Azonban a helyi fiatalok is itt tartják az esti kupaktanácsukat, így mehetünk tovább. Szerencsére még a faluban sikerül táborhelyre lelnünk egy másik romnál, a Boyne-folyó partján egy viszonylag védett kis árokban. Habár elég nagy a mozgás, minket igazándiból nem sokan vesznek észre.

5. nap Egy nap a sziget közepén
Trim - Ballivor - Mullingar - Ballymore - Athlone - (vonattal) - Westport
Táv: 98,31 km

A hideg esős napok után ma egy kicsit enyhébb és szárazabb nap következett. Ez persze nem azt jelentette, hogy nem esett, csupán annyit, hogy nem kellett reggeltől estig egyfolytában vizesen tekerni.

A táj elhagyva az Ír-tengert ismét egyhangúbb lett, lágy dombok követték egymást, s ahogy már megszokhattuk, jobbra-balra az út mentén kerítés, néhol egy-egy sablon kapu, mögötte szarvasmarhák, vagy juhok legelték Európa legzöldebb füvét. Ezt a monotóniát csak a kis párszáz fős hangulatos falvak oldották némiképp. Az út mentén mindenhol lenyírva a fű, ezeken a helyeken szinte már-már golfpálya minőségű a gyep. A falvakon kívül is van élet, rendezett farmok, modern mezőgazdasági gépek.

A délutánt egy kicsit dombosabb szakasszal kezdjük, így Vámka térdfájása ismét előjön. Guidóval mi is egyhangúan tapossuk a kilométereket. A következő nagyváros: Athlone. Mivel a városban vasútállomás is van, s a fiúk a szembeszél óta nincsenek valami nagy hangulatban, úgy döntünk, hogy a holnapi 120 km-es szakaszt még ma vonattal tesszük meg, így marad egy plusz napunk, s Connemarát is nyugodtan végigjárhatjuk. A következő vonat viszont csak este 7 óra után indul, így betekerünk a belvárosba. A várost Írország legnagyobb folyója, a Shannon szeli ketté. Hosszasan gyönyörködünk hídjáról. Rengeteg kisebb hajó cirkál a sötét színű vízen. A közelben van egy zsilip is, hogy a folyó vízszintje hajózásra alkalmas legyen, így egy zsilipelést is van módunk megfigyelni. Végre társaim hangulata is jobb lesz, bőszen fényképeznek mindent, amit csak látnak.

 Irorszag11

Athlone - a Shannon-folyó partján

Ezután bevásárlunk vacsira, majd még egy órácskát eltöltünk a folyóparton. Ma még alig esett az eső, már kezdünk reménykedni, hátha egy kicsit megjavul az idő. Este 6-ra aztán visszatekerünk az állomásra, s megvesszük a jegyeket Westportig. Kerékpárostul 23 euroba kerülnek fejenként.

Még az állomáson megvacsorázunk, aztán már nincs is más dolgunk, mint kivárni a vonat érkezését. Pár perces késéssel érkezik az InterCity feliratú szerelvény Dublin felől.

Írországban nincsen sok vasútvonal, s a szerelvények is régiek, viszont kényelmesek és viszonylag gyorsan szelik a kilométereket. Útközben - mint oly sokszor - a térképet nézegettem, s ízlelgettem a sok ír helységnevet. Jókora részük Kil-lel kezdődik, vagy megtalálható benne a bally szócska, azonban vannak itt egész különlegesek is: Hollywood, Bray, vagy szerintem a legjobb Ass Bridge (Segghíd).

Este menetrend szerint megérkezünk Westportba az Atlanti óceán partjára. Mivel sok időnk nincsen, későre jár, nem húzzuk az időt, gyorsan táborhelykeresésre indultunk. A város után közvetlenül az óceán partján találunk egy kitett, kicsit süppedős zöld növényekkel benőtt legelőt. Ide táboroztunk le. Még zuhogó esőben lementünk egyet mosdani az óceánba. Ködös és roppant hideg volt az idő, ha valaki látott volna minket, tuti, hogy őrültnek tart.

Kapcsolódó cikkek:

Írország: Hat bicajos története a Zöld-szigeten 3/1