DSCF0636Kalandok Kelet-Anatóliában

 

2012 nyarán Törökországot átszelő túránk révén jutottunk el erre a sokak számára ismeretlen, kurdok lakta vidékre, mely Törökország keleti régióját alkotja. Alapvetően hatalmas, háromezer méternél magasabb, sziklás hegységrendszerek, kopár félsivatagos vidékek és termékeny folyóvölgyek jellemzik ezt a ritkán lakott tájat, ahol még a természet az úr. Az ember mindig kétségekkel teli szívvel utazik el egy számára ismeretlen vidékre, hiszen – bármennyire is felkészült – mégsem tudhatja, hogy pontosan milyen körülmények között kell majd teljesíteni. Milyen utak, természeti viszonyok várnak rá és főképp milyen emberek akadnak az útjába. Ez utóbbi nagyon meghatározza egy adott túráról és egy adott országról alkotott véleményét. De Kelet-Anatólia számunkra ebben a tekintetben is minden előzetes várakozást felülmúlt.

 Török

Merre is jártunk

Munzur Vadisi Nemzeti Park

Munzur Vadisi – magyarul Keleti-völgy. Ez a neve a Tunceli és Ovacik közötti területnek, melyet 1971-ben nemzeti parkká nyilvánítottak. Törökország egyik legnagyobb nemzeti parkját északon a több 3200-3400 méteres csúcsokkal rendelkező Mercan (Korall)-hegység határolja. Folyói, erdei, sziklái 1518 különféle növény- és állatfaj otthonául szolgálnak. Az emberi kéz szerencsére nem hagyott túl nagy nyomot rajta, így közelről tapasztalhattuk a természet szépségeit. Aki igazi kalandokra vágyik, annak szívből ajánlom ezt a vidéket!

A bulgáriai Burgasz városából indulva már több, mint 2 hete tapostuk a pedált, mikor megérkeztünk Törökország ezen eldugott vidékére. Az anatóliai táj ezer méter feletti átlagmagasságához már jócskán hozzászoktunk az elmúlt hetekben, de szépségében és kalandértékében ez minden eddigit felülmúlt. Amikor megkezdtük az első izmos kaptatónkat a kopár hegyoldalon, még nem tudtuk mi vár ránk a hegység szívében. Egy falatnyi teljesen forgalmatlan, de aszfaltozott úton indultunk el. Jó 350 méter szintemelkedés után átbuktunk és hasonlóan meredek lejtő vette kezdetét az Eufrátesz-folyó egyik kevésbé híres, de annál szebb szurdokvölgyéig, a Sötét-kanyonig. A zöldes színű folyó 3-400 méternél is magasabb sziklafalak között vág utat magának kettészelve ezzel a hegység háromezres vonulatát. Hogy miért hívják Sötét- kanyonnak? Talán azért, mert a benne végighaladó 10 km-es út túlnyomó többségét kivilágítatlan sziklaalagutak láncolatán tettük meg. A fény csupán apró fúrt lyukakon érkezett a barlangszerű járatokba. Ráadásul ezek az alagutak már az új évezredben épültek, így egyik könyvben és még a térképen sem szerepel a Sötét-kanyon, a turisták számára teljesen ismeretlen.

 DSCF0297

Dél körül értük el Kelimaye kisvárosát. Igazi zöldellő oázis ez a kopár, kietlen sziklavilágban. Betérünk a helyi boltba, ahol nagyon kedvesen és különös érdeklődéssel fogadnak minket az emberek. Újból felkaptattunk a meredek hegyoldalba, miközben a folyó hosszú zöld sávként bújt meg a sziklás szurdokban. Baspinar falucska után találtunk táborhelyet egy kút szomszédságában 1400 méter körüli magasságban. Sátrainkból pazar kilátás nyílt az alattunk elterülő meredek völgyre és a Mercan-hegység szemközti háromezres vonulatára.

 DSCF0303

Másnap néptelen helyeken mindvégig sziklás hegyvonulatok közt kanyarogtunk, a völgyekben kristálytiszta vizű kék szalagként robogtak a folyók az Eufrátesz itt már tóvá duzzasztott tározója felé. Gedikler hegyvidéki kis falucskájában álltunk meg reggelizni. Le is telepedtünk az alig százfős falucska központjába. S – ahogy egy ilyen helyen lenni szokott – alig pár perc múlva figyelő szemek kereszttüzében érezhettük magunkat. Hiszen gyanítani lehetett, hogy ebben az egyébként törökök lakta kis településen mostanában nem igazán járt turista, pláne nem európai. Össze is gyűlt a falu apraja-nagyja, elláttak minket minden jóval, nem kellett félnünk attól, hogy éhen maradunk. Lassan kezdjük felfogni, hogy idegenből egycsapásra nagy becsben tartott vendégek lettünk, s egyre többen gyűlnek körénk. Mindenki szívélyesen üdvözölt minket kézfogással, öleléssel. Egy órája ismeretlenként érkeztünk ide, s most pedig barátként távozunk ebből a kicsiny faluból.

 DSCF0329

Dél körül aztán elfogytak a hegyek, s egy végtelen, búzától sárgálló mezőségen találtuk magunkat szemközt az Eufrátesz hatalmas tározójával. Egy kis falucska mellett sziesztáztunk két kurd pásztorgyerek társaságában. Fél 4-kor aztán újra bringán küzdöttünk a patakvölgyek szabdalta, kellemetlen, dombos, félsivatagos tereppel az irdatlan hőségben.

Ahogy közeleg az este, és rohamosan távolodik a legfényesebb égitest a horizontról, úgy egyre inkább nő a késztetés bennünk, hogy biztonságos táborhelyre leljünk. A táj errefelé viszonylag elég kopár, sem fa sem pedig bozót nem nyújt kellő fedezéket. S – ahogy eddig tapasztaltuk – a török katonaság is kiemelten kezeli ezt a régiót. Mindenfelé őrtornyok, géppuskafészkek, szigorúan védett katonai bázisok. Mi persze rutinosan meghúzzuk magunkat egy kis folyócska sziklás völgyében Hozat városa előtt.

 DSCF0335

A hegyi kisváros előtt jobbra-balra szögesdróttal elzárt katonai bázisok sorakoznak. A kerítések mögül gépfegyveres török katonák figyelnek minket apró bunkereikből készen arra, hogy bármikor tüzet nyissanak, ha erre szükség van. Elég ijesztő látvány. A lepukkant városka igénytelen főutcájának telepedünk le reggelizni. S láss csodát, ismét vendégek vagyunk egy teára, sőt még a pékségből is ingyen kapjuk a kenyeret. Hatalmas lelkük van az itt élő embereknek. Féltenek, kényeztetnek minket, s amitől legjobban féltünk – hogy két keréken guruló pénztárcának néznek majd minket – teljesen alaptalan volt.

 DSCF0342

Hozat után még egy ideig folytatódott az aszfaltos út. Az autók gyorsan eltűntek csak szekerek, traktorok és egy magányos lovas járta a hegység néptelen útját. Ahogy haladtunk felfelé, egyre kopárabb, kietlenebb lett a táj. Elhagytuk a patakvölgyet és egy erőd magasodott fölénk. Fent lobogott a török zászló, az út mellett lévő irányba állított tankok nem valószínű, hogy hadtörténeti kiállítás részei voltak, s az őrtornyokból sisakos katonák figyeltek minket. Útzár és egy hatalmas tábla figyelmeztetett megállásra, de az őr intett a gépfegyverével. Mehetünk tovább! Még pár kanyar és elértük a 2041 m magas hágót, mögötte a távolban pedig feltűnt a Mercan-hegység 3200-as hófehér, sziklás vonulata. A hágó után egyszerű földút tűnt fel, így csak lassan tudtunk ereszkedni. Már elmúlt dél, mire megérkeztünk a Munzur-folyó völgyében található Ovacikba. Megfürödtünk a kristálytiszta vizű, rohanó folyóban, majd a városban pihentünk és ebédeltünk. Itt meghívást nem, de érdeklődő embereket bőven kaptunk magunk köré.

A szakasz neheze letudva. Átverekedtük magunkat a kietlen, kopár, forró hegyvidéken, most jöhet ennek jutalmául 60 km könnyű, ugyanakkor végig szemet gyönyörködtető útvonal, a Munzur Vadisi Nemzeti Park szívében. Együtt száguldunk, kanyargunk a tajtékzó kristálytiszta folyóval, mely meseszép völgykanyonokban tör utat magának.

Hat óra körül érkeztünk meg Tuncelibe. A rossz híre már jócskán megelőzte a Munzur-folyó torkolatánál fekvő kisvárost, hiszen neve többhelyütt említésre került, mint a kurd terroristák egyik fő bázisa. Erről árulkodtak többek közt falfirkák, uszító plakátok, s válaszul egy hatalmas török katonai bázis a város felett. Itt a rendőrök páncélozott járművekkel, a katonák csőre töltött gépfegyverrel a kezükben közlekednek. Ez is a városkép része csakúgy, mint a bázisra érkező Appache harci helikopter. Mi egy gyors vásárlás erejéig élvezzük csak a vendégszeretetüket, ez nem a mi harcunk! S amint lehet, rátérünk a főútra és elhagyjuk a tűzfészket és folytattuk utunkat tovább keleti irányba.

 1 szakasz

1. szakasz: Munzur Vadisi nemzeti park

Van-tó vidéke

Törökország legnagyobb tava vulkanikus tevékenység következtében keletkezett, a Nemrut vulkán egyik kitörése zárta el útját, így nincsen lefolyása. A 120 km hosszú és 80 km széles tó felülete 16,5-szer akkora, mint a Balaton, mélysége pedig 457 méter.

A tó már elsőre csodás látványt nyújtott a hatalmas hegyek gyűrűjében. Vize mélykék és hullámok csapdossák a partját. Olyan, mint egy tenger! De mégsem az, hiszen nem kevesebb, mint 1719 méterrel van felszíne a tenger szintje felett!

 DSCF0360

A városban sziesztáztunk, pihentünk egyet a tó partján. Ahogy tekertünk kifelé a forgalmas főúton egy ötéves körüli kissrác nézett fel ránk őszinte csodálattal. Valahogy úgy, mint az Armageddon című filmben, mikor megérkeznek az űrhajósok. De önző módon nem tartotta meg magának az élményt, odarohant az autóban ülő testvéréhez, megrázta vállát és felénk mutatott. Hatalmas, sohasem látott csoda voltunk a szemükben, ez sugárzott a tekintetükből, pedig nem is a Holdra indultunk, csak a közeli Nemrut vulkán kráterébe.

A várost elhagyván egy apró mellékutat kaptunk magunk alá. Szépen, egyenletesen emelkedtünk a 3000 méternél is magasabb hegy oldalán. Az aszfalt később eltűnt és egy poros úton kapaszkodtunk tovább, élvezvén a Van-tóra nyíló pazar panorámát. Kétezer méter felett jártunk már, s egyre csodásabb lett a táj. A világoszöld fűvel benőtt hegyoldalon milliónyi árvalányhaj aranylott a napfényben, miközben egy akkora tágas világ nyílt meg alattunk, amit ésszel, szemmel szinte be sem lehetett fogadni. A tiszta, párátlan időben csak a távoli hegyek, illetve a Földgolyó görbülete szabott határt szemünknek, s amit láttunk az egytől-egyig csodálatos volt. A mélykék tó találkozása a háromezres, hósipkás, sárgálló hegyekkel, zöld rétek, sárgálló búzamezők. Alig több mint 2 óra alatt leküzdöttük a 854 méteres szintet, s elértük a vulkán 2523 méteres peremét, s belepillantva a kráterbe szinte lélegzetünk is elakadt. Megérkeztünk Csodaországba!

 DSCF0469

A Nemrut már egy régóta kialudt vulkán, így szürke bazaltláva helyett csodálatos zöld és kék színben pompázik belseje. Csakúgy mint a külső részen, hatalmas területet foglalnak el zöld rétjei, melyeket megannyi árvalányhaj tesz sárgás-fehéres színűvé. S a kisebb-nagyobb erdőségek mellett 3 krátertó is helyt kapott. Tíz csodás kilométert tettünk meg a kráter belsejében vezető poros úton, mígnem elértük annak legmélyebb pontját, a Nemrut-tavat (2250 méteren). Megfürödtünk kristálytiszta vizében. Bár egy ilyen kellemes nyári estén elég sokan mozogtak a kráterben, azért sikerült egy nyugodt helyet találnunk éjszakára a közeli erdő kicsiny tisztásán. A milliónyi csillag gyémántként ragyogott felettünk a párátlan magashegyi légkörben a kráter kalderájával szegélyezve.

Másnap reggel újra felfelé vezetett az út. Újabb 10 kilométert tettünk meg a kráterben, amíg elértük a kaldera keleti kivezetőjét. Rögön feltűnt előttünk, a következő kihívás, a négyezer méter fölé magasodó Süphan vulkáni kúpja, melyet egy gyalogos túra keretében hódítottunk meg.

 2.szakasz

2. szakasz Munzurtól a Van tóig

A hegymászás után újra kerékpárunk nyergében folytattuk a kalandozást. Még két teljes nap maradt a túrából, tehát a Balaton körüli kerékpártúrák mintájára most egy kétnapos Van tó körüli túrán vehetünk részt, bár a kettőnek sok köze nincs egymáshoz.

Újra meg újra lenyűgözött minket a kék színű, „tengerszerű”, hullámzó víztömeg, melynek partján csodás zöld fű ragyogott. Félszigetein szegényes falvak bújnak meg zöld oázisként a hátteret adó kopár, sárgás hegyek kontrasztjában.

 DSCF0599

Tatvanban nem sokat időztünk. Feltöltöttük élelmiszer-készletünket tudván, hogy innen Van városáig csupán kis falvakon át halad az út, majd rögvest kaptattunk fel első komolyabb emelkedőnkre. A tó déli partvidékén háromezer méternél is magasabb hegyek emelkednek, így elhagyván azt, patakvölgyben zöld színben pompázó rétek, fás ligetek mentén kaptattunk egyre magasabbra. Ez már nem az a kopár táj, amit az utóbbi hetekben tapasztaltunk, annál sokkal szebb vidék. Szieszta után aztán újból felfelé indultunk, s újból elhagytuk a tó partvidékét. Nagy élet van itt az 1700-2000 méter körüli völgyekben. Hála a bővizű patakoknak minden szép zöld színben pompázik, tehenek, juhok, kecskék legelnek, vagy gabonát termesztenek a helyi kurdok, akik itt is ugyanúgy, mint máshol széles mosollyal és hangos kiáltással üdvözölnek, s napi három-négy teameghívást is vissza kell utasítanunk a haladás érdekében. Egy 2240 méteres hágó után újra visszatérünk a tó déli partvidékére. Két kicsiny sziklasziget található a itt, egyik közülük a híres Akdamar. A 600x500 méter széles kis sziklaszirten egy X. századi örmény katolikus templom található. A jellegzetes középkori építmény jól látszik a partról is, mégis minden bizonnyal annak a 3,2 kilométernyi víznek köszönheti jó állapotú fennmaradását, mely elválasztja a szárazföldtől.

 DSCF0636

Ezután már csak egy 70 km-es könnyű szakasz maradt hátra túránkról a névadó Van városáig, mely már az iráni határ közelében található. Itt búcsút intettünk ennek a fantasztikus régiónak és repülővel indultunk haza Magyarországra.

DSCF0647

3.szakasz

3. szakasz Van-tó vidéke

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.