10143_largeMint a Messiást, úgy várta már mindenki Tél tábornok távozását, és a Tavasz lágy lépteit.

Idén jócskán kijutott a hóból, olykor a legváratlanabb időpontokban, így amikor végre egy hete nem esett semmi égi áldás, és a hőmérő is reggelente folyamatosan plussz-, napközben pedig tizen-fokokat mutatott, neki szaladtunk a legközelebbi hegynek. Nem számított az ész, hogy ennyi csapadék után nyakig érő dagonyára számíthatunk, csak az, hogy végre valamelyik hegy ösvényén gurulhassunk.

Még az otthonról elindulás előtt apró, és szerencsére rövid kellemetlen meglepetést okozott a KS nyeregcsöve. Az utolsó tekerés óta eltelt közel két hétben nyugodtan pihent Rózi felakasztva a helyére. A havas, vizes menet után csak áttöröltem. Ahogy rutinszerűen leteszteltem volna annak működését, a nyereg mozdulatlanul maradt a felső végső pozíciójában, és onnan határozott ráhatással, a 100kilómra sem akart mozdulni. Miután pár percig erőszakoskodtam vele, egy kevés WD40et fújva a becsúszóra, gondolkodási időt hagytam neki, majd 10 perccel rá ismét neki estem… most már eredményesen. Furcsa jelenség volt, remélem csak a hólé okozta, és a jövőben nem jelentkezik.

Évek óta, a börzsönyi kirándulások felé tartva, hosszú kilométereken át autókáztunk mellette, kíváncsian fürkésztük sebhelyes, a környezetéből meredeken kimagasló vonulatait. Ez a Naszály. Most egy hirtelen jött elhatározásból eredően úgy döntöttünk kipróbáljuk. Egy aprócska falu, Kosd felé irányoztuk magunk Peti barátommal. A vasárnap reggelhez, és a csípősen párás időhöz mérten az amúgy is gyaníthatóan csendes település most még kihaltabbnak tűnt.

A házak fölé jelenleg egy hatalmas szürkés-fehér gomolygó maszlag tornyosult. A Naszály lába látszott csak ki ebből a vaskos felhőből, ami nem jósolt sok szépet. Miután összeraktuk a bicókat, és némi reggelit fogyasztottunk, komótos, bemelegítő tempóban kezdünk pedálozni a házak között.

Az aszfalt hamar elfogy alólunk, és a házakat is sűrű erdő váltja körülöttünk. Egy erdészeti sorompó túloldalán egész meredeken kapaszkodó, öklömnyi- és fejnagyságú terméskövekből kirakott út fogad minket. Ó 29-es kerék kitalálója! Esténként már csak az ezen a szakaszon tapasztalt komfort miatt is imáimba foglallak! Szegény Peti viszont megrázó élményben részesedett a 26-os kerekekkel, míg Én annak ellenére is, hogy a Fox villa és tag CLIMB módba kapcsolva volt, kényelmesen gördültem felfele.

 10140_large

A terméskövek áradata bő 3 km-en kitartott, mialatt igen nagy szintet kapaszkodtunk felfele. A végén a sár-mentességnek is vége szakadt, és kompenzálva az eddigi hiányt bokáig érő mély malaj várt minket. Sajnos az autók által felszántott kereszteződést elhagyva, és rátérve a kék-jelzésre sem változik sokat jó irányba a talaj állaga.

 10141_large

No de akkor ennek köszönhetően tesztelhetem Rózi tolhatóságát is… meg a picit ragadós sár miatt a hátsó támvilla / láncvilla sárférőhely méretezését is. Szerencsére bőven akad hely, így hiába növekszik meg a külsőgumi mérete, hiába próbálja meg a láncvilla keresztmerevítésére pakolni a sarat, az könnyedén tovább fordul. Bár a lépteinkről ezen könnyedség már nem volt elmondható. Szinte minden lépés felét visszacsúsztuk. Így legalább aprólékosan szemügyre vesszük az ösvényt… igazán csinoska. Szánkópályaszerű katlan kanyarog egyre magasabbra a hegy oldalában. Körülötte takaros rendben fiatal erdő.

10149_large

Nem sokat haladtunk előre mire az út aztán laposodni kezd, de a csúszkálás miatt nagyjából kétszer többet léptünk, mint kellett volna. A lombhullatók közé számos cédrus lopódzik be, amitől fantasztikus hangulatúvá válik az amúgy sem unalmas erdő. Az ösvény is izgalmasabbá válik, ahogy kacskaringózik, itt-ott egy-egy nagyobb gyökér, kiálló kő teszi változatosabbá… csillogó szemekkel fedezzük fel a lefele feltehetőleg hatalmas élményt nyújtó szakaszokat.

A csúcshoz közel egy kis párás kilátásra megállunk, majd végre nyeregbe szállva tekerhetünk tovább. A levegő egyre hidegebb, és a felhő lábát is elérjük közben. Mire a tetőre érünk a leheletünk is látszik, ráadásul az avarszőnyeget sok helyen hófoltok tarkítják, látványuk pedig az idegeinket borzolják. Most már jó pár hónapig nem akarunk látni havat!

 10153_large

Egy csoki elfogyasztásának ideje alatt körbejárjuk az igencsak megviselt állapotú beton geodéziai tornyot. Egyikünknek sincs kedve felmenni a hatalmas repedésekkel tarkított kilátóba, amúgy is igen csípős a levegő. Nyeregbe pattanunk és elindulunk a felfele alaposan felmért ösvényen.

 10151_large

A KS nyeregcső most megfelelően működik, plussz két kattintás a kormányra szerelt Fox CTD karon és máris babakocsi puhaságú rombolóvá alakul alattam a sziklás, komótos felfelén zsivány trail-gépből.

 10154_large

A nyálkás, saras köveken és gyökereken iszonyatosan kontrollálható a Root Miller, ráadásul a Schwalbe gumik és a Fox puhaságának köszönhetően mindenen villámgyorsan átgurulok. Peti sajna akadozva jön csak, sem a 26os kerekek, sem a merevfarú gép nem ideális ide, de sarazni most ezt hozta.

 10155_large

A saras szánkópálya előtt még fotózkodunk, majd nyomdafestéket nem tűrő szavak hagyják el a számat. Nincs szerencsém a tüskékkel idén… Ahogy a fotó elkészültével visszaülnék Rózira, a hátsó kerék erősen puha érzetet ad. Amikor szétszedem, egy 2 centis masszív tüske kerül ki a gumiból. Hogyaza…

 10157_large

Öröm az ürömben, hogy ha lentebb, az agyig érő sárban defektelek, tuti nem kezdem el kicsomagolni a gumit, inkább letolom az aljáig. Itt még egész tűrhető mennyiségű, korongozáshoz kevés sár volt rajta.

Újra nyeregben, és mivel a ragasztás halhatóan nem százas, teljes gőzzel kezdek el pedálozni. A saras részben elkapom a fonalat, és az oldalfalakat szinusz hullámban kihasználva tartom kordában a rózsás szörnyet. Olykor álló kerekekkel haladok változatlan tempóban, de összességében hatalmas élménnyel érek le villámgyorsan a termésköves úthoz.

Bevárom Petit, és miután pumpálok újabb adag gázt a gumiba, neki ugrunk a termésköveknek. Ó-atyuska-bátyuska-géppuska… Finoman átjön a rezgés a csuklóimra, de nagyjából negyvenes tempóval suhanok lefele, egészen a sorompóig, és ezzela túra végéig. 

Írta és fotózta: Paraferee

Forrás: parafereeblog.hu