02Canigou22Akad bringás, aki ne szeretne eljutni a Pireneusokba? Aligha, de a nagy távolság miatt kevés magyarnak adatik meg. Pireneusok... Elvarázsolt vidék.

 

 

Akad bringás, aki ne szeretne eljutni a Pireneusokba? Aligha, de a nagy távolság miatt kevés magyarnak adatik meg. Engem oda is elvitt a jó szerencsém, és mivel tudtam, hogy az anyagiak miatt csak ez az egy dobásom lesz az életben, oútit és montit is vittem, hogy minél teljesebb legyen az élmény. Olyan is lett!

 

Pireneusok... Elvarázsolt vidék. Impozáns hegylánc a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán között, szépségében az Alpokkal vetekszik, de nem olyan tömegesen rohanja le a turizmus. Annál több állattal találkozni: kecskék, juhok, csacsik, lovak és szarvasmarhák járkálnak szabadon, úton-útfélen. Az északi, francia fele buján zöld, a déli, spanyol oldal barnásan száraz, a kettő közé ékelődik Európa legnagyobb törpeállama és vámmentes szeszkereskedése, Andorra, amelynek államfői tisztét közösen töltik be a társhercegek: Urgell püspöke és a francia köztársasági elnök. Nem Rejtő Jenő bizarr fantáziája találta ki – ez a valóság! Na, és ott vannak a Tour de France híres hágói, a Tourmalet és a többiek. Vonzott, mint a mágnes. Éveken át vágyakoztam oda, egyre erősebben. Aztán 1999-ben nekiindultunk.

 

A közvetlen előzményekről annyit, hogy a Renault Kangoo nemzetközi sajtóbemutatóját Normandiában rendezték meg, és ott nem hotelben szállásolták el az újságírókat, hanem lakóhajón, amellyel szép belvízi kirándulást is tettünk. Nagyon megtetszett, és egy másik párral összeállva négyesben belevágtunk egy önálló, egyhetes hajókázásba. Mindjárt a leghíresebb útvonalat választottuk, az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel összekötő, a 17. században hallatlan mérnöki bravúrral megépített Canal du Midit, amely működő ipartörténeti emlékként fennmaradt, és kereskedelmi jelentőségét elveszítvén a lakóhajózás szolgálatában áll. Önmagában is pompás program bejárni egy-egy szakaszát, de én persze megfejeltem néhány napi bringázással a Pireneusokban. Feleségemmel ketten vágtunk neki, kempingekben laktunk, és míg én pedáloztam, ő megvárt, vagy odébb vitte az autót.

 

Már az odaút sem akármi! Budapesttől Vernet les Bains helységig majdnem 1800 kilométer – az akkori Nissan Vanette autónkkal, amelynek 110 az autópálya-sebessége, de már ilyen szerény tempónál is hangosan szól a dízel az első ülések alatt. Narbonne mellett már nagyon ki voltam, mellé is nyúltam a benzinkútnál a töltőpisztolynak, szépen megtankoltam benzinnel. Tréleren jutottunk be a városba, egy extra éjszakázásra, másnap egy műhelyben pillanatok alatt leszívták a benzint, és némi „hülye-adó" kifizetése után mehettünk tovább. Bezzeg egy modern közös nyomócsöves motoron méregdrága alkatrészcserékre lett volna szükség... Hogy kisimultak az idegeink, amikor végre felállítottuk a sátrunkat az árnyas kempingben!

 

Tisztelgés a Canigounál

A kezdet a montié. Vernet-től (650 m) keskeny aszfaltút vezet fel a Col de Jou hágóba (1125 m), majd nagyon meredek makadámút a Collade de la Roquette hágóhoz (2112 m). Kis csapat bringás jött szembe, és persze megálltunk beszélgetni – néptelen vidék az, örül az ember a társaságnak. Kiderült, hogy katalánok. Amikor pedig rájöttek, hogy ez a szittya alföldről érkezett idegen tisztában van vele, hogy katalánok nemcsak Spanyolhonban élnek, hanem az északi oldalban, Franciaországban is, azt is tudja hogy ők pontosan annyira spanyolok vagy franciák, mint amennyire ukránok vagy románok a Trianonnál Ukrajnába és Romániába került magyarok, sőt elmondja, hogy ő a katalánok szent hegye, a Canigou lejtőin szeretett volna minél magasabbra kapaszkodni, majdnem könnybe lábadt a szemük a meghatottságtól, és csak szerény tiltakozásom akadályozta meg őket abban, hogy a vállukra emeljenek.

 01Canigou1

Annál kevésbé lehetett értelmesen szót váltani a következő egyénnel, aki feljebb az út mellett álldogált. Bika volt az illető, kormos pofával és tonnányi izomtömeggel. Afféle városiként megszeppenve fékeztem le. Netán megharagítom, ha elbringázom mellette? Felingerli a színes öltözékem? Jobb lesz megvárni, míg odébb áll! Csakhogy meg sem mozdul, ettől aztán itt szobrozhatok estig! Márpedig vissza nem fordulok, amikor életemben először és utoljára eljutottam ide. Hát akkor előre, rá se nézve, csak szép nyugodtan – bizonyára nem engednék szabadon, ha öklelő hajlamai lennének. Nos, rám se nézett.

 04tonll

Megkönnyebbülve hajtottam tovább a Pla Guillem nevű füves hegynyeregbe (2301 m), mai célpontomra a Canigou vállán. Maga a csúcs (2784 m) csak sziklás gyalogösvényeken lenne elérhető, ehelyett csak meghajoltam feléje, és visszagurultam a völgybe. (Ma: 39,6 km, 3 óra 51 perc, átlag 10,3 km/óra, maximum 57,1 km/óra.)

05Canigou3 

Másnap a nagy hegy északi oldala volt soron. Poros és keskeny makadámutakon lehet feljutni a Chateau des Cortalets menedékházhoz, amely egy katlanban fekszik, fák között. Szerencsére korán indultam, így már csak lefelé találkoztam autókkal, de akkor annál többel! Még egy-két szerencsétlen személyautót is felkínoztak a köves hepehupán, majd szembe jött egy komplett Jeep-karaván, vélhetően fizető vendégekkel. Elképzelésem sincs, hogyan térnek ki, ha szembe találkoznak, de hadd legyen ez az ő problémájuk. Megvártam, míg elül a porfelhő, és ismét szép lett a világ. (Ma: 46,0 km, 4 óra 21 perc, átlag 10,5 km/óra, maximum 50,7 km/óra.)

 

Xixerella

Irány Andorra! Egyelőre autóval, Ur faluig (1196 m), ott előkerült az oúti, mert a Col du Puymorens hágóhoz (1915 m) az illik. Príma az aszfalt, körben már elég jelentős hegyek emelkednek, ragyog a napsütés. Túloldalt elég kicsi a lejtő, 1773 méterre kell legurulni, és már kezdődik is a Port d'Envalira (2048 m) kaptatója. Végeláthatatlan kígyóban áll, araszolgat rajta a sok autó, szegény Sárikának be kell állnia a sorba, csúsztathatja a kuplungot – mi van itt, sztrájkolnak a határőrök? Ugyan dehogy, csak Andorrában valamivel olcsóbb a benzin, ezért hajlandók a franciák óraszám itt rontani a levegőt, és várakozásra kényszeríteni az átutazókat. Én persze tízesével kerülöm ki őket, és már meg is van az első Tour-hágó, sőt mindjárt kétezres! (Ma: 66,6 km, 3 óra 27 perc, átlag 19,2 km/óra, maximum 68,9 km/óra.)

 07Col_de_Puymorens

Andorra csodás kis ország, csupa hegy és völgy, alig akad benne egyenes és vízszintes út. Hosszan nézek egy kis tanyát egy előreugró hegyfokon, ennek aztán van panorámája, a forgalom zaja meg nem hallatszik fel odáig, jó lehet ott lakni, mármint ha van idejük néha felnézni a mezei munkából. Andorra la Vella, a főváros előtt találkozunk össze Sárikával, hogy átvegyem az autóvezetést. Ez jó döntés volt, mert egy bolondokháza az egész, leparkolni egyáltalán nem sikerült, de nem is bántuk, menekültünk ki a túlsó végén. Várost itthon is látunk, olcsó whiskyt nem akartunk venni, gyerünk tovább!

 

Felüdülés volt beköltözni a hangulatos nevű, gyönyörű fekvésű Xixerella kempingbe (1434 m). Fák alatt állnak a sátrak, lejjebb patak csörgedezik, tiszta és kulturált az egész. Másnap reggel viszont rémítő élményem volt ott. Még sötétben öltözködtem, készülődtem a Vanette furgon nyitott hátsó ajtajában ülve, és előredobtam a hátizsákomat. Szerencsétlenül pont úgy esett, hogy – máig sem igazán értem, hogyan – kioldotta a kéziféket. Az autó pedig enyhe lejtőn állt, és azonnal indult volna meg hátrafelé, ahol néhány méternyire egy másik sátorban emberek aludtak! Bevágtam a két sarkamat a földbe, és tartottam a fenekemmel a nehéz járművet, de éreztem, hogy nem sokáig bírom. Szép lenne, ha engem maga alá darálva végigrohanna a kempingen, áldozatok sorát szedve! Sárika! Sárika! – ordítoztam, mire álmosan kidugta a fejét az asszony: Mi van? Húzd be gyorsan a kéziféket! Sikerült, még éppen idejében...

 11Xixerella1

Ezen izgalmak után jó kikapcsolódás volt először montira kapni, és a Col de la Botella (2069 m) útba ejtése után elérni az Andorra határán fekvő Port de Cabus hágót (2300 m), (mai első menet: 29,5 km, 1 óra 56 perc, átlag 15,2 km/óra, maximum 67,3 km/óra.) aztán visszatérni ugyanoda, hogy átszálljak a versenybringára, hogy Massana, Ordino és el Serrat helységek érintésével felnyomuljak az Arcalis hágóra. Az előbbihez hasonlóan ez is zsákutca, és az országhatárra visz, mint a pirinyó Andorra szinte valamennyi útja. Egészen keskeny, csendes utacska, nincs ott semmi, csak magas hegyek, nagy természet, és persze egy újabb „kétezres": 2380 méter a végpont, lehet visszagurulni. Egy vendéglőben ebédeltünk, én paellát ajánlottam, de az asszony idegenkedett ettől, mert hátha rákok lesznek benne. Akkor rendeljenek hegyi rizst! – így a pincér. Az milyen? Hát főtt rizs, benne nyúlhús-darabokkal. Megrendeltük, kihozta egy kerek cseréptálban – és a tetejét, írd és mondd, 33 darab éti csiga díszítette! Talán mondanom sem kell, hogy valamennyi az én bendőmbe vándorolt. (Mai második menet: 40,3 km, 2 óra 1 perc, átlag 19,9 km/óra, maximum 64,6 km/óra.)

12Xixerella2 

 

A túra képei ITT megnézhetők.

Folyt. köv.