IMG_9691

"Lopakodó". Szinte észrevétlenül lopakodtam át két országon, mintha rosszban sántikálnék. Pedig csak egy kis magányt kerestem, és egy jó sportos hajtásra vágytam, szép tájakon.

Sűrű sötét van még, majd csak egy óra múlva virrad, ködös is az idő. Kis fejlámpám fényénél pakolom el a tábori felszerelést – mindennek megvan a helye és a módja. Kitolom a bringát az erdőből az országútra, bekapcsolom a világítást és a GPS-t és nekiindulok. Néptelen a vidék, nem látott meg senki. Még amikor átsuhanok az első városkán, akkor is csak néhányan lézengenek, zárva vannak a boltok, egyedül a buszmegállónál ácsorog néhány alak, szemlátomást félálomban. Ha drogfutár lennék, sem rejtőzködhetnék jobban.

Barátom, a magány

Pedig nincs semmi titkos küldetésem, nem én vagyok a 007-es ügynök. Egyszerűen magam akarok lenni egy kicsit, a saját stílusomban utazni, és ebben bárki csak zavarhatna. Szórakoztató belegondolni, hogy milyen széles az a skála, amelynek az átellenes végét foglaljuk el Zitával és Árpáddal, akik nászút gyanánt mostanában biciklizik körül a földtekét (www.360fokbringa.hu). Nekik az a fontos, hogy embereket ismerjenek meg, ezért mindig lakott helyeken érdeklődnek, hogy hol állíthatják fel a sátrukat, mire általában meghívják őket szállásra, vacsorára. Ez persze beszélgetéssel jár jó későig, másnap reggel sem illik túl korán lelépni, elszalad az idő. Végigbarátkozzák a világot!

 IMG_9624

Nekem viszont csak egy hetem volt, és ebből akartam maximumot kihozni. Nem is lennék jó szállóvendég, mert korán aludni térek, pirkadat előtt kipattan a szemem, meg unnám naponta elmesélni a történetemet, hogy meghallgathassam az övéket. Egyébként pedig egyre jobban kerülöm az idegenforgalmi nevezetességeket: lerontja a hatást a turistabuszok, a zsúfolt parkolók, a hömpölygő tömeg és az árusító bódék látványa. Anti-turisztikai vidékre szerettem volna menni! Kelet-Lengyelországba vágytam, a Bieszczady (feledésbe merült magyar nevén Beszádok) hegységbe és a Bug folyó vidékére. Bölények, medvék, hiúzok és farkasok élnek arra, ember annál kevesebb.

Hát így esett, hogy július végének egy hajnalán búcsút vettem feleségemtől Sátoraljaújhelynél. Ő hazaviszi az autót, nekem kezdődik az utazás. Majdnem kalandot írtam, pedig én is úgy vélem, mint a nagy példakép, Amundsen: a kaland szépítő elnevezés egy elhibázott vállalkozásra. Mindent jól kell előkészíteni és végrehajtani, pikk-pakk menjen az egész, csak semmi botladozás! Ő így fogta fel a Déli-sark elérését, sikerrel is járt, míg Scott kapitányék kalandba bocsátkoztak és odavesztek. Szóval csak profi módon... Gondosan összeállított felszerelés, tökéletes állapotú bringa, jó kondíció és a nehézségeket elfogadó hozzáállás birtokában nyugodt vagyok, hogy nem tartóztathat fel semmi.

Határvidéken

Szlovákia keleti végén áthaladva egyébként is szívesen felvettem volna a mesebeli láthatatla köpenyt, mert nem túl jókat hallottam a lakosságról. Kellemesen csalódtam, rendezettek voltka települések, jók az utak, nem voltak olyan gettók, ahol be kellett volna húzni a nyakam. Pedig szemlátomást értékes a holmim, kísértésbe hozhatná az olyan embert, akinek nem szent a másik tulajdona.

 IMG_9633

Határvidék az, a nyugati és a keleti kultúra, Róma és Bizánc, a katolikus és a pravoszláv vallás választóvonalán. Hagymakupolás templomok, cirill betűs felirat a feszületen, szokatlan stílusú temető. Homonna (Humenné) marad el, aztán Mezőlaborc (Medzilaborce) és már fenn is vagyok a Kárpátok hágóján (682 m), az ezeréves lengyel-magyar határon. Mikor a piros-fehér-zöld zászlós bringámat (pukkadjon meg Jan Slota!) letámasztva körülsétálok a ködben, meglepetve fedezek fel egy régi határ-obeliszket, rajta a magyar címerrel. Valahogy elmulasztották ledönteni a szlovák nacionalisták. Remélem, nem olvassák ezt, bántana, ha én adnék écát nekik...

Hegyek között

A Bieszczady hegység következik. Csodaszép vidék, néhány felkapottabb látványosságát, például a keskeny nyomtávú vasútvonalat leszámítva csak vérbeli turisták járják. Az erdős régióból gyephavasok kupolája emelkedik ki. Ritkák a települések, az egész maga a nyugalom, a csend és a béke, de azért akad bolt, ahol tudok venni egy kis kenyeret és sajtot, meg persze sört. Egy vendéglő kerthelyiségében megebédelek; ilyen luxusra majd csak kétszer kerül még sor a túra folyamán.

Az első este az út menti facsoportban akasztom fel függőágyamat, nem messze egy falu végétől és az országúttól. Besötétedés után elül az amúgy is gyér forgalom. Jöhet az elmaradhatatlan szertartás: felhívom feleségemet, táv-koccintunk egy kis viszkivel, aztán elfogyasztom szerény vacsorámat és álomba merülök.

 IMG_9657

Másnap még sötétben, sűrű párában indulok tovább, alig tud áttörni a Nap a ködgomolyokon, de aztán ragyogó időjárás kerekedik. A San mellett húzódó erdészeti utat néztem ki magamnak, mert kivételes táji szépségeket ígér: apró lépcsőkön és keresztben álló sziklabordákon fut a folyó. Csakugyan gyönyörű, a túra egyik legnagyobb élménye! A közforgalom számára lezárt út fel-le liftezik, minősége terepjárónak való, aszfaltmaradványok váltakoznak durva kőszórással és jobb, murvás szakaszokkal, néhol tolni kell a biciklit, viszont se autóval, se emberrel nem találkozni.

Később, már kinn az országúton, egy kis meglepetés: átépítés miatt zárva a híd, csupaszon meredeznek a pillérek. Semmi baj, átvisznek csónakkal, utána enni-inni kapok egy helyen. Kaptató errefelé is van bőven, de nem zavar, mert könnyű a gépem: felmálházva éppen húsz kiló. Zita és Árpád félmázsás biciklijével sziszifuszi munka lenne...

 IMG_9647

Míg meleg szendvicsemet eszem egy bisztróban, megtárgyaljuk egy rövidítés lehetőségét, hogy forgalmatlan úton haladhassak. Rá is fordulok a keskeny aszfaltcsíkra. Később helyenként az is eltűnik, murvának és durván lerakott betonlapoknak adja át a helyét. Nem baj, a táj szép, és csak egy autóval találkoztam egész idő alatt. Kitáblázva persze semmi sincs, hiszen csak helyiek járnak erre, de az autóatlasz fénymásolt lapjaival (hátoldaluk túranapló írására szolgál) és a GPS-szel jól boldogulok. Ideje lassan táborhelyet nézni.

Az este egy szép fenyvesben talál, méhkaptárok közelében verek tanyát. Annyi a gomba, hogy szinte lépni sem lehet tőle, otthon meg hányszor tértünk haza üres kosárral ebben a száraz évben! Persze egyet sem szedek le, mert főzőt nem hoztam, elkészíteni nem tudnám.

IMG_9677 

Hadak útja

Przemysl városában ér a reggel, Svejk, a derék katona szolgált itt, képe, afféle ikonként, mindenfelé látható. Sok ezer katona esett el az első világháború alatt a várost övező erődgyűrű birtoklásáért, derék magyarok is, köztük huszártiszt felmenőim. Borongós hangulatban emlékeztem rájuk, de olyan volt az égbolt is. A nap következő állomása Belzec volt, az ottani náci haláltáborban félmillióan vesztették életüket. Még a nácik nyomtalanul felszámolták az egészet, ma nagy kiterjedésű, betonból, szürke kőtömbökből és rozsdás vasakból épített emlékhely idézi fel a rémségeket.

Takaros faluk sorjáznak, némelyikben nagyon szép, kifogástalan állapotú műemlék fatemplommal, ortodox „cerkev" stílusban. Csak kívülről nézegetem őket, városokból is elég annyi, hogy forgatom egy kicsit a fejem, míg áthaladok rajtuk.

 IMG_9699

Utána a semmi közepén táboroztam egy lombos erdőben, este még nem esett, de aztán egész éjjel. Itt meg kellett küzdenem az egyetlen vadállattal, amelytől tartok: a szúnyoggal! Elfelejtettem füstölő spirált hozni, holnap pótolom. A függőágyamhoz nem tartozik szúnyogháló, de ha lenne, akkor is védekeznem kellene a kis vérszopók ellen, amíg be nem bújok. Néha baglyokkal feleselünk egymásnak, hallom a vadak neszezését, de persze egyiküket sem látom. Úgy érzem, hogy egy vagyok közülük, jóindulattal vagyunk egymás iránt. Azt is szeretem, hogy távozásom után semmi nyomom sem marad, még egy sátornyi lelapított fű sem. A „komolyabb ügyeket" sörözések kapcsán, kulturált körülmények között intézem. Indián legyen a talpán, aki észreveszi, hogy itt járt valaki!

A kerékpártúra fotói itt találhatóak! (Kedvcsinálónak a 2 rész fotóit is feltöltöttük!)