2001.08Transalp01Tudjátok mi a szép? Bringa nyergéből nézni a köröző szirtisast. És mi még szebb? Fölülről nézni!

 

 

 

Mércénk a sas repülése!

Tudjátok mi a szép? Bringa nyergéből nézni a köröző szirti sast. És mi még szebb? Fölülről nézni! Mikor a madarak királya irigykedve sandít fel ránk: Ej, de magasan vagytok! Igen, átrepültünk az Alpok hegyláncán, Innsbruck mellől a Garda tóhoz, felszálltunk a hó és jég birodalmába, lecsaptunk a mélybe, örömünkben még vijjogtunk is egyet-egyet.

 

Manóval közel tíz éve jártuk már az Alpok legmagasabb útjait s elhagyatott régi erődjeit, tökéletesen összeszoktunk, rengeteg tapasztalatot szereztünk, és úgy éreztük, hogy elérkezett egy Transalp-túra ideje. Megszereztem a német Bike folyóirat főszerkesztőjének, Uli Stanciunak a Traumtouren Transalp könyvét, benne a hegységet északról délre átszelő tizenkét útvonal tüzetes leírásával, és egy CD-vel, amelyről különféle variánsokat lehet letölteni. GPS-ünk még nem volt akkoriban, de a kinyomtatott roadbook és papír-térkép alapján is jól el lehet igazodni.

 

Ami a logisztikát illeti, luxus-megoldást választottunk: míg mi a felhők fölött járunk, Sárika feleségem odalent átviszi az autót a következő szállásul kiszemelt helyre, szobát foglal a fogadóban, aztán már csenget is a mobilon: – Az Edelweissben vagyunk, hétkor tálalják a vacsorát, igyekezzetek! E módszernek nemcsak az volt az előnye, hogy ő is látta a tájat és részese lett a kalandnak, hanem hogy csak a napi holmit kellett hátizsákban magunkkal vinni, tartalék ruhát, kultúrtáskát és egyebeket nem. Könnyű cucc és kemény hajtás – hajrá!

 

Első nap: Steinach – Maiern, kecskeharc és Mussolini

Steinach (1048 m) jelentéktelen hely a Brennerre vezető út mentén, csak azért ez a kiinduló pont, hogy ne kelljen átrágni Innsbruckon és forgalmas környékén. Innen rajtoltunk esővel kecsegtető, de aztán megjavuló időben, eleinte aszfalton. Nemsokára azonban földes-köves kis út következik, és épp amikorra épp jól esne egy kis tízórai, kunyhó csábít betérésre. Almás lepényünkkel és teánkkal a kinti asztalhoz telepszünk, és átadjuk magunkat a frissen megkezdett vállalkozás hangulatának.

 2001.08Transalp02

Ekkor két kecske jelenik meg, egyenest odajönnek hozzánk, beleszimatolnak a levegőbe, és már támadnak is! Az egyik a padra áll fel első lábával, és menten harap egy jóízűt az Apfelstrudelből. Lehetetlen elűzni, nem zavartatja magát, viszont, míg a röhögéstől elgyengülve vele küzdünk, a másik az asztalon terem, és gyorsan eltünteti a maradék süteményt. Sőt, nemcsak azt: nézem, milyen cérna lóg ennek a szájából? Hát a teás filteré, azt is leküldte a feneketlen bendőjébe...

 

Komolyodik a helyzet, feljebb tábla jelzi, hogy magánterület, és a leírás szerint már problémázott egyes áthaladókkal a tulaj. Nekünk nem volt hozzá szerencsénk. Némi tolás, és fent vagyunk a Mussolini-utakon. Na, ez egy külön szám, harmadszor járok rajtuk, montis álomterep! A két világháború között a Duce erődítette a határvidéket a Brennernél, és a bunkerek között utakat építtetett. Ezek mindmáig rendes állapotban vannak, a murvás úttesttel, a szépen faragott szegély- és kilométerkövekkel együtt. Sehol sem meredek, könnyedén pedálozható. A kilátás és lepillantás pedig egyszerűen mesés, és lehet is élvezni, nem bukik orra egy kiálló kövön a bámészkodó bringás. Lent a mélyben hangyányiak az autópályán robogó kamionok, zajuk csak enyhe mormogásként ér fel ide.

 

Sorra aratjuk a „kétezreseket”: Mussolini bunker (2079 m), Kreuzjoch (2026 m), Flachjoch (2115 m), Sandjoch (2131 m), majd kéjgyönyörös süvítés Colle Isarco faluba (Gossensass, 1055 m – aki erre a tájra feni a fogát, ott szálljon meg!), és egy kicsit tovább, be az oldalvölgybe, ahol első szállásunknál, Maiern községben (1372 m) vár Sárika, asztal és szállás.

 

63,9 km, 5:50, átlag 10,9 km/óra, maximum 59 km/óra

 

Második nap: Maiern – Pfelders, márványhegy és ólomsziklák

A fokozatosság elvének megfelelően ma már magasabbra kell kapaszkodni, fel a Schneebergschartéba, 2690 méterre, eleinte bitang meredek kétnyomú úton, majd egy kunyhó előtt megivott teát követően sziklás ösvényen. Van benne kezdetleges falépcső is. Kétórás menet, közben lehet nézegetni az egykori bányászat omladozó siklópályáit, épületmaradványait. Ólmot, cinket és ezüstöt olvasztottak egyszerű kohókban, emléküket lent a faluban múzeum őrzi. Felemelek egy tompa fényű követ, nagyon nehéz. Hát persze, ólomérc. A hágó alatt alagutat fúrtak, hogy könnyebb legyen szállítani az anyagot a túloldalról, de beomlott már, nem használható.

 2001.08Transalp09

Annál jobban esik megpihenni odafenn, csodálva a szomszédos Schneeberg csúcsot, amelynek neve magyarul hóhegy. A környezettől elütő fehér színét azonban nem hótakarónak, hanem anyagának köszönheti: márványból van az egész! Vigyázni is kell a túloldali lejtőzéssel, mert éles márványkövek tarkítják az ösvényt, amely olyan meredek, hogy néhol szinte kézen állunk a kormányon. Jelentősen javítja a morált a bányaközpont szépen restaurált épületében (2355 m) elfogyasztott ebéd és sörital. Ide, hála istennek, autó nem képes feljönni, az üzlet főképp a bringásokra épül, noha vannak gyalogos turisták is. Fogadtatásunk mindenütt a lehető legbarátságosabb, hiába, errefelé van rangja a biciklizésnek.

 

Betorkollunk a híresen nehéz hágó, a Timmelsjoch országútjába (persze, hogy azon is jártam már korábban), legurulunk 1007 méterre, Moosig, majd az oldalvölgyben megint fel, Pfeldersbe (1628 m), ahol Sárika természetesen előkészített mindent, ott vár a futómuskátli-zuhatagos vendégfogadó előtt.

 

35,3 km, 5:01, átlag 7,1 km/óra, maximum 55 km/óra

 

Harmadik nap: Pfelders – Naturns, verejtékhullás és zuhanórepülés

Transalp-túránk csúcspontja az Eisjöchl (2895 m), ahová egykor a katonaság épített szerpentint, de nem kerekes járművek, hanem csak málhás öszvérek részére. Helyenként fel lehet azért ülni a biciklire, de a meredek emelkedő, a tarajszerűen kiálló vízelvezető kövek sora és a halmozódó fáradtság hamarosan leszállásra kényszerít, úgyhogy inkább követjük az öszvérek példáját: egyik lábunkat rakjuk a másik elé, ösvényen, sziklán, havon – óraszám. Általában lehet tolni, de a felső hómezőkön már cipelni kell a bringát. Nem panaszkodunk, nem vagyunk lassúbbak a gyalogos vándornál, lefelé viszont…

 2001.08Transalp26

Lefelé viszont 2500 méter szintkülönbségnyi zuhanórepülés vár ránk Naturns városáig. Kevés ekkora lejtő akad a világon! Fent egész tűrhető gyalogösvényen gurulunk, lejjebb a legelőket átszelő murvás úton. Sok a kerítéskapu, az elsőt Manó kitárja nekem, majd utánam ered, a következőt én nyitom-csukom, és így araszolunk tovább. Csak egy helyen kell mindkettőnknek megállnunk, ahol egy tehén bámul ártatlan pofával, majd hirtelen átslisszol velünk. Kötelességünknek érezzük, hogy visszatereljük, de közben kiderül, hogy a bicikli sokkal engedelmesebb jószág a szarvasmarhánál. Szerintem magában ki is röhögte a két ügyefogyott városit. Az út vége aszfalt, ezerrel megyünk lefelé, bele a jó sűrű oxigénbe és délutáni melegbe.

 

Naturnsban (529 m) némi szaladgálás következik, mert mind a bringaműszeremben, mind a magasságmérős Suunto karórámban épp ma merült ki az elem. Semmi baj, Manó műszere működött, és kaptunk pótlást. Ez jelentéktelen dolognak tűnhet, pedig nem az: pontos távolságmérés és magassági adat nélkül nagyon nehéz követni az útleírást.

 

41,9 km, 4:53, átlag 8,5 km/óra, maximum 72 km/óra

A túra képei itt találhatóak!

 

Jövő héten folytatjuk!

 

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.