Egriutak02

A napokban teszteltük a város kijelölt kerékpárútjait.

Eger városáról sok minden eszébe jut az embernek. Érdeklődési körtől függően mindenkinek más-más jelenik meg elsőre lelki szemei előtt. Nekem, mint sejthetitek elsőre a bringa, illetve az hogy a környéken milyen jókat lehet kerékpározni.

A kellemesen enyhe november eleji időben úgy döntöttünk, hogy bejárjuk a város jelölt kerékpárútjait. Megnézzük, hogy mennyire használhatóak a kerékpáros turisták számára, elvégre nekik készült majd 573 millió forintból.

Egriutak01

A projekt láthatóan elsősorban a kerékpáros turistáknak készült

A gerinc út
Utunkat Eger szélén a 25-ös főút, illetve a Kőlyuk út (K2) kereszteződésétől indítjuk. Innen indul az Egert délről északi irányban átszelő kerékpárút (avagy itt ér véget).

Egriutak03

Tesztre fel! Győzni kell!

Innen tovább lehet menni Egerszalók irányába. Az út mellett ki lehetne alakítani egy kerékpárutat egészen Szalókig, illetve be lehetne kötni azt az ott készülő kerékpárút hálózatba. -Láthatóan hagytak is helyet a nyomvonalnak, amit a bringások ki is jártak, de ez egyelőre elég off-road...- A kerékpárút befejezése ezt sugallja. Reméljük így lesz...

Szóval a bringaúton elindulunk a város felé. Hamarosan azonban egy piros lámpa megálljt parancsolt, az út a négysávos másik oldalán vezet tovább. Szerencsére a nyomvonal innentől megmarad azon az oldalon és nem történik 100 méterenként átvezetés.

Egriutak04

80% -ban sajnos gyalog- és kerékpárút. A belvárosban ez már nagyon zavaró, még novemberben is!

Sajnos a kerékpárút nagy része gyalog és kerékpárút néven fut, ami jelzi, hogy osztozni kell a legveszélyesebb és legkiszámíthatatlanabb közlekedővel, a gyalogossal.

Itt is megjegyezzük, hogy ez a legveszélyesebb megoldás. A gyalogost nem szabad semmilyen más járművel összeengedni, mert balesetveszélyes. A sétáló, telefonáló, nézelődő, zenét hallgató, kutyát sétáltató (soroljam még?) ember a legveszélyesebb közlekedő! Csináljunk neki járdát és hagyjuk meg azt egyedül az ő birodalmának (úgy sem ott megy).

Szóval a főút mellett tudunk kényelmesen kerékpározni a vasútállomásig. Az út minősége jó, ha gyalogosok nem sűrűn mászkálnak arra, akkor nem is balesetveszélyes, érdemes használni.

Egriutak05

Megbokrosodott a lovan!

A vasútállomás előtt utunk kétfelé válik, az egyik továbbra is halad Észak, a másik a belváros és a Szépasszony-völgy felé (sajnos áttekintő térkép, és a katasztrófális kijelölés miatt helyismerettel nem rendelkezőknek nem egyértelmű, hogy melyik hova visz). Van itt egy tájékoztató tábla, ami elvileg térképnek, illetve kerékpárosoknak szóló információknak készült, de 10 hónapja nincs rajta a projekt keretében már kifizetett tábla. Helyileg, mondjuk nem a csomópontban, ahol a legjobb helyen lenne, hanem kicsit arrébb, keresgesse az a kerékpáros, ha már erre jár.

Mi tovább haladunk Észak -Felsőtárkány- felé. Az út szépen elvezet az Érsekkertig és ott eltűnik... igen, sajnos semmi sem jelöli a kb. 300 méterrel feljebb, a patak mellett futó kerékpárutat. Semmi baj mi tudjuk, hogy ott van! (Csak szegény külföldi, vagy belföldi turista fogja vakargatni a fejét, hogy most merre?)

Egriutak06

-Na, most merre?

Haladjunk tovább a patakparton. A park után az Eszperantó sétányon jutunk el a történelmi belvárosig. A sétány kezdetén a szegélykő sajnos 90 fokos, így a megmászása nem túl kerékpárosbarát. A végén vicces tábla próbál figyelmeztetni arra, hogy zebrához értünk és szálljunk le mert „Hajtva tilos", ami nem igaz, mert nem tilos áttekerni a zebrán, csak nincs elsőbbsége a bringásnak (ráadásul senki sem fog itt leszállni). Nem értem miért sajnálták innen a zebra mellett a kerékpáros átvezetést felfesteni. A kereszteződés sem veszélyes, hisz egyirányú utat keresztezünk amin 30 km/órás sebességkorlátozás van.

Egriutak07

Nem anomála a két tábla, egyszerűen túl laza a felfogatása. Többet is a helyes irányba állítottunk.

 

Egriutak08

-Na, persze! Csak is!

Átkelve ezen a veszélyes útszakaszon -természetesen csak is tolva-, tovább haladunk a patakparton -miután megküzdöttünk néhány keresztbe rakott vaskorláttal, ami nem igazán tandem, reku és utánfutós barát (nehéz elfordulni közöttük)-, majd az út egy hatalmas lejtővel a patak szintjére visz minket és immáron kerékpárúton tekerhetünk tovább. Nem is találkoztunk itt senkivel csak futókkal és őgyelgő szerelmes párral. Nem kellene feltalálni a gyalogosan behajtani tilos táblát?

A kerékpár út az év egy részében (amikor nem árad a patak, illetve ha eltakarították az áradás utáni iszapot) nagyszerűen használható. Észre sem vesszük, hogy áttekertünk a belvároson, illetve azok látnivalóin. Sajnos ez szó szerint igaz, semmilyen tábla nem figyelmezteti a turistát, hogy:
-Hahó! Tőled 5 méterre fent Eger turisztikai látványosságainak nehézbombázóit megnézheted!
Hiszen lent a patak szintjén teker, és nem lát ki a gát fölé.

Egriutak09

Innen mond meg, hogy fölötted Eger legszebb részei láthatók! Ez igazi kerékpár út lenne, csak éppen mások is használják...

Az út gazdái esélyt sem adnak az idegen vándornak, hogy megálljon a Dobó téren, szétnézzen, egyen - igyon valahol, vásároljon, pénzt költsön. Na jó ez nem teljesen igaz, van egy lépcső, ahol a kerékpáros turista feltolhatja a bringáját és szétnézhet a Centrumban. De kérdem én:
-Ki az a bolond, aki csak úgy hobbiból feltolja ott a bringáját?
Mivel lent a kerékpárúton semmi sem jelzi, hogy fent látnivalók vannak, a helyismeret nélküli kerékpáros turisták nagy része szépen átsuhan majd a belvároson.

-Kedves helyi vállalkozók, jó ez így szerintetek?

A kórháznál jövünk ki a patak medréből és haladunk tovább Eger északi részéhez. Hamarosan ismét átkelünk a 25-ös úton, de ezúttal alatta, az Eger-patak mellett. Ez a szakasz egyébként korábban már létezett. A minősége még elfogadható.

A Lidl, OBI, Tesco magasságában ismét vadonatúj kerékpárúton haladunk. Ez az az elhíresült útszakasz, amit az autósok is használtak, amikor a négysávos úton hatalmas torlódások voltak a felújítások miatt.

Egriutak10

Miért nincs kint a táblán km jelzés is?

Az út elején szépen a környezetbe simuló sötétzöld oszlopok találhatóak, megakadályozandó az autós ráhajtást. Bár a feladatát szépen ellátja remek meglepetéseket okozhat a bringásoknak is. Ott jártunkkor egy szemből jövő bringásnak sikerült telibe találnia az egyiket (szemébe sütött a nap). Úgy kellett összekanalazni szegényt. Szerencsére nem sérült meg. Elég veszélyes ez a "rikító" sötétzöld!

Egriutak11Öröm erre bringázni!

Az út hamarosan ketté ágazik. Jobbra Felsőtárkányra, előre a felnémeti út vezet, igaz az utóbbi csak 200 métert, mert ott sajnos véget ér. Sajnáljuk, hogy nem volt előrelátó a beruházó, hogy egy többezres településrészről, illetve a településre is kerékpárút vezessen. Pedig azza várja a túrázót Szarvaskő, Szilvásvárad. Talán majd egyszer...

Egriutak12

Megnéztük a 200 m-es felnémeti utat is!

Tárkány felé az utunk a patak mellett visz. Először egy bringás pihenőhöz, amit ki is használtunk.

Egriutak13

Szuper bringás pihenő!

 

Egriutak14

-Most itt vagyunk!

- Nem, itt!

Nem értjük ezeket a tájékoztató táblákat!

Felfrissülve néhány méter után ismét keresztezzük a négysávos, 25-ös főutat. És láss csodát, azaz ilyet ne! A forgalmas főúton nincs lámpás védett átkelési lehetőség!!! Na mi ez, ha nem balesetveszély?


Ezen a kereszteződésen főszezonban akár 1000 kerékpáros is áthalad. Reméljük nem egy balesetig kell várni, még itt lámpás kereszteződés lesz.

Egriutak17

Nagyon veszélyes volt a rengeteg sötétzöld elem, bár látható, hogy helyi önkéntesek próbálnak rajta segíteni!

Átkelve az úton jön a vasúti átkelő csiki-csukija. Az útvesztőn áthaladva jutott eszembe, hogy annyira figyeltem annak teljesítésére, hogy a síneken nem is néztem szét. Ismerős?

Továbbra is a Tárkányi patak töltésén haladunk. Az út nagyon hangulatos, ráadásul jó minőségű. Sajnos nem tart sokáig. Egy kanyarral a Tárkányi útra, illetve azon át haladva érjük el Eger határát. Kalandunk itt véget ér!

Egriutak15

Azért elporoltunk Felsőtárkányig!

(A kerékpárút tovább folytatódik egészen a felsőtárkányi tóig a tíz éve épült szakasz minősége jó, de már vannak rajta drámai úthibák, amik kijavítása sajnos nem történik meg évente.)

Miután ismertettem a fő nyomot nézzük meg milyen utak csatlakoznak rá, illetve le erről az útról.

gerincút2

A Gerinc út

A Mocsáry Lajos úti átvezető
Ez az út arra szolgálhat(na), hogy az Andornaktálya felől érkező bringásokat terelje rá a Felsőtárkány felé vezető gerinc útra, illetve fordítva a Bükkből érkező bringásokat a Füzesabony, Tisza-tó felé vezető utakra.

Az út részben kerékpárút, részben alacsony forgalmú út (amin már nincs semmilyen jelzés/felfestés). Megtalálni viszont csak a Bükk felől érkezők fogják, mivel a másik irányból semmi sem jelzi a létezését. Egyirányú út, vagy hibáztak a kivitelezők?

MocsáryLút2

Az "egyirányú" út

A színházig vezető kerékpár út
Ez az út a vasútállomástól indul, és a Deák Ferenc út mellett futó járdán vezet el a város központig. Az ötlet jó, miszerint a város első számú látnivalóihoz vezeti a turistát, de a kivitelezés gyatra. Hiányoltunk a végén egy tájékoztató táblát, amely mutatná, hogy mely látnivalók merre találhatóak. Illetve ezt a részt veszélyesnek is ítéltük, mivel ezen az úton rengeteg ténfergő gyalogos lesz az év egészében. (Inkább tekernék a mellette futó négysávos úton, mint a gyalogosok között...)

Egriutak16

Az út végét egyértelműen jelzi az, hogy megszűnik

Jó lenne, hogy a színháznál egyértelműen mutatná azt az utat, amelyiken le lehet jutni az Érsekkerti kerékpárútra.

A Szépasszony-völgybe vezető út
Ez is a vasútállomásról indul, egy ideig az előbbivel azonos nyomon, majd a Deák Ferenc út elején leágazik róla balra, szerencsésen keresztezi a négysávos 25-ös utat, majd a másik oldalt kerékpáros nyommá szelídülve eltűnik a semmibe... Igen, szó szerint felszívódik. Pedig semmibe sem került volna az aszfalton felpingálni akár a közmunkásokkal a nyomot a Szépasszony-völgyig, hogy a kíváncsi turista megtalálja. Így viszont nehéz lesz...

A két kisút

Út a belvároshoz, illetve a Szépasszonyvölgy irányába

Összefoglalva

A nyomvonal vezetése ésszerű, a kivitelezéssel viszont vannak problémák. Ha osztályozni kellene az egészet egy 10-es skálán, akkor ez csak 4 pontot kapna.

Ami tetszett:

  • A gerinc út nyomvonala jó.
  • A rá/le csatlakozó utak ésszerűek.
  • Van egy bringás pihenő.
  • Az út minősége jó, esetenként kiváló.

Ami nem:

  • Gyalog és kerékpárút több szakaszon.
  • Útpadka a kerékpáros átvezetőn.
  • Csiki-csuki lassító korlátok amik között nehéz egy hosszabb járművel átjutni.
  • A zebránál szálljak le.
  • Hivatalosan a projekt kész, de igazából nincs befejezve.
  • A kitáblázottság katasztrofális és ésszerűtlen mert:
  • Hiányoltam az egri kerékpárutak áttekintő térképét a gerinc út két végén, a kerékpáros pihenőnél és a vasútállomáson (elvileg vannak üres fatáblák, reméljük ezzel a céllal).
  • Ha már van út a belváros kapujáig, jó lenne egy térkép a látnivalókról.
  • Tábla ami a patak mederben tekerve jelzi a belvárost.
  • Miért használnak zöld és fehér alapú táblákat? Nagyon zavaró!
  • Az irányt jelző táblákon a km jelölés elhagyása szarvashiba.
  • Ha valamit meg lehet csinálni jóra, akkor miért nem csinálják meg?
  • A legforgalmasabb átvezetésnél nincs védett átkelőhely.
  • A jelzőtáblák felfogatása gyenge, akár a szél is elforgathatja. Többet mi fordítottunk vissza az eredeti irányba önszorgalomból, mert szeretünk Eger!

Áttekintő térkép3

Amit hiányoltunk. Elkészítettük nektek!