bicycleWeather00Bemutatkozik a Bicycle Weather.

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki ha teheti mellőzi az autós- és közösségi közlekedést és inkább bringára pattan. Ez működik is addig, amíg ezt az időjárás megengedi. Gondolom mindenkivel előfordult már főleg kora tavasszal és ősszel vagy akár enyhébb téli napokon, megfordult a fejében, hogy aznap inkább a kétkerekűt választja. Ez így rendjén is van, de milyen jó lenne tervezni, hogy a héten, mely napokon jelent alternatívát a bringa anélkül, hogy megfagynánk vagy bőrig áznánk. Nos, a napokban akadtam egy remek kis androidos alkalmazásra ami pontosan ezt teszi, megmondja nekünk, hogy mikor melyik járművet válasszuk.

A „Bicycle Weater" névre keresztelt alkalmazás elérhető a Play Áruházból, töltsük le és indítsuk el, ekkor a következő képernyő fogad minket:

bicycleWeather01

 

A program onnan tudja, hogy mit tanácsoljon nekünk, hogy megmondjuk neki, milyen időjárási körülmények között vagyunk hajlandóak kerékpározni. Ezt a beállító felületen tehetjük meg, ennek megnyitásához válasszuk a jobb felső sarokban lévő menü ikont, ekkor ezt látjuk:

bicycleWeather02

Amit állíthatunk, azok rendre a következőek:

  • Angolszász és metrikus rendszer a mértékegységekhez (English/Metric)
  • A program nyelve (a cikk írásakor a magyar nem választható)
  • Hány foknál legyen melegebb, hogy kerékpárra pattanjunk
  • Hány foknál legyen hűvösebb, hogy kerékpárra pattanjunk
  • Hány százaléknál legyen kevesebb a csapadék valószínűsége
  • Hány km/h-nál legyen kisebb a szél sebessége
  • Tartózkodási helyünk (amit egyébként a GPS-nek hála nem is nagyon kell állítanunk)

Nézzünk egy példát a működésre. Ha én azt szeretném beállítani, hogy nekem az az ideális, ha a hőmérséklet 5 °C és 30 °C között van, a csapadék valószínűsége kevesebb, mint 20% és a szél sebessége 15 km/h alatt marad, akkor a következőképpen néz ki a beállítási képernyő az adatok megadását követően:

bicycleWeather03

A beállítást követően mentsünk el mindent a jobb felső sarokban található mentés („Save") gombbal.

A mentést követően már láthatjuk is személyre szabott időjárás előrejelzésünket:

bicycleWeather04

A kerékpár ikon jelzi az ideális körülményeket az autó pedig az ellenkezőjét, valamint egy minimális előrejelzést is kapunk ezek mellé a legfontosabb adatokkal.

Bár a programnak vannak hiányosságai (nem lehet mínusz hőmérsékletet beállítani, nem ismer minden települést), azt hiszem mégis egy nagyon hasznos és ötletes kis alkalmazás ez. Mivel nem rendelkezem sem iPhone-nal, sem WindowsPhone rendszerű telefonnal így ezekhez nem tudok hasonló alkalmazást javasolni, de ha valaki ismer ehhez hasonló programot ezekhez rendszerekhez, az írja meg itt lent egy hozzászólás formájában.

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.