x-pesa-ebikeAz elektromos váltó után már várható volt, hogy megjelenik az automatizált rendszer is.

Bluetooth-kapcsolatú okostelefonnal, elektronikus váltóval és néhány érzékelővel olyan kerékpárt hozott létre a Cambridge Consultants, amely magától váltogatja a fokozatokat. A hajtókarnál és a keréknél elhelyezett érzékelők a pedálfordulatszámot és a menetsebességet jelzik a telefon alkalmazása felé, amely meghatározza az alkalmas fokozatot, majd utasítást küld az elektromos bringaváltónak, például a Shimano Di2-nek.

SBO_0596_smaller-660

Amennyiben saját maga váltana a bringás, továbbra is használhatja a váltógombokat a kormányon, amelyek szintén Bluetooth útján kommunikálnak a váltóval. Mivel a teljes rendszer drótnélküli, nincs súlytöbblet, sem kábelezés, ami meghibásodhatna.

“Elhagytuk a vezetékeket a gombok és a váltó között, ehelyett a Bluetooth egy intelligens, nagyon kis energiaigényű változatát használjuk, igen hosszú elem-élettartammal,” mondta a Cambridge Consultants részéről Tim Fowler a New Scientistnek. A karórába való mini gombelem körülbelül egy évig bírja.

A prototípust görgős próbapadon tesztelők elégedettek voltak, egyébként is az egyéni igények szerint személyre szabhatók a váltási pontok. A mérnökök még tökéletesítik a rendszert, hogy a telefon gyorsulásérzékelője révén vészfékezéskor visszaváltson. Szó van blokkolásgátlóról is az első kerék részére.

A későbbiekben felhasználnák a GPS topográfiai adatait arra, hogy a váltó felkészüljön a következő emelkedőre. Manuális módban pedig a bringás gyűjtheti és kiértékelheti az adatait, hogy javítson a teljesítményén.

A program alkotói szerint az sem probléma, ha sok bringás hajt együtt, sűrű mezőnyben. “A Bluetooth olyan gyorsan váltogatja az adás frekvenciáját, hogy akár száz kerékpáros is hajthat egymás közvetlen közelében, nem fogják zavarni egymás váltóművét,” jelentette ki Debbie Mayhew.

A drótnélküli automatikus váltórendszer valószínűleg megfizethetetlen lesz, leszámítva az élversenyzőket. A Cambridge Consultants még nem hozott nyilvánosságra árat, de a Shimano Di2 egyedül is háromezer dollár körül kóstál. Viszont ha egy ilyen rendszer elterjed a profi kerékpározásban, akkor elképzelhető, hogy megjelenik az átlag-biciklistáknak való változat is.

Fotó:Cambridge Consultants

Forrás: wired.com