Ez a cikk egy kerékpár tesztről szól. Első részben Karlovitz Kristóf mutatja be precízen a gépet, úgy ahogy egy szakírótól elvárja az ember. Második részben Kiss Csaba és Klíber László élménybeszámolója olvasható, a kerékpárral szerzett tapasztalatokról élményekről. 3 különböző stílus, 3 élménybeszámoló, amelyet összeköt a Haibike EQ Xduro FS RC kerékpár. A dolog pikantériája, hogy egyikük sem olvasta a többiek élménybeszámolóját, mégis hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennük. (olaf)

A hegylapító

Írta: Karlovitz "Pupu" Kristóf

Bringázni jó, csak ne lenne olyan nehéz felkaptatni az emelkedőkön... Akinek a szívéből szóltam, annak való a Pedelec-rásegítésű Haibike EQ Xduro mountain bike, amelynek Bosch hajtóműve szinte kilapítja a hegyeket. Segítségével gyengébb kerékpáros is vállalhat komolyabb túrákat, és nem tartja vissza erősebb párját vagy társait.

Varázslat! Tempósan nyomulok a Hármashatárhegyre a hírhedten meredek Kiscelli utcában, pedig messze nem tartozom a montis élvonalba. És még csak nehezemre sem esik. Különös élmény. Én személy szerint kimondottan szeretek felfelé hajtani, és úgy tervezgetem, hogy majd csak a századik születésnapomra kérek elektromos kerékpárt a családomtól, de az Xduro tud érveket felhozni maga mellett. Ha a megszokott bringámmal lennék, egy ilyenen simán velem jöhetne túrázni az unokám – amíg meg nem erősödik annyira, hogy cserélnünk kell, mert már én nem tudom tartani az ő tempóját... Miután kivívta megbecsülésemet a gép, elkezdek jobban érdeklődni iránta. Nézzük csak!

Németes alaposság, németes ár

A renomés német Haibike kerékpármárka természetesen meglovagolja a Nyugat Pedelec-hullámát. Több ilyen típust is kínál, most a terepre szánt csúcsmodelljéről van szó. Maga a bicikli jól megépített szerkezet, szépek a hegesztések, gusztusosak a részletek, minden porcikáján látszik, hogy alapos munka eredménye, és minőségi benne az anyag. Szemlátomást az örökkévalóságnak szánták. Az alumíniumváz különlegessége, hogy az alsó-cső J-alakú öntényben folytatódik, és nincs hajtócsapágy-ház. A hajtótengely ugyanis a váz ölelésében nyugvó hajtóműből áll ki, amely egy nagyon komoly gépezet, tipikus Made in Germany, mondhatnánk, holott a Bosch miskolci üzemében készül, sőt a nemzetközi munkamegosztás keretében Magyarországon fejlesztik Pedelec-hajtómű motor-részét – legyünk rá büszkék! Ezt a terméket egyébként más kerékpármárkák (pl. Cannondale) is beépítik. Ki van találva és meg van csinálva, annak rendje és módja szerint. Akárcsak az alsó-csövön, a kulacs szokott helyén kulcsos zárral rögzített lítiumion-akku (kulacstartóhoz csavar viszont nincs a vázon, víztömlős Camelback hátizsák lehet a megoldás).

Az első benyomás tehát egyértelműen pozitív, nyilvánvaló, hogy elsőrangú minőséggel van dolgunk. A második benyomás már kissé meghökkentő: noha a motor és az akku kimondottan könnyűnek számít a maga teljesítmény-kategóriájában, a jármű egésze csaknem 22 kilót nyom. Jó, hogy hegymenetben nemcsak a saját súlyát viszi, hanem az enyémet is, de meg sem próbálnám felemelni az autó tetőtartójára, és otthon nagyon örülök, hogy jár a lift. Szóval jól ki kellene találni annak az unokás csavargásnak a logisztikáját.

Mindezek ismeretében kissé aggódva kérdez rá az árra a magyar ember: nem a német pénztárcához szabták? Dehogynem... 800 ezer forint szép summa nekünk. Megrostálja a vevőkört. Egyértelműen a prémium-kategóriáról van szó. Akinek nem drága Audival járni, annak ez sem lesz az. A villamosjegy kiváltására pedig nem a villamosított Haibike való.

A Bosch hajtómű

A rendszer elemei a motort, a fogaskerék-áttételt és az elektronikát tartalmazó egység, az akku, a műszer és az érzékelők. Elöl csak egy lánctányér van, 38 foggal, és érdekesség, hogy szabadonfutóval kapcsolódik a tengelyhez. Minek? Rájövünk, ha kézzel hátrafelé húzzuk a láncot: érezni az ellenállásán, hogy a fogaskerék-áttételen keresztül pörgeti a motort. Emiatt elinduláskor nehéz lenne „11 órás" pozícióba fordítani a pedált, így viszont nagyon könnyen jár. A rendszer sajátossága továbbá, hogy mivel a motor nem a kerékagyban van, lejtmenetben nem forog, így nem működhet lassítófékként, illetve akkutöltő generátorként (nincs energia-visszanyerés).

A Pedelec-rendszerű (Pedal Electric Cycles) kerékpárok rásegítése a szabályok szerint csak 25 km/óráig működhet, efelett egyedül a bringás hajt. Valószínűleg sokan érzik ezt ostoba túlszabályozásnak, sőt esetünkben teljesen értelmetlennek, hiszen a vázra felragasztott címke úgyis figyelmeztet, hogy a KRESZ-tartozékok hiánya miatt a gép nem használható közúton (amit persze ignoráltam). Akkor meg miről beszélünk? Ügyes emberek meg is hekkelték a rendszert. Módszerük egyszerű: a hátsó villán átfordítják a kerékfordulatszám-jeladót a külső oldalra, úgy, hogy a hajtókar fordulatszámát mérje. Az ily módon becsapott elektronika akár 60 km/órás sebességet is elérhetővé tesz, miként a videó bemutatja egy bringapályán. Ez már döfi! Persze nem mulasztják el megemlíteni, hogy közúton illegális a tuningolt bringa.

Csak zárójelben, mivel nem a tesztelt típusról van szó: a Pedelec-S rendszer, amilyent gyárt a Bosch is, 45 km/órára van határolva, de ehhez Németországban már típusbizonyítvány, biztosítási rendszámtábla (piros karakterekkel) és mopedes jogosítvány kell. Az ilyen gép csak mopedeknek engedélyezett kerékpárúton közlekedhet. Sima Pedelec biciklin viszont nem kötelező a sisak, a jogosítvány és a biztosítás.

Az akku súlya 2,46 kiló. Öt zöld fénydióda jelzi töltöttségét. Teljesen lemerült állapotból 2,5 óráig tart a feltöltés. Hogy ez mennyi időre elég, az üzemmódtól is függ, amelyet a műszeren állíthatunk be, az Eco, a Tour, a Sport és a Speed közül választva. Ebben a sorrendben nő a rásegítés, illetve csökken a hatótáv. Míg ezt az elöl található „mode" gombbal választjuk ki, a felénk eső két nagy gomb fel-, illetve le-nyilával három fokozatban lehet finomabban szabályozni. A bal perembe süllyesztett gomb „info/reset" a szokásos kerékpár-műszer funkcióké, a jobboldali a világításé. A teljes elektromos rendszer kikapcsolható az akkuház nyomógombjával, de ekkor a műszer sem „él".

Hatótáv

Sarkalatos kérdés: meddig bírja az akku? Általános szabályt nyilván nem lehet felállítani, hiszen függ a bringás súlyától, az út domborzatától, a választott módtól és a hajtás – illetve ezáltal a rásegítés – mértékétől. Teljesen feltöltve, induláskor az egyes módokban 127, 106, 84, illetve 72 km a kijelzett „range", azaz hatótáv. Egy reggeli Hősök tere – Hármashatárhegy kiruccanás, némi terepezéssel a hegytetőn, 28,3 km volt, és hazaindulás előtt, tehát félútnál, már csak 9 kilométert mutatott a műszer. Lefelé egyre többet kalkulált, a végére úgy becsülte, hogy Eco módban 58, Speedben 33 kilométert mehetnénk még.

Szóval jól ki kell tapasztalni a gépet, kitanulni a módok és fokozatok célszerű kihasználását, nehogy odakinn a terepen rásegítés nélkül maradjunk, mert akkor dolgozhatunk, eddigi előnyünk hátránnyá válik! Hatótáv-növelésre kétféle lehetőség nyílik. Az egyik, hogy bepakoljuk a hátizsákba a töltőt (1,03 kg), és a vendéglőben ebédelve kérünk egy szabad konnektort. Két és fél óra múlva mehetünk tovább, és a dolog nem került semmibe. A másik, hogy tartalék akkut viszünk. Ekkor pikk-pakk megy a csere, de nagyobb súlyt kell cipelni, és az akku 100.000 forintba kerül. Végül érdekességként megemlítem, hogy egy mongóliai teszt-expedíción a kerékpárok utánfutóján elhelyezett napelemek látták el energiával a rendszert.

A kulcsra zárt, a tulajdonosnak könnyen, másnak nem levehető akkunak látom egy vagyonbiztonsági előnyét: ha a bringát odalakatoljuk valahová, az akkut pedig magunkkal visszük, az csökkenti az ellopás esélyét, illetve, ha mégis megtörténne, a kárát...

Hűha!

A Pedelec lényege a „Hűha!" érzés. Belelépek a pedálba, és úgy megindul a gép, mintha lejtőn menne. Síkon pillanatok alatt elérem azt a bizonyos 25-öt, és tartani tudom emelkedőn is. Edzőkörünkön, ahol verejtékezve szoktunk felszuszogni, most csak úgy felröppenünk. Ez valami egészen különleges, szinte kísérteties érzés. Nagyon hatásos a tolóerő, és csak fokozza a lélektani hatást, hogy nem kell kézzel „gázt adni", magától jön. Mint egy tandem bringa, de a derekasan hajtó másik ember súlya nélkül. Nem kell benzin, nem szennyezzük a levegőt, és mégis...

Mindenkinek, aki először próbálja, széles vigyor terül el az ábrázatán. Próbaképp felültettem a Haibike-ra bringásokat, akikkel alkalmilag találkoztam, hogy teszteljem a véleményeket. Volt köztük vasalt inges, laptoptáskás, pantallós városi kerékpáros és a hegyre erélyes tempóban felnyomuló montis sportember is. El voltak ámulva, hogy mennyire könnyen képesek gyorsan menni.

Az igazi nagy próba a pilisi Prédikálószéken következett. Indulás a Dunakanyarból, majd a hegy bordáin kanyargó pompás erdészeti utakon fel a 639 méter magas csúcsra, tehát a szintkülönbség több mint 500 méter. Hogy ne csak én lazsáljak, időnként cserélgettünk két társammal, akik hozzám hasonlóan ujjongva száguldoztak az emelkedőn, és nagyon élvezték a mókát. A vége felé ösvényen kell menni, és van ott egy nagyon meredek, gyökerekkel átszőtt szakasz, ahol még nem láttam bringást átjutni. Mostanáig... Így büszkén fotóztathatta magát az Xduro a csúcs szikláinál. Lefelé már csak gurulni kellett, kevés pedálozással. Összesen 22,4 kilométeres volt ez a túra, és a végén még három zöld fénydióda világított az ötből az akku kijelzőjén.

Természetesen az igazán húzós helyeken nekem is rendesen kell dolgoznom. Mivel pedig első váltó nincs, a legkönnyebb áttétel 38:34-es. Ha azzal és a villamossággal nem jutnék fel valahol, akkor csak a tolás marad, persze rásegítés nélkül, mivel most éppen nem pedálozunk. A terepbringázás Haibike Xduróval is sport, és ez így van rendjén!

És mint bringa?

És milyen a Haibike Xduro, mint monti? Jellegéből (súlyából) adódóan nem az ügyes mozgást kívánó singletrack pályákra való, sem oda, ahol alkalmilag vállra kell kapni a gépet, inkább az egyszerű, szép erdei utakra. Városban sem rossz, de erre vannak alkalmasabb típusok is, kár volna flaszteron elhasználni az Xdurót.

Finoman szabályozható és könnyen blokkolható rugózásával földúton jól teljesít. Nekem kissé fura volt a rövid stucni és a nagyon széles kormány, de ezek megszokhatók, illetve lehet másmilyent felszerelni. A fék nagyon jól adagolható és érezhető, az ergonomikus fékkarok csak úgy cirógatják az ember ujjait, a váltó a Shimanótól megszokottan simán, könnyedén és precízen működik. Leggyorsabb fokozatban is könnyű álló helyzetből jó startot venni, szóval míg ki nem jutunk a dombok közé, egyfokozatúként mehet a gép. A legnagyobb hátsó fogaskerékkel elég meredek emelkedő leküzdhető, ahol már az első kerék lenn-tartása a probléma. A gumik jól fogják a sziklás, görgeteges, homokos és kemény földes talajt, de vizes aszfalton, kockakövön óvatosságot kívánnak.

Mivel nincs első váltó, amelynek átdobóvillája megvezetné a láncot, lejtőzéskor többször leesett a lánc. Ha nincs egy ágdarabka, amellyel visszaigazítsuk, olajos lesz a kezünk. Ezen valahogy segíteni kellene, például egyszerűen úgy, hogy felszerelünk egy fix helyzetben rögzített első váltót.

Egy monti rendeltetésszerű használata során megesik, hogy sáros lesz, mint a varacskos disznó. Szabad-e vízsugárral lemosni az elektromos bringát? A Bosch felvilágosítása szerint igen, de az akkut illik levenni. A többi elektromos rész vízállóan zárt, egyébként pedig az általános ésszerűségi szabályok érvényesek: csapágyat, műszert, érzékelőt nem kell direktben megtámadni.

A vágy villamosa

Most nem Tenessee Williams darabjáról van szó, hanem arról, hogy valaki Haibike Xduro gépre vágyik. Annak ellenére, hogy részben magyar gyártmány, nem is olyan hipp-hopp lehet nálunk hozzájutni. Nyugat-Európában ugyanis őrületes divat a Pedelec, és a Haibike e típusának mindegyik méretlépcsőjére (40 – 56 cm) több száz darabos az előrendelés! A magyarországi forgalmazó, a Bringaland megrendeléseit két hét alatt tudják teljesíteni, amennyiben raktáron van a kívánt változat – de ha nincs, egy hónapos, vagy még hosszabb várakozásra lehet szükség. Jó hír viszont, hogy hosszú a garanciális idő is: a vázra öt-, az akkura három év. A komplett gép ára, töltővel, 800.000 forint alatt indul.

Kikből rekrutálódhat a vásárlóközönség? Budai hegyvidékről a városba naponta lejáró bringásokból, akik felfelé sem várnának a fogaskerekűre, szívesen bicikliző, de túl fiatal vagy idős koruk, hiányzó erőnlétük miatt a rásegítést örömmel fogadó emberekből, társuk vagy társaságuk tempóját másképp tartani nem tudó kezdőkből, az irodába frissen megérkezni akaró, de a kocsit szívesen otthon hagyó, és a BKV-tól idegenkedő dinamikus egyénekből. Meg azokból, akik készségesen költenek menő, trendi cuccokra, és kezdik észrevenni, hogy ezzel jobb fénybe kerülnek, mint az élhető világ koporsószögével, a luxusterepjáróval.

Sosem fog valaki ebben az árkategóriában egy pillekönnyű verseny-monti és az Xduro között vacillálni – mindkettő kijelöli a maga teljesen más célcsoportját. Az erős montis persze büszkén kijelenti, hogy „én aztán nem vennék ilyet!", de tegye rögtön hozzá: „magamnak". Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy javul a házaséletük, ha néha elkísérheti eddig otthonmaradásra kárhoztatott felesége, és szereznek néhány szép közös élményt.

-

Élesben a Haibike EQ Xduro FS RC

Írta: Kiss Csaba

Egyik nap hív Pupu, hogy délután lesz nála egy kerékpár, amit le kellene tesztelni, van-e kedvem segíteni? Persze, hogy volt...

Aznap délután találkoztunk a Városligetben, ahol néhány kört tekertünk vele és körbefotóztuk. A kerékpár egy elektromos rásegítéses Haibike EQ Xduro FS RC volt, amelynek technikai adatait előző cikkünkben már leírtam. Ha kíváncsi vagy rá, katt IDE.

Az első élmények meglepőek voltak. 25 km/h-s sebességig nagyon húz. Zöldre gyorsuláskor eddig a sebességig tuti nyerő vagy vele. A szánkódombra is igen könnyű volt feltekerni vele.

Érdekes kerékpár. Hogy igazán kinek szánhatták a gyártók, azt viszont nem tudtam belőni. Mikor feleségem kipróbálta, -aki abszolút nem bringás- kellemes élményekkel gazdagodott, élmény volt hallgatni lelkesedését, hogy milyen könnyű vele menni, és hogy hogy száguld a masina. Lehet, hogy ő lenne a célpiac? Vagy is én, aki vesz egy ilyet a feleségnek/barátnőnek/tesónak stb hogy tudjunk együtt tekerni úgy hogy nekik nem oly megterhelő, én meg nem leszek idegbeteg közös túráinkon, hogy nem haladunk, meg nem tudom a kedvenc helyeimet megmutatni, mert kicsit messze, vagy meredek emelkedő után van? Lehet...

Hosszabb távon is leteszteltük a gépsárkányt egy túra során. Ami kb 16 km volt, fele fölfelé, fele lefelé vitt. A csúcs előtt egy komolyabb gyökeres emelkedővel. Először Pupu hajtotta, így közös túráinkon szokásos kép tárult elénk. Ő kényelmesen teker, én meg loholok utána.

Azután megkaparintottam én is a vasat egy réten, ahol leálltunk fotózni. A kerékpár rettenetesen gyorsul, ezzel vigyázni is kell egynyomos utakon történő elindulásnál. A szerpentines emelkedő nem kihívás a nyergében, lefelé, meg mint egy jó össztelós kerékpár szaggat. A technika kiforrottnak tűnt; a motor a súlypontot igen alacsonyra helyezi, így jó vele manőverezni is. A fedélzeti számítógép rengeteg beállítási lehetőséget ajánl a motor használatához. (Négy mód és ennek három fokozata - Szerintem feleslegesen sok). Ami igazán kihívás volt a gépnek és lovasának a csúcs előtti meredek, gyökeres emelkedő. Hagyományos gépekkel, csak nehézségek -értsd vért izzasztó tekerés- árán lehetett felhajtani. A pedelec viszont kényelmesen fölment, sőt úgy kellett visszafogni, hogy le ne dobja lovasát. Bár ez csak a kerékpárhoz szokás kérdése hosszú távon.

Ami tetszett benne:

• Könnyű működtetés.
• A hatalmas erőtartalék, amit a motor jelent.
• Jól megalkotott kerékpár, amelybe motorja harmonikusan belesimul.
• Gyorsulása fantasztikus 25 km/h-ig. Utána viszont a rásegítés 0 és ezt észre is veszed,hisz keményen tekerni kell, hogy tarthasd, akár a 26 km/h-s sebességet.

Ami nem tetszett benne:

• Lefelé könnyen ledobta a láncot, aminek visszarakása nem túl egyszerű feladat, ha nem akarsz nagyon retkes lenni.
• Az aksi kapacitása véges, ezen a 16 km-en sikerült teljesen lemeríteni. OK, volt durva emelkedő benne, de hát ez nem tornatermi sportoláshoz van kifejlesztve.

Kinek ajánlanám? Magamnak biztos nem, hiszen pont a túrázás egyik élményét veszi el a motorja, hisz nem kell megszenvedni az emelkedőn. Márpedig én és sokan mások is ezt szeretjük a bringázásban.

Szóval akkor kinek? Egy öszteleszkópos profi hegyigépről van szó, amely egy segédmotort kapott. Nehéz belőni. Szemeim előtt mindenesetre feleségem mosolygó arca jelenik meg, majd az enyém, hisz együtt bringázunk kedvenc ösvényeimen, ahová vele csak gyalog juthatnék el...

-

Élménybeszámoló egy bringa tesztjéről

Írta: Klíber László

Már az első percben láttam, hogy ez nem egy átlag bringa. A masszív váz egy masszív akkumulátort, és egy hasonló kaliberű hajtóművet takart. A kocsiról való levételnél szembesültünk azzal ,hogy nem egy könnyű darab, de bíztunk benne, hogy valóban repíteni fog bennünket, ahogy azt gyártó ígérte. Összepakoltuk magunkat és elindultunk, hogy meghódítsuk a Prédikálószéket. Az első métereket Kristóf tette meg, aztán átadta a vasat. Ráülve nagyon jó érzés fogott el, mintha egy kényelmes fotelba ültem volna. Be kell valljam én nem szeretem, ha ilyen kényelmes a gurulás, szeretem ha érzem a fenekem alatt a talajt de ez most jól esett.

A tekerés: az első pillanat egy kicsit meglepett. Ahogy rátettem a lábam a pedálra, beindult a rásegítés, és majdnem bedobott a sűrűbe. A második nekifutásom, egy kicsit bátortalanabb volt, de ez már sikeresnek bizonyult. –Nem voltam még súlytalanság állapotában, de valami hasonlót éreztem amikor az első métereket megtettem. Minimális erőfeszítésembe került, hogy ezt a nem épp könnyű bringát a 6-8 %-os emelkedőn a szúnyogok sebessége fölé juttassam. Hihetetlen érzés volt ez. Nem tudom eldönteni, hogy jó vagy inkább rossz hogy így, a tájat pislogva, játszi könnyedséggel haladtam felfelé a parton.

Elgondolkodtam, hogy miért is jó? Én, megküzdve a terepen páromat mellettem tudva feltekerhetek egy a számára elérhetetlen parton? Vagy Én lehetek minden hegy királya? Nem jöttem rá kinek is készült ez a bicaj, de hogy élveztem az biztos.

Átadva a kerékpárt Kristófnak visszaültem a jól megszokott Ritchey nyergembe. Kristóf folytatta a Haibike nyüstölését. Úgy ment el mellettünk, mintha csak álltunk volna. Amíg mi Csabival téptük a láncot, addig Kristóf néha hátrapislantva haladt felfelé a nem mellékesen gyönyörű tájon. Elértünk egy tisztáshoz, ahol újra a kezem közé kaptam a kicsikét. Most már rutinos pilótaként ültem rá. Iszonyat!!! Amit ez megy az nem emberi. Egy nem éppen kis emelkedőn úgy tekertem 25 km/h sebességgel, hogy közben vigyorogtam, mint hal a szatyorban. 25 -nél aztán egy furcsa jelenség került elő. Eltűnt a rásegítés! Pont úgy éltem meg mint amikor először éreztem. Fura volt! De hát egy parton nem épp megszokott ekkora sebességgel hasítani, úgyhogy le is lassultam, de gyorsan visszajöttek a paripák a hajtóműbe. Amúgy a bicaj nagyon kényelmes, jó a geometriája, látszik, hogy remek munka eredménye.

Csabi következett a próbába. Mivel nem volt kompatibilis a stoplija, így az én cipőmet adtam neki. Ahogy láttam neki is nagyon tetszett. Folytattuk utunkat a csúcsra, amit hamarosan el is értük. Rövid fotó után visszafelé indultunk, elég erős keresztbecserélés után. (Kristóf az én bringámon, én a Csabi cipőjében az ő bringáján. Csabi az én cipőmben a Haibike-on. Remélem a logisztika követhető volt.) Senki nem ment a saját bringájával, de legalább kipróbáltunk minden lehetőséget.

A Prédikálószékhez közel egy eddig számomra leküzdhetetlen emelkedőhöz értünk. Hangsúlyozom eddig! Igen megcsináltuk. A Haibike olyan könnyen ment fel a parton, hogy még az alattomosan kikandikáló gyökerek, sem tudták elvenni a sikert. Na jó azért a nyers erőnek is sok szerepe volt, de sokat segített a technika. Mivel a mondás is úgy tartja, hogy a csúcson kell abbahagyni, ezért mi is a kocsi felé vettük az irányt. Útközben történt egy pár érdekes dolog. Találkoztunk egy agresszív borzzal. Meglátogattunk egy csipkebokrot, amiből én szerencsésen jöttem, ki de Csabi nem épp így tett „ de erről egy szót se". Visszaérve a kocsihoz, kellemes fáradság töltött el, és nem utolsó sorban nagyon nagy élmény, hogy én is részese lehettem egy ilyen technika kipróbálásának.