IMG_0869Magyarországon van egy kisüzem, amely a világ abszolút élvonalába tartozó karbon fekvőbringákat („rekukat") állít elő.

 

 

Külföldiek és hazánk fiai egyaránt elámulnak: – Tényleg? Igen! A Balatonfűzfő-ipartelepi Szatuna Kft. valami olyat hozott létre, amire büszke lehet, és büszkék lehetünk. A Carbonrecumbent titkának nyomába eredtem.

IMG_0909

A cím persze plágium, de jó okkal. Ha járt volna a Szatunánál Jókai Mór, vélhetően nem közönséges szénről, hanem a karbonszálas technológiáról írta volna regényét. Meg is tanult volna Carbonrecumbent bringát hajtani, hogy aztán tüstént azon robogjon haza Pest városába, és örök rabja maradjon. Beleszőtte volna történetébe, hogy a rátarti németek, angolok, franciák és olaszok, akik a Spezi szakkiállításon alaposan szemügyre vették ezeket a gépeket, szemlátomást nem tudták hová tenni a dolgot. Épp most jártak az Bachetta közeli standján, a műfaj amerikai ikonjánál, és ezek a magyar bringák legalább olyan jók, viszont szebbek, s jelentősen kevesebbe kerülnek. Nem akarták hinni, hogy a lesajnált keleti blokkból jöhetnek... Még egyszer megnézték. Milyen letisztult a design! Megemelték. Pillekönnyű! Meggusztálták a részleteket. Nagyon precíz a kidolgozás! Elmentek egy próbakörre a városba. Olyan simán megy kockakövön, mintha rugózása lenne! Többen azonnal magukkal akarták vinni. Volt, aki vitte is. Erre már oda kell figyelni! Hát akkor, látogassunk el a Balaton csücskéhez.

IMG_0858

A valamikori szocialista nagyüzem, a tűzijátékot és főképp lőszert gyártó Nitrokémia kiterjedt üzemterületét és fák között megbújó lakótelepét belengi az enyészet hangulata. A nagy cég bezárt, kisebb vállalkozások működnek a még mindig portással őrzött kapun belül, és a közvetlen környéken. Közéjük tartozik a Szatuna Kft. is, ahol a Carbonrecumbent projekt mögött álló Novák Ádámmal beszélgetek, miközben ő és munkatársa a legújabb finomságokkal frissítik a saját gépemet: új orr-részt és rejtett huzalvezetést kap, hogy mint a márka guruló nagykövete, az aktuális fejlesztési stádiumot mutassa. Amelyhez egyébként, szerény mértékben, jómagam is hozzájárulhattam: mint az átlagosnál jóval többet hajtó bringás, két éve én lettem a prototípusok tesztelője, jelentettem a gyermekbetegségeket, amelyeket rendre kigyógyítottak, míg egyet nem értettünk, hogy most már kiforrott a termék, nyugodt lélekkel árusítható a legigényesebb vevőkörnek is. Szóval maga a reku nem új nekem, de a históriájáról szívesen tudnék meg többet.

IMG_0863

Tipikus történet a Szatunáé: két mérnökember mikrovállalkozást alapított a nyolcvanas években. Előbb almádi garázsban állítottak elő oldalablak-légterelőket autók részére, majd felfutott a cég, nagyon sokféle járműhöz gyártották a légterelőket, e téren Európa egyik legnagyobbja lettek, a piacon nagyon erős németekkel azonos minőséget állítanak elő, beszállítói a Daciának, valamint sok bel- és külföldi nagykereskedőnek. Rég kinőtték a garázst, szép üzemük van, nagyon komoly fröccsöntő-, lézeres kivágó- és számítógépes vezérlésű megmunkálógépekkel. Készítettek motorkerékpár-idomokat és például helikopter-plexiket is, de a legfontosabb a légterelő maradt, amely iránt azonban kezd csökkenni a kereslet, mert szinte minden új autóban van már klíma, és egyébként is kimenőben van a divatból, hogy műanyag kiegészítőket szereljenek a kocsijukra az emberek. Valami újat kell produkálni. Itt jött képbe a bringa.

 

Ádám, aki versenyszerűen úszott, újabban pedig amatőr triatlonversenyző, szeretne minden nap kerékpárral bejárni a céghez. Akkor is, ha cudar az idő. Plexiben jártas emberként valamilyen átlátszó tetőt akart volna a gépére. Normál biciklin nem lenne jó, de esetleg rekun? Innen jött az ötlet, el is készült egy példány, de aztán teljesen a „sima" fekvőbringa irányában ment el a fejlesztés, a Rain Rider egyedi kuriózum maradt.

IMG_0896

Persze az ötlettől a megvalósításig hosszú az út, legtöbben ott akadnak el, de Ádámnak megvolt hozzá a felkészültsége. Polimertechnikai és automatizálási szakirányú gépészmérnökként végzett, majd másfél évig az olasz SAGA cégnél szerzett szakmai gyakorlatot. Képernyőn tervezett termékeket, végeselem-szimulációs módszerrel ellenőrizve azokat, ami egy nagyon hatékony eljárás, de végtelenül unalmas munka. Hazavágyott, és haza is tért a Szatunához, ahol édesapja az egyik tulajdonos.

 

Ellentétben más, óvatoskodó emberekkel, akik alulról felfelé haladnak, az egyszerűtől a bonyolultig, a Szatuna a csúcstechnológiával kezdett: a karbonnal. Kiválók a tulajdonságai, és mindenki felkapja tőle a fejét, ez korunk elit, high-tech alapanyaga. Jóval könnyebb az alumíniumnál, szilárdabb az acélnál, nagyon jó rezgéscsillapító, ellenáll a korróziónak és a Nap ibolyántúli sugárzásának. A karbonfeldolgozás technikájában egyik legjártasabb magyar céghez, a Hodács Lajos által vezetett Hodacs Composites-hez (www.hodacs.hu) fordultak szakmai támogatásért. Az ő kiváló szakértelmük és segítségük nélkül ez a projekt nem valósulhatott volna meg ilyen magas színvonalon.

 

Ami a konstrukciót illeti, az etalonnak számító holland márkák, a Challenge és az M5 gépeinek gondos tanulmányozása megmutatta, hogy rengeteg a hibájuk, funkcionálisan sokat lehetne rajtuk javítani. Bonyolult, hajlított vázformák, ebből adódón komplikált láncvezetés, több görgővel és láncvezető tefloncsővel, amelyek sok veszteséget okoznak a hajtásban, az alumíniumcső merevségét jóvá tenni hivatott első-hátsó rugózások, a velük járó súlytöbblettel és hintázással együtt...

IMG_0883

Mivel a műszaki életben alapigazságnak számít, hogy ami felesleges, az káros, Ádám a legegyszerűbb felépítés mellett tette le a garast: egyenes váz, egyenes, hatékony láncvezetés, rövid tengelytáv és kompakt méretek, tág határok között a testalkatra állítható szerelvények. Hátul mindenképp könnyen és simán guruló nagy kerék, elöl, a felhasználási területtől függően nagy vagy kicsi, 20 colos. Az ülés szögének fokozatmentes állíthatósága feleslegessé teszi a fejtámlát. És, ami nagyon fontos, az egész vázkészlet, a váz, a villa, az ülés és a kormány, tehát minden, ami nem szabványos kerékpár-alkatrész, karbonból legyen!

 

A szénszálas szövet nagyszerű bringaváz-anyag, de ebből kialakítani egy szerkezetet sokkal nehezebb feladat, mint a homogén és izotróp acélból. Most jött jól Ádám gyakorlata a számítógépes tervezésben: hol, mekkora falvastagság biztosítja, hogy a hajtási erőkkel szemben, tehát keresztirányban tökéletesen merev legyen a váz, de függőlegesen némiképp elasztikus, hogy kirugózza az úthibákat? A képernyőn különböző szerkezeti elemek jelennek meg, forgathatók, nézhetők meg minden irányból. Rengeteg elemzés eredményeképp Excel-táblázatok sorát töltik meg az adatok, méretek ezrei.

IMG_0900

Az első prototípus fronthajtású volt, a rövid lánc kedvéért, de nem igazán vált be, mert emelkedőn kipöröghet az első kerék, ha murvás vagy vizes az út. Azóta csak hátsókerék-hajtásúak készülnek, igaz, három láncot kell összekapcsolni hozzájuk, de nagyon jó az erő átvitele az elöl 45, hátul 55 százalékos, eszményi súlyelosztással. A Carbonrecumbent Road Runner a világ egyik leghatékonyabb fekvőbringája, nem felesleges súly cipelésére és súrlódások leküzdésére fecsérli el az ember erejét, hanem sebességgé és haladássá alakítja. A fő váz súlya mindössze 1650 gramm, a vázszetté 4100 gramm, és a komplett reku, pedállal együtt, alatta marad a tíz kilónak. Ez azt jelenti, hogy szellőző Ventisit ülésbetéttel, két tükörrel, üléstáskával gyakorlati használatra felkészítve is verhetetlenül könnyű.

 

Az egyen-konstrukció persze nem jelenti azt, hogy mindenki egyforma gépet kap: kétféle vázhossz készül, 165-185 centi közötti egyéneknek S való, 185 és 205 centi között L. A teherbírás 125 kiló, de kívánságra szuper-könnyű vázat is gyártanak. A vevő szabja meg, hogy mekkora, 26 vagy 27 colos legyen a kerékméret, ez befolyásolja a hátsó villát. Mivel pedig a szerelvényeket is étlapról lehet összeválogatni, minden Carbonrecumbent egyedi darab, igazi unikum.

IMG_0880

Karbont szépen feldolgozni nagyon kevesen tudnak, nem „megbocsátó" az anyag, nem lehet utólag reszelgetni, polírozni, a legapróbb hiba is ordít. Kevesen vállalkoznak karbon reku gyártására, például a Bachetta és a szintén amerikai Volae csúcsmodelljei ilyenek, de ők is lefestik a gépeket, amelyek ettől aztán éppúgy néznek ki, mint alumíniumvázas társaik. Vajon miért? Netán kisebb csúnyaságokat rejt a gittelés és a fényezés? A Carbonrecumbent más: büszkén mutatja meg egész felületén a karbonszövetet, amely sima, egyöntetű, makulátlan. Egy műremek! A színe pedig mi is lehetne más, mint az anyag természetes szénfeketéje: black is beautiful...

 

Idézet:

„Karbont szépen feldolgozni nagyon nehéz, mert a legkisebb hiba is látszik rajta. Mi ebben vagyunk erősek."
Novák Ádám

 

Sok munka van ebben. A CNC szerszámgépből kikerülő alumíniumformát még napokig kell kézzel csiszolgatni, és a gyártási műveletek nagy figyelmet, gyakorlatot kívánnak. Az eredményt viszont meg lehet nézni. Igen, a jó design nem merül ki a formában és a funkcionalitásban, hozzá tartozik a gusztusos kidolgozás, a megcirógatni való felszín, az, ahogy a fény végigfut a ragyogó fedőlakkon, és az is, hogy olyan egyszerű, a feladatának megfelelő legyen az egész, mintha a természet alkotta volna. Sokan látják úgy, hogy a Carbonrecumbent éppen ilyen.

IMG_0901

Természetesen mindenki megkérdezi, mekkora a várható élettartam. Erről még nincsenek adatok, de ígéretes, hogy mennyire újszerűen néz ki az én bringám, amellyel másfél év alatt 23 ezer kilométert mentem, tükörsima aszfalttól a Vereckei-hágó kátyúrengetegéig mindenféle úton, tűző napsütésben és özönvízszerűen szakadó esőben, mínusz 15 és plusz 35 fok között. A Szatuna kétéves garanciát ad a vázszettre, ami a karbonkerékpárok mezőnyében nagyvonalúnak számít. Különösen a magyar vásárlónak előnyös, hogy a gyártó itt van a közelben, könnyebb megoldani sok mindent, mint egy tengeren túli, vagy akár nyugat-európai céggel.

 

Ideje is a vásárlási kedvben megnyilvánuló elismerésnek, mert nagyon sokba került eddig a Szatunának a maximalista Carbonrecumbent projekt. Az értékesítés tavaly indult, és felfutóban van. Noha még kicsik a darabszámok, igazából ráléptek a sorozatgyártás útjára, céljuk, hogy az éves termelés meghaladja az ötven darabot. Nem könnyű ezt elérni. Ismeretlen még a márka, és a marketing a gyenge oldala a cégnek, mert a kulcsemberek mind szerszámmal a kézben, vagy a képernyő előtt jók, de piacszerzésben gyakorlatlanok. Előnyös, hogy egymást adják el a bringák: aki már vett, annak hamarosan elcsábulnak az ismerősei is. Persze nem lenne jó egy túl gyors felfutás, apránként kell növekedni. Már van márkakereskedő Franciaországban, Németországban és Olaszországban, nem is beszélve a budakalászi Ambringáról, s továbbiak érdeklődnek.

IMG_0905

Nyugaton viszonylag kedvezőnek számít a vázszett 1690 eurós nettó ára (a cikk írásakor 510.000 Ft + áfa), nálunk inkább beszűkíti a potenciális vevők körét. Igaz, akinek van donor-bringája, amelyről átrakhatja az alkatrészeket, nagyon jutányosan jutott egy világklasszis rekuhoz. Mondhatjuk úgy is, hogy a Carbonrecumbent nem drága, hanem értékes. Kerékpárpiaci vetélytársa nem az áruházi gagyi, hanem a Merényi-féle, kézi munkával készült, egyedi acélváz. Ettől persze még tény marad, hogy jó biciklit lehet kapni az ötödéért. Aki, természetéből adódóan vagy kényszerből, így kalkulál, eleve nem tagja a célcsoportnak. A potenciális vevők a tehetősebb emberek közül kerülnek ki, akik szeretik a szépet és a jót, a szokatlant és az exkluzívat, akik elit dolgokat akarnak, megfizetnek egy márkás karórát, házimozit, vagy a szóban forgó összeg többszörösét készek kiadni egy új autó néhány extrájára. Ha sikerül elterjeszteni azt a felfogást, hogy a karbon reku nemcsak a standard bringa vetélytársa, hanem a szörfé, a sí- vagy könnyűbúvár felszerelésé is, amelyek szintén költségesek, de amelyeknél sokkal jobban kihasználható, akkor nyert ügye van Novák Ádámnak és a Szatunának.