
A viadal ezúttal Dél-Magyarországra fókuszál.
A 47. Magyar Kerékpáros Körverseny útvonalát február 3-án egy ünnepélyes gálaműsor keretében mutatták be a Budapest Music Centerben. A viadal ezúttal Dél-Magyarországra fókuszál, a versenyzőkre 829 km vár Gyula és Veszprém között.
Az útvonal ismertetésére Eisenkrammer Károly lépett a színpadra, aki kiemelte:
“Komoly kihívás évről évre szebbet, nagyobbat alkotni, mint előző évben. Rá kellett jönnünk, hogy ez már saját erőnkből nem lehetséges, hiszen szervezőként a lehető legmagasabbra tettük a lécet, amit nem tudunk tovább emelni. Szerencsére az új városok bevonásával egyben nagyon lelkes helyi szervező partnerekre is találunk. Ez a közös munka pedig mindig hoz olyan új nézőpontokat, ötletelet, amiktől ismét egy izgalmas Tour de Hongrie szervezése előtt vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy minden olyan település, ahol eddig nem járt, vagy régen járt a Tour de Hongrie, nagy lelkesedéssel fogadja majd a nemzetközi mezőnyt - különösen azok a települések, ahol egyébként komoly múltra tekint vissza a kerékpársport.”

1. szakasz (Gyula – Békéscsaba, 143 km)
- Rajt: 2026. május 13. (szerda) 13:20, Gyulai Vár
- Befutó: ~16:30, Békéscsaba, Bajza utca
- Szintemelkedés: 109 m

A 2026-os Magyar Kerékpáros Körverseny útja a „Viharsarokból” indul. Gyuláról Kétegyháza, majd Békéscsaba felé veszi az irányt a karaván, hogy aztán Doboz irányából térjen vissza a Nagy Rajt helyszínére. A mezőny 2,5 kör után Békéscsabán ér célba. A 143 kilométeres, teljesen sík etapot a szél teheti igazán kaotikussá, de vélhetően a sprinterek harcolhatnak majd az idei TdH első sárga trikójáért.
Gyula első alkalommal ad otthont egy Tour de Hongrie szakasz rajtjának vagy befutójának. A történelmi fürdőváros és üdülőközpont egyik legismertebb látnivalója, a Gyulai Vár biztosíthat festői hátteret nemcsak a rajtnak, de május 12-én a csapatbemutatónak is. Az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László szülővárosában két gyorsasági részhajrára is sor kerül.
Békéscsaba immár tizedik Tour de Hongrie etapjának adhat otthont. A magyar kerékpársport egyik nagy történelmi bástyája 1935-ben csatlakozott be a verseny körforgásába, 3 rajt és 6 befutó mellett a verseny eddigi utolsó csapatidőfutamát is itt rendezték. Békés vármegye székhelyén legutóbb 2005-ben járt a mezőny, ekkor a német bajnok Gerald Ciolek győzött.
2. szakasz (Szarvas – Paks, 202 km)
- Rajt: 2026. május 14. (csütörtök) 13:00, Szarvasi Vízi Színház
- Befutó: ~17:30, Paks, Kishegyi út
- Szintemelkedés: 338 m
Május 14-én egy újabb város debütál a Tour de Hongrie házigazdájaként. Szarvasról nyugat felé veszi az irányt a mezőny, mely három gyorsasági részhajrát követően Kalocsánál szeli át a Dunát. A szakasz fináléjában előbb a verseny első kategorizált emelkedője, majd egy helyenként 7%-os meredekségű paksi utolsó kilométer nehezítheti a sprinterek dolgát.
A Szarvasi Vízi Színház méltó hátteret biztosít majd a Tour de Hongrie első szarvasi szakaszrajtjához. A Holt-Körös partján, az arborétum szomszédságában egy kisebb lassúrajtkört is megtesz majd a mezőny, mielőtt Békésszentandrás irányába elhagyja a várost.
Paks második alkalommal látja vendégül a körversenyt, 2017-ben a harmadik szakasz rajtját rendezték Tolna vármegye legnagyobb területű városában – akkor a finn Matti Manninen nyerte a ceglédi befutót. Paks célállomásként ugyanakkor újoncnak számít, így mindenki számára újdonság lesz az Újtemplom utca és a Kishegyi út rövid, de meredek kaptatója.
3. szakasz (Kaposvár – Szekszárd, 152 km)
- Rajt: 2026. május 15. (péntek) 13:00, Kaposvár Aréna
- Befutó: ~16:30, Szekszárd, Szent István tér
- Szintemelkedés: 1080 m

Egy újabb mezőnyhajrával kecsegtető nap vár a sprinterekre május 15-én. A Tour de Hongrie 3. szakasza Kaposvárról indul, majd egy rövid zselici kört követően kelet felé folytatódik. A szekszárdi befutó előtt 152 km,három gyorsasági és két hegyi részhajrá, illetve több mint 1000 méter szintemelkedés vár a versenyzőkre.
Kaposvár négy rajttal és öt befutóval a háta mögött már rutinos Tour de Hongrie-résztvevőnek számít, a város tizedik szerepvállalása előtt ráadásul a Giro d’Italiát is fogadta már: a 2022-es Grande Partenza során a harmadik szakasz rajtolt a Dunántúl egyik legfontosabb központjából. Csaknem 100 évvel ezelőtt, 1935-ben már befutót rendeztek a Kapos folyó partján, mely legutóbb 2023-ban volt rajtvárosunk.
Szekszárd a hazai kerékpársport egyik legfontosabb bölcsője. Tolna vármegye központja olyan rangos versenyeknek adott otthont az elmúlt években, mint a Gemenc Nagydíj, a Tour de Hongrie azonban az elmúlt 23 évben elkerülte a várost. A borairól is híres szekszárdi lankákon mindössze négy alkalommal járt eddig a peloton, legutóbb az ukrán Mihail Csornij győzött itt 1993-ban.
4. szakasz (Mohács – Pécs, 188 km)
- Rajt: 2026. május 16. (szombat) 12:00, Mohács, Deák tér
- Befutó: ~16:30, Pécs, Állatkert
- Szintemelkedés: 2080 m

A 2026-os Tour de Hongrie legnehezebb etapjára május 16-án kerül sor. A mohácsi rajtot követően egy újabb, a Tour de Hongrie által ritkán látogatott régió, a Villányi-hegység felé kanyarodik a mezőny. A Villány-Harkány-Siklós hurkot követően érkeznek meg a versenyzők Pécsre, ahol a rettegett Bárány út meredekét négyszer is le kell küzdeniük, mielőtt az Állatkert előtt célba érnének. A 188 km hosszú, több mint 2000 méternyi szintemelkedést tartalmazó etap kulcsfontosságú lesz az összetett győzelem szempontjából.
Mohács 2026-ban történelmi emlékévet ír: kerek 500 évvel ezelőtt került sor a magyar történelem egyik legfontosabb ütközetére, a mohácsi csatára. A város Gyula és Szarvas mellett a harmadik olyan település az idei kiírásban, amely korábban még sosem adott otthont Tour de Hongrie-rajtnak vagy befutónak.
Pécs a Magyar Körverseny legtapasztaltabb házigazdája 2026-ban: az idei már a 14. befutó lesz a Mecsek lábánál, mely 8 rajtnak is otthont adott korábban. Az 5 km hosszú lapisi emelkedő, benne a csaknem 2 kilométeres és 11%-os meredekségű Bárány úttal a legnehezebb hegy az útvonalban. A városi körpálya ráadásul duplán díjazza a támadó szellemű versenyzőket: a Széchenyi téren két gyorsasági részhajránál is gyűjthetnek bónuszmásodperceket az összetett esélyesek. Baranya vármegyeszékhelyén két alkalommal rendeztek eddig hegytetős befutót: 2023-ban Marc Hirschi, egy évvel később pedig Wout Poels aratott diadalt az Állatkert előtt.
5. szakasz (Balatonalmádi – Veszprém, 144 km)
- Rajt: 2026. május 17. (vasárnap) 13:00, Balatonalmádi, Wesselényi Strand
- Befutó: ~16:30, Veszprém, Jutasi út
- Szintemelkedés: 1870 m

Egy kiszámíthatatlan, karakterében leginkább belga egynaposokra emlékeztető etappal zárul a 47. Magyar Kerékpáros Körverseny május 17-én. A helyszín „Európa sportfővárosa” lesz – a kitüntetett címet ugyanis Veszprém és a Balaton régiója nyerte el 2026-ban. A versenyzőknek kétszer Szentkirályszabadja (2,1 km; 5,6%), majd négyszer a Gella (3,6 km; 5,4%) meredekét kell leküzdeniük Balatonalmádi és Veszprém között. A mindössze 144 kilométeres szakasz rövid távja ellenére is csaknem 2000 méternyi szintemelkedést tartogat, a három gyorsasági részhajrával együtt pedig ideális terepet kínál a korai támadásokhoz.
Balatonalmádi a Balaton északi partjának egyik legfontosabb turisztikai központja. A város korábban egyetlen alkalommal adott otthont szakaszrajtnak: 2018-ban a siófoki prológot követő első szakasz indult a „magyar tenger” északkeleti csücskéből.
Veszprém az egyetlen olyan település az idei útvonalban, amely 2025-ben is a Tour de Hongrie házigazdája volt. „A királynék városában” eddig négy prológot, négy rajtot és két befutót rendeztek. Prológon Remák Zoltán (2005), mezőnyszakaszon Valter Tibor (1996) győzött itt legutóbb.
Érdekességek a 47. Tour de Hongrie útvonaláról
- A 829 kilométeres össztáv során csaknem 5500 méternyi szintkülönbséget kell leküzdeniük a versenyzőknek.
- Az ötnapos verseny első három szakasza a sprintereknek kedvez. A negyedik szakasz a verseny királyetapja és az egyetlen hegyi befutó az útvonalban. A dombos ötödik etap a hullámzó terep, a nagy szintkülönbség és a sík befutó miatt kiszámíthatatlan végkifejlettel kecsegtet.
- Az útvonal összesen 70 települést és 7 vármegyét (Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Tolna, Somogy, Baranya, Veszprém) érint.
- Összesen 15 gyorsasági részhajrá során gyűjthetnek a versenyzők pontokat és bónuszmásodperceket. A részhajrák során az első három áthaladó versenyző 3, 2 és 1 másodperces jóváírásban részesül.
- 12 kategorizált emelkedő szerepel az idei útvonalban. Az egyetlen első kategóriás kaptató a pécsi befutó lesz – a Bárány út és Tótvázsony-Gella második, Tengelic-Szőlőhegy, Gödre, Zobákpuszta és Szentkirályszabadja pedig harmadik kategóriás besorolást kapott.