Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

kupa

Szombaton bemutatták a Giro d'Italia olasz országúti körverseny jövő májusi budapesti nagy rajtjának a logóját, valamint felavatták a rajtkaput.

Reggel a rossz idő és az eső ellenére százan-százötvenen tekertek fel a Gellért-hegyre, köztük Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

"A nagy rajt logóján a Szabadság-szobor nem egy pálmaágat, hanem egy rózsaszín kerékpárt emel a magasba. A Giro színét, a rózsaszín pólót felöltve mi is fejünk fölé emeltük a bringákat, ezzel megmutatva, hogy szeretnénk fellendíteni a magyar kerékpársportot" - fogalmazott Révész Máriusz azt követően, hogy ő maga is megérkezett kilenc kilométert tekerve a Hősök terére.

A Giro rajtkapuja előtt állva kiemelte: alig több mint kétszáz nap múlva indul Magyarországról a világ egyik legnagyobb kerékpárversenye. Hangsúlyozta: remélik, hogy az eddig 102-szer megrendezett Giro egyetlen magyar résztvevője, Bodrogi László után jövőre akár két-három hazai bringásért is szoríthatnak a nézők a nagy rajton.

logo ungheria giro 2020 page 001

"A nagy rajt kapcsán biztosan sok gyerek fog kedvet kapni a kerékpározáshoz, extra motivációt kaphatnak azáltal, hogy látják a profikat verseny közben" - fogalmazott Vas Kata Blanka, aki múlt héten hetedik lett a junior nők mezőnyversenyében a yorkshire-i országúti világbajnokságon. A teljesítményével kapcsolatban az MTI érdeklődésére elárulta: némi csalódottság van benne, mivel országúti tapasztalatlansága miatt több hibát is elkövetett, így több is lehetett volna a versenyében. Vas augusztus végén a hegyikerékpárosok vb-jén negyedik lett korosztályában, és elmondta: ebben a szakágban szeretne a későbbiekben olimpiai kvótát szerezni.

Fetter Erik az MTI kérdésére elárulta, hogy neki is komoly motivációt jelent a Giro magyarországi rajtja, noha úgy véli, két-három év múlva fog csak igazán készen állni egy háromhetesre. A következő évben már a Kometa Cycling Team színeiben versenyző Fetter leszögezte: valóra vált álom, hogy Alberto Contador csapatánál szerepelhet majd.

Csapattársa, Dina Márton azt mondta, évről évre lépdel előre a magyar kerékpársport, a Giro rendezése pedig óriási lehetőség.

"Megmutathatjuk, hogy egyre tehetségesebb kerékpárosok vannak itt, és előbb-utóbb felvesszük a versenyt az olasz, a francia vagy épp a szlovén kerékpársporttal" - fogalmazott Dina.

Az ünnepségen a kerékpározás fontosságát méltatta Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kovács Ágnes ötkarikás aranyérmes úszó és a kajakos Kammerer Zoltán, aki ugyancsak háromszor állhatott az olimpiai dobogó tetejére. Utóbbi az MTI-nek kifejtette: a többi között Forma-1-ben, kajak-kenuban vagy épp úszásban Budapest már bizonyította, hogy remek házigazda, és egy jövőbeni olimpiai pályázathoz jól jöhet, hogy a Giro az ország hírét fogja öregbíteni.

"Remélem lesz magyar kerékpáros, aki végigmehet ezen a távon, nekem a vízen megadatott ugyanez a lehetőség" – fogalmazott.

A magyarországi Grande Partenza, azaz nagy rajt keretében 2020. május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, amely a Hősök teréről indulva az Andrássy úton halad, érinti a Parlamentet, majd a Dunán át a Clark Ádám téren keresztül a Várban zárul.

A második etap ugyancsak a Hősök teréről rajtol, majd a Pilisen átkelve a Dunakanyarban haladva Esztergomon és Pannonhalmán át Győrben ér véget a 193 kilométeres táv.

A harmadik, 197 kilométeres szakasz Székesfehérváron kezdődik, a Balatont Balatonfürednél éri el, aztán a Tihanyi-félszigetről Keszthelyen át halad a nagykanizsai befutóig.

Forrás: MTI