Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

photo 2019. 06. 15. 12 20 001

Neilandsé a Kékestető, és ezzel alighanem meg nyerte a Tourt.

A sárga trikós lett Krists Neilands nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny negyedik szakaszát, a Kékestetőn zárult királyetapot, Dina Márton második, Valter Attila pedig harmadik lett.

A 40. magyar körverseny szombati szakaszán három év után tért vissza a mezőny Magyarország legmagasabb hegyére, az 1014 méteres Kékestetőre. A Karcagról elrajtolt kerekesekre három gyorsasági részhajrá várt a 138 kilométeres táv során, valamint 1453 méter szintkülönbség teljesítése, két hegyi hajrával: a záró emelkedőn Mátraházán (718 m) és Kékestetőn (984 m) gyűjthettek pontokat utoljára a piros trikóért vetélkedők.

Dina Márton, a Kometa versenyzője a rajt előtt kiemelte: szökni nem fog, az első számú versenyzőjük, a spanyol Juan Perez López szakaszgyőzelméért dolgozik majd. Hozzátette, lát esélyt a legjobb magyart illető fehér trikó visszaszerzésére is, melyet a vele azonos idővel álló Fetter Erik (Pannon Cycling Team) viselt a királyetapon.

A karcagi rajt után folyamatosan próbálkoztak szökéssel a mezőny tagjai, ám ez sokáig nem járt eredménnyel.

photo 2019. 06. 15. 12 20 001

Tiszafüred után után háromfős boly tekert el a mezőnytől - benne Móricz Dániellel (Pannon Cycling Team) -, aki két gyorsasági hajrát is megnyert a következő 70 kilométer során. A mezőny folyamatosan faragott hátrányából, és 11 kilométerrel a cél előtt Parádvásár magasságában befogták a három szökevényt, akik lepacsiztak egymással, tudomásul véve: véget ért a közel 90 kilométeres szökés.

Mintegy harminc fős boly maradt az utolsó hét kilométerre, ekkor a Neri Sottoli állt az élre, amely Giovanni Viscontiért tekert. Öt kilométer volt hátra, mikor a cseh Jan Barta, az összetett negyedik helyezettje megindult, őt két kilométer múlva fogták be. Ekkor a címvédő Manuel Belletti csapattársa, az Andronit képviselő kolumbiai Daniel Munoz indított, a kometás López pedig utána ment, és ott is hagyta. Fetter leszakadt a fő bolytól, Neilandsszal pedig csak Dina és Valter bírta a tempót. A végén a sárgatrikós nagy hajrát kezdett, és megnyerte a szakaszt. A végén Dina Márton sprintelt, a második hely az övé, míg a harmadik a szintén intenzíven hajrázó Valteré lett a nagyszerű hangulatú hegyi befutón.

Dina ezzel visszavette a legjobb magyart illető fehér trikót, valamint az összetett második helyét, míg Valter a harmadik pozícióba lépett előre.

20190615 150309 fpx4787.cr2031853

Neilands az MTI-nek elmondta, rettentő nehéz volt az etap, ám csapata kiváló munkát végzett.

"Az elsődleges célunk nem a szakasz megnyerése, hanem a sárga trikó megőrzése volt, de tökéletesen alakult minden, így végül a kemény emelkedővel záruló királyetapot is megnyertem" - fogalmazott a 24 éves Neilands, aki az összetett mellett a legjobb hegyimenőnek járó piros trikót is begyűjtötte, és a sprinterek pontversenyében is élen áll.

Dina a rajt előttinél érezhetően felszabadultabban értékelt, mint mondta, száz százalékban csapatmunka eredménye lett a dobogó.

"A srácok leforogták az egész napot a CCC-vel, Lópeznek és nekem csak annyi volt a dolgunk, hogy gyorsan jöjjünk fel a Kékesre. Ő három kilométernél indított, én csak a támadásokra tettem a kereket, ezzel rengeteg energiát tudtam spórolni" - fejtette ki. "Tökéletes volt ez a nap, de még áll előttünk egy hosszú szakasz, arra kell koncentrálni."

Valter a befutás után az alábbiakat mondta az MTI-nek: "Marci és Neilands is rendkívül erős volt, nekem kicsit többet kellett dolgoznom, mert Neilandsnak előnye volt, Marcinak meg csapattársa elöl. De nem bántam, így is kell tudni versenyezni."

A két magyar fiú teljesítményét Eisenkrammer Károly Az alábbi szavakkal méltatta:

Elérzékenyültem ma attól a fantasztikus teljesítménytől, amit Marci Dina és Attila Valter nyújtott ma a Tour de Hongrie király-szakaszán. Mindketten Valter Tibor barátom tanítványai.

Hogy egy kicsit segítsek mindenkit képbe hozni, hogy mit is jelent ez két dobogós hely, az élmezőnyből kiragadok egy tehetséges külföldi fiút (egyébként másokkal is példálózhatnék):

Giovanni Visconti háromszoros(!) olasz bajnok. A Quick-Step, a Movistar, és Bahrain Merida csapatának is volt évekig tagja, és többek között nyert két szakaszt a Giro d'Italia elnevezésű sporteseményen. És idén ő nyerte meg a hegyi pontversenyt a Coppi e Bartali-n.

Nna, szóval ennek a Viscontinak adott ma 27 másodpercet Marci és Attila a Kékestetői emelkedőn.

A nap érdekességei:

  • A tiszafüredi sprintet törölni kellett, mert a száz méterrel mögötte lévő vasúti átjárón vonat haladt keresztül.
  • Az AmaTour Kékes kereteiben több százan tekertek fel Kékestetőre, hogy aztán ott szurkolhassanak a hegyi befutónál.

Eredmények:

4. szakasz, Karcag-Kékestető, 138 km, hegyi befutó:

1. Krists Neilands (lett, Izrael Cycling Academy) 3:20:40
2. Dina Márton (magyar, Kometa Cycling Team) azonos idővel
3. Valter Attila (magyar, CCC Development Team) a. i.
4. Edoardo Zardini (olasz, Neri Sottoli-Selle Italia-KTM) 13 másodperc hátrány
5. Juan Pedro Lopez Perez (spanyol, Kometa Cycling Team) 24 mp h.
6. Giovanni Visconti (olasz, Neri Sottoli-Selle Italia-KTM) 27 mp h.

 Az összetett élcsoportja:

1. Neilands 17:19.13 óra
2. Dina 1:22 perc hátrány
3. Valter 1:26 p h.

Következik

Kecskemét–Székesfehérvár között kijelölt 169 km-es szakasz. Ez a verseny utolsó napja. Az út vonal során három gyorsasági (Dunaföldvár, Székesfehérvár, Székesfehérvár) részhajrára is sor kerül. (Már ha nem jön valahol egy vonat.) Székesfehérvár körül a versenyzők 4 7 km-es kört tesznek.

Rajt: 2019. június 16. szombat, 10:30 Karcag, Kossuth tér

Várható befutó: 14:34 Székesfehérvár, Dózya György u.

mf51

Fotók: tdh.hu