kupa

„-Ez az esemény hozza majd össze a jelenleg meglévő tizenhárom különböző kerékpáros-világbajnokság résztvevőit”

Még 4 év és olyan történik Glasgowban, ami még a bringás sportokban soha. Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) pénteki bejelentése szerint a skót fő nagyvárosban fordul majd elő először, hogy egy időben, egy helyszínen rendezik meg az összes szakág versenyeit. Egy helyszínen lesz többek között a legnépszerűbbnek számító országúti, továbbá a pálya- és hegyikerékpáros, valamint a BMX bajnokság is.

David Lappartient, az UCI elnöke szerint, idézem:

„-Ez az esemény hozza majd össze a jelenleg meglévő tizenhárom különböző kerékpáros-világbajnokság résztvevőit”

Bejelentette, hogy a vb-t ezt követően ugyanebben a formában és négyévente fogják megtartani a mostani évenkénti rendezés helyett.