Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Képriport a Naprendszer túráról
  Avagy a sülysápi karika.
 Kerékpárlánc waxolása 2. rész
  A waxolás folyamata, és amiket kipróbáltunk
A hónap megyéje: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kerékpártúra ajánló.
Bringás filmek
Évek óta gyűjtögetjük a kerékpáros filmeket itt a legfrissebb lista.
prev
next

Bringasokejszakaja01Mint korábban beszámoltunk róla a Bükk Maraton előtti estén különböző kerékpáros programokkal várják a szervezők az érdeklődőket. Én ott voltam...

Egy verseny
Az első program retro kerékpár verseny volt. Ez bizony készülést igényelt, mivel nem könnyű 20 éves bringákat előszedni a sufniból. Hetünknek sikerült. A verseny előtt meg lehetett szemlélni ezeket a kerékpárokat. Voltak itt merev, sőt össztelós gépek is.

Én az AMP kerékpárommal indultam. Már a rajt is „retro" volt. Letettük a rajtvonalhoz a bringákat, és kb 50 m-t hátrálva a sípszóra futni kezdtünk a bringákhoz, majd nyeregbe pattanva indulhatott a menet.

 Bringasokejszakaja02

Nyomom ezerrel

Nem vagyok egy nagy versenyző, az 5. helyről kezdtem. Az első körben inkább csak a pályával ismerkedtem. A másodikra viszont belehúztam, egymás után hagytam le az előttem lévőket. A bringa nagy segítségre volt. A hepe-hupás pályán az össztelós AMP-m helyzet előnyben volt. A cél előtt már a második voltam, majd egy sprint és az utolsó pillanatban lehagyva az előttem lévőt megnyertem!

Vége, legalábbis azt hittem, de a közönség+1 kört szavazott meg nekünk, így miután a célban hagytam a tüdőmet még egy kört kellett teljesíteni. Hát annyira nem esett jól. Mindenesetre a dobogó első foka feledtette velem a megpróbáltatásokat.

Autó húzás
A következő program autó húzás volt biciklivel. Itt a szervezőket az egri Jármű Örökségeinket Őrző Egyesület segítette. Hiszen rendelkezésükre bocsátott egy gyönyörű Fiat 500-as kis autót. Amit a vállalkozó kedvűek húzattak azonos távon időre. Mit mondja jelentkezőben nem volt hiány. Ráadásul nem is olyan könnyű egyenesben tartani a kerékpárt az autó előtt.

 Bringasokejszakaja03

A fixis srác sem maradt szégyenben

 

Bringasokejszakaja04

A hangulat fantasztikus volt

Bringa dobás
Amikor a hangulat a tetőfokára hágott jött az utolsó szám a bringa dobás. Egy 20" gyerekkerékpárt kellett hajigálni. Mikor a vállalkozó kedvűek megfogták, arcukon döbbenet lett úrrá, hiszen a bringa nehéz volt, mint a kő! Több mint 40 en próbálták dobálni az egyre jobban leamortizálódó kerékpárt, amit végül is a nyertes hazavihetett...

Bringasokejszakaja05 A verseny főszervezője dobja a vasat

Bringasokejszakaja06

Nem volt könnyő az a bicikli

 

Ez történt az Egeres-völgyben aznap este. Fergeteges buli volt. Azok is élvezték, akik csak nézőként voltak jelen. Remélem jövőre még többen jövünk össze ugyan itt!

Bringasokejszakaja01

 

A fotókat Horcsin Zoltán készítette, Köszönet érte!