img 9780 20120809 1541247329Extra programok a Bükk Maraton előtti napon.

Mint biztos tudjátok az idén a Bükk Hegyikerékpár Maraton augusztus 2-án lesz. Az ilyen tömegsport jellegű rendezvényekről korábban is szívesen beszámoltunk, hiszen rengeteg kerékpározni szerető embert vonz.

Az idei év extra programokat ad, azoknak, akik a szombati napot már a festői felsőtárkányi környezetben töltik.

Szombat délután Titán Kupa néven gyerek verseny lesz. A holkerékpározzak.hu nem szokott verseny programokról hírt adni, de ez egész más. Nézőként volt szerencsém többször megtapasztalni a gyermekek küzdelmét. Valami fenomenális látvány, ahogy a kölykök tiszta szívből küzdenek egymással. Érdemes szurkolni a kicsiknek.

 titankupa

Este hétkor kezdődik a Bükk Maratonosok éjszakája, ami egy szuper kezdeményezésnek tűnik a rendezőktől. Lesz itt „bringa verseny" 20 évesnél idősebb bringákkal. (Ezen még lehet, hogy én is megmutatom az öreg gépsárkányomat. Már ha szép idő lesz.)

Kerékpár dobó verseny, vagy ki tudja legmesszebb dobni, az a 20" kerekű bringát, amit a szervezők erre a célra biztosítottak. (Lehet ez a bringa igazi tartós tesztje is egyben.)

Autóhúzó verseny, ahol egy Trabit, vagy hasonló öreg vasat kell húzogatni a vállalkozó kedvű jelölteknek.

Végül bringás filmek vetítése, beszélgetés próbálja minél családiasabbá varázsolni az idei év legjobban várt kerékpáros rendezvényét.

Remélem felkeltettem bennetek az érdeklődést, nézzük meg mit hoztak össze a rendezők!

Szo b1