Kép 043Tulajdonképen azzal kezdődött az egész, hogy elindultam női bicajt felhajtani egy projecthez.

Ez a történet -mint a képeken is látszik- nem most kezdődött, azonban most értem el odáig, hogy tapasztalataimat, illetve a történéseket közzé tegyem egy olyan helyen, amely teljesen ismeretlen terület számomra. Nem volt egyszerű feladat, és tartottam/tartok is tőle. De most már itt vagyok, és jöjjön aminek jönnie kell. Gondolom, lesznek akiknek nem tetszik, és csak a negatívot fogják nyomni, de remélem olyanok is akadnak majd, akik szívesen nyomnának egy "like" gombot, és érdeklődve várják a fejleményeket.

Tulajdonképen azzal kezdődött az egész, hogy elindultam női bicajt felhajtani egy projecthez. Egy ismerős használt cikk kereskedő udvarán azonban megváltoztak a dolgok. Megláttam és szinte abban a pillanatban eldöntöttem: Kell nekem! Pedig brutál csúnyán nézett ki, ahogy az udvaron álldogált többed magával. Halvány türkizkék, feketével kombinált, erőteljesen megviselt festés, tonnányi kiszáradt rozsdás dzsuva, szakadt nyereg, elöregedett lapos gumi, alaposan bemattult, oxidált alumínium alkatrészek. És elől-hátul dobfék, amelyek közül a hátsó be volt ragadva. Ja, és egy klasszikus, ma már nem igazán mountain bike-ra emlékeztető vázforma. Rögtön feltűnt, hogy a váltórendszer nem egységes, de ez akkor nem igazán érdekelt. Gondoltam, no problem, majd helyretesszük a dolgokat. Ekkora már befészkelte magát az agyamba a gondolat, hogy nem szabad itt hagyni, még rossz kezekbe kerül. Abban pedig már volt része, az állapota alapján.

A kérdés többé már nem volt kérdés, gyors alku után némi apróért elhoztam egy Gilde öt sebességes, dupla felső csöves női bicajjal együtt, hogy az eredeti cél is teljesüljön. De az egy másik történet.

Kép 043

Hercules MTB Typ. 831 Competition 

Ekkor már elkapott a rontás. Lázasan kutatni kezdtem a bicikli után, de nem sok eredménnyel. Végül a Hercules Suntour párosítás a keresőben a kidobta a tutit, az e-bay.de. egyik hirdetése formájában. Hercules MTB Typ. 831 Competition, 1989-es évjárat, dobfékkel, Suntour váltószettel, türkizkék-sárga színösszeállításban. Eladó. Azóta sajnos -legalábbis nekem- már nincs ott, de egy képet levadásztam róla.

 0180a6m 23

Szemmel láthatóan jobb bőrben van, mint az enyém. Más a kormány, a stucni, a fékkarok, a hajtómű. Innen sikerült megtudnom, hogy a gépet Suntour XCD 6000 Accushift váltórendszerrel szerelték, és kb. 1988-89-ben gyárthatták. Ha jól látom ezen is a gyári Vredestein gumi van.

Ezekben a napokban még úgy gondoltam, hogy ledobok Herculesről mindent, és csupa földi jóval fogom felszerelni. Természetesen a megfizethető árú, de minőségi kategóriában. Aztán valahogy megváltoztak a dolgok...

De előtte még pár kép:

Kép 045

Suntour XCD 600 Nem látszik túl biztatónak, ugye? 

Kép 046

Shimano Alivio első átdobó. Kissé viseltesnek látszik, és nem oda való 

 Kép 048

Sajnos hiányzik egy váltókar, de a Changistar fékkarok párban vannak

Kép 054 

Sugino alu hajtómű. Elsőre nem rossz, a fogak még nem tűhegyesek...

Amikor ezeket a felvételeket csináltam eldőltek a dolgok. Minél több eredeti alkatrészt meg kell menteni, ami hiányzik azt pótolni. Egyszerű mint a faék.

A biciklihez még hozzá sem nyúltam, viszont megnéztem alaposan a hátsó váltót. Kicsit kopottas a festés, de nem lóg, nem kotyog, feszes a rugó, a váltókanál nem rozsdás, és lánctól eredő mély kopások sincsenek rajta. Jónak látszik, így elkezdtem keresgélni a hozzá való első váltót és váltókart. Ha valaki tud valamit, kérem ne tartsa vissza, mert még azóta sincs. Illetve van, de külön-külön, nagyon rossz helyen, és horror árban. De legalább újak, már ami a váltókar szettet illeti. A váltó jó állapotú használt cucc, megfizethető, de az eddigi kapcsolatfelvétel nem járt eredménnyel. Lehet, túl macerás az USA-ból csomagot küldeni.

Ennyi fért bele az első részébe. A következő részben alaposan szétszedődik a bicikli, és pár kép is kerül a bontott alkatrészekről. Annyit elárulhatok, hogy nem volt meglepetés mentes, és komoly fizikai erőszakot is alkalmazni kellett.