Azub-5Bemutatjuk nektek a rekumbensek változatait.

 

Manapság egyre többen döbbennek rá, hogy a kerékpározás nem feltétlenül jár együtt kényelmetlenségekkel, fájdalmakkal, ezeket el lehet kerülni, ha valaki fekvőbringára azaz rekumbensre vált. Egy olyan bringás számára azonban, aki még csak most kezd ismerkedni ezzel a különös, izgalmas új világgal, rögtön felmerül a kérdés:

"Milyen fekvőkerékpár lenne a leginkább jó az én számomra?"

A kérdés jogos, ugyanis jelenleg világviszonylatban kb. 250 rekumbens típus kapható, melyek számtalan különböző kategóriába sorolhatóak. Ez még nem lenne olyan nagy baj, hiszen normál kerékpárokból többezer féle van. Jól szemlélteti azonban a kérdés nehézségét, illetve a fekvőkerékpárok sokszínűségét, hogy fekvőbiciklik esetében az egyes kategóriákon BELÜLI eltérések gyakran nagyobbak, mint amekkorák a hagyományos kerékpárok eltérő kategóriái (például a cross country/city/trekking/hibrid/fitnesz/cross gépek) KÖZÖTTI különbségek! Jellemzően például szinte minden kategórián belül lehet találni merevvázas, illetve csak hátul, vagy elöl is teleszkópos típusokat, persze különböző rugóúttal.

Talán még sokkolóbb az a hasonlat, hogy irányítástechnika/közlekedés-stratégia/megjelenés szempontjából egy DH kerékpár közelebbi rokonságot mutat egy országúti „gazellával", mint egy hosszú tengelytávú túrareku a rövid tengelytávú versenyfekvővel, nem beszélve egy trike (háromkerekű rekumbens) vagy bármely más kétkerekű reku közti alapvető különbségekről. De hogy a képet még jobban árnyaljuk, a megszokott hátsókerék hajtáson kívül léteznek első-, sőt összkerékhajtású modellek, illetve olyanok is, melyeknek első kereke lábbal, vagy kézzel ugyan, de nem a hagyományos felső, hanem az ülés alatt elhelyezett kormánnyal irányítható. Ez tehát egy sokkal változatosabb, sokrétűbb kerékpáros világ, melyre vonatkozóan ráadásul a bringások többségének legfeljebb minimális ismerete, tapasztalata van, így nehéz tehát az eligazodás.

De akkor hogyan is közeledjünk ehhez a kérdéshez?

Sokszínűségük miatt többféleképpen lehet a rekumbenseket csoportosítani. Feloszthatóak például a legfőbb felhasználási körük alapján (városi, túra, verseny), de mivel így egy kategórián belül rendkívül sokféle, nagymértékben eltérő kiviteleket kapnánk, így inkább a fő konstrukciós kivitel alapján érdemes a csoportosítást elvégezni. A legtöbb rekumbens vagy kétkerekű (bike azaz bringa), vagy háromkerekű (trike azaz tringa).

1, Kétkerekűek, bike-ok

A kétkerekűek a tengelytávolságuk és az ülő- illetve fekvőpozíció alapján az alábbi főbb típusokra oszthatók:

LWB – hosszú tengelytávú rekumbensek

Ezek hosszú, chopper típusú bringák, melyek tengelytávja általában 150 és 180 cm közé esik, ennek köszönhetően rendkívül stabilak és kényelmesek. Jellemzőjük, hogy a hajtás az első kerék mögött helyezkedik el, viszonylag közel a talajhoz, így az elindulás és a megállás is pofonegyszerű. Mindezek miatt erre a típusra könnyű átállni a hagyományos kerékpárokról.

Hegymenetben is kiválóan teljesít (nem véletlen, hogy modern változatát Kaliforniában tervezték). Az áttételezésben a hosszú láncnak köszönhetően bármely lánckerék-kombináció használható. Létezik sportos, azaz jobban fektetett testhelyzetű valamint inkább túrázásra szánt, „ülősebb" kivitele is. A kis légellenállás mellett a kerékpáros viszonylag magasan foglal helyet, így akár versenyzésre, akár közlekedésre egyaránt alkalmas. Hátránya, hogy kissé nehezebb, mint rövid tengelytávú társai, továbbá a hosszú tengelytáv csökkenti a manőverezési lehetőséget. A hátsó tengely az ideálisnál nagyobb terhelést kap, így – főleg versenyhelyzetben – figyelni kell a kormányozott kerék tapadására. Szállítása is kissé körülményes. Amerikában ezek a legnépszerűbb rekumbensek, Európában nem igazán terjedt el, így az itteni kínálatban is inkább a tengerentúli modellek szerepelnek, mint például az Easy Racers (Sun) és a RANS gyár típusai.

Sun-Tour-Easy

CLWB, vagy MWB – közepes tengelytávú rekumbensek

Tengelytávolsága 115 – 165 cm közé esik. Mivel a pedálok nagyjából az első tengely felett helyezkednek el, így ehhez a kialakításhoz 20"-os hátsó és 16"-os első kereket szoktak használni, következésképpen a hajtómű földtől számított magassága közepesnek mondható. Ennek a típusnak a használata különbözik a legkevésbé a megszokott kerékpárokétól, így belépő modellnek lehet nevezni, mivel erre a rekumbensre a legegyszerűbb átállni a hagyományos kerékpárokról. Megbízhatóak, kényelmesek, stabilak, a magasabb üléspozíciónak köszönhetően a forgalomban nagyon jól láthatóak, így ez a típus a legalkalmasabb a városi közlekedésre, a munkába járásra. Általában könnyen átállíthatóak a különböző magasságú felhasználók méretére. A CLWB hátrányaként említhetjük a kis kerékméret okozta nagyobb gördülési ellenállást, illetve hogy a két fő típus (rövid/hosszú tengelytáv) erényeit próbálja ötvözni, viszont egyik típus kiváló tulajdonságát sem éri el. Az egyik érdekes, összecsukható mintapéldánya a holland M5 nevű gyártó CMPCT modellje.

Hase-Tagun

SWB – rövid tengelytávú rekumbensek

Ez a design a legelterjedtebb, bár leginkább a sportos kerekezők kedvence. Ennek oka, hogy általában könnyebbek, kompaktabb méretűek, és küllemük is agresszívabb, sportosabb. Európában egyértelműen ez a legnépszerűbb rekumbenstípus. A tengelytávjuk rövidebb (90 - 125 cm), mivel az első kerék a hajtás mögé kerül (nagyjából a térd alá), emiatt a pedálok valamivel magasabban helyezkednek el (legalábbis az LWB-kkel összehasonlítva), hogy az első kerék a kormányzáskor ne ütközzön bele a lábba, illetve a sarokba. Ez a kialakítás jobb súlyelosztást és kisebb tömeget eredményez. Előnyük továbbá, hogy igen csekély a légellenállásuk, emiatt gyorsak, nagyon fordulékonyak, kompaktabbak, így tárolni illetve szállítani is egyszerűbb őket. Talán az egyetlen említésre méltó hátrányuk, hogy kormányzásuk érzékenyebb, emiatt elsőre használatuk szokatlanabb.

Több jól elkülöníthető változatuk terjedt el a felhasználási célnak megfelelően. Léteznek tipikusan túrázásra szánt, magasabb üléspozíciós, jellemzően elöl 20"-os, hátul 26"-os kerékkel szerelt változatai, melyek rendkívül kényelmesek, jól pakolhatóak, akár egy hosszú túrához szükséges felszereléssel is. Az SWB-k közül ezekkel boldogulnak a legkönnyebb a kezdő rekumbenseseknek. Ennek a kategóriának két sok téren eltérő, de mégis jellegzetes modellje a Rans V-rex (vagy akár a TW-Bents Action-plus) és az AZUB 5 (vagy újabb verziója az Azub Six). Előbbiek merev vázas, utóbbiak lengéscsillapított vázasak.

A másik végletet a rendkívül alacsony, tipikusan versenyekre szánt lowracerek képviselik. Ezeknél a bringás szinte teljesen fekvő pozícióban teker, felsőteste a két kerék között helyezkedik el, lábai az első kereket közrefogva nyúlnak előre a hajtóműhöz. Légellenállásuk jelentősen kisebb, mint bármelyik előző típusé, sőt, mivel könnyen burkolhatóak, így hihetetlen sebességrekordokra képesek. Hátrányuk, hogy az alacsony fekvés miatti nehezebb észrevenni a forgalomban, ezért városi közlekedésre ennél magasabb fekvőkerékpárok javasoltak. Inkább a versenypályákra találták ki őket, mégis viszonylag sokan használják közutakon a nagyfokú hatékonyságuk miatt. Talán az egyik leghíresebb közülük, a több sebességcsúcsot is megdöntő M5 Lowracer, de sokan a Challenge Fujin-ra vagy az Optima Baron-ra esküsznek, melyek szintén nagyon gyorsak és mindennapi használatra alkalmasabbak.

Valószínűleg éppen az említett gondok elkerülése végett alakították ki a gyártók a félverseny típusokat, melyek megpróbálnak megfelelő kompromisszumot kötni az elérhető sebesség és a közúti túrázás kívánalmai között. Kicsit magasabbak, jobban láthatóak, könnyebben irányíthatóak és kezelhetőek, ugyanakkor csak minimálisan kisebb a légellenállásuk. Ilyen modell például a Optima Stinger, az Challenge Furai vagy a Velokraft Vk3.

A túrazásra szánt modellek és a lowracerek között helyezkednek még el a magas építésű versenygépek (highracerek), melyek a klasszikus országúti bringák rekumbens megfelelői. Ezek általában két 26"-os kereken gurulnak, üléspozíciójuk és a hajtómű egyaránt magasan helyezkedik el. Ez az egyik legújabb rekumbenstípus, és főképpen olyanok számára ideális, akik hagyományos kerékpárral rendelkező edzőtársakkal hajtanak egy bolyban. A magas üléshelyzet közelebb hozza a fekvőkerékpárost a többiekhez, kicsit jobb szélárnyékot biztosít. Forgalomban jól láthatóak, és előnyösebbek a gyengébb minőségű útburkolatokra. A magasabb súlypont segít az egyensúlyozásban is. Mindezek ellenére légellenállásuk igen csekély: alig rosszabb, mint az alacsony versenygépeké. Kiváló géptípus, bár negatívumként annyi azért felróható, hogy az indulás és a megállás lehetne valamivel egyszerűbb feladat. A RANS Force 5, az Challenge Seiran, a Velokraft Vkhi vagy az AZUB Max a kategória tipikus képviselői.

Azub-Apus

2, Háromkerekűek, azaz Trike-ok vagy tringák

A másik jelentős csoport a háromkerekű rekumbensek, azaz a fekvőtringák csoportja. Sokan esküsznek ezen típusokra, mivel még sokrétűbben használhatóak, mint kétkerekű társaik. Betanulás nélkül, bárki azonnal el tud velük indulni, egyensúlyozást nem igényelnek, biztonságosabbak bármilyen más kerékpárnál, akár jeges útviszonyok esetén is. Széles áttételtartomány esetén szinte bármilyen emelkedőre fel lehet velük kapaszkodni, és általában jól megpakolhatóak. Hátrányuk a nagyobb helyszükséglet, valamint a nagyobb súly, illetve a magasabb ár. Bár a háromkerekű rekumbenseket is a sokszínű választék jellemzi, mégis jellemzően két fő típusuk ismert:

Tadpole fekvőtringák

Ezeknél a rekumbenseknél elől találunk két kereket, hátul pedig egyet. Mivel a két első kerék közötti tér megfelelő helyet biztosít a lábak számára, így ezen típusok legtöbbször alacsony építésűek, jellemzően go-kartos vezetési élményt biztosítanak, gyorsak és jól irányíthatóak. A három kerék alapvetően stabillá teszi a járművet, azonban nagy sebesség esetén éles kanyarban a tringásnak kell bedőlni, hogy elkerülje a felborulást. Kivéve persze azon pár típust, melyeknél az egész jármű bedönthető, ezáltal tovább növelve a stabilitást. Sokszínűségüket bizonyítja, hogy léteznek még össztelós, illetve összkerékhajtású verziói is.

Kiválóan megfelelnek túrázásra ugyanúgy, mint sportolásra, versenyzésre. Mivel szállításuk körülményesebb, ezért nem ritka, hogy vázuk összehajtható, vagy szétszedhető, így már egy személygépkocsi csomagtartójába is bepakolhatóvá válhatnak. Manapság a tadpole-ok a legjobban elterjedt fekvőkerékpárnak számítanak. Egyre több gyártó jön ki tadpole modellel, de vannak specialisták is, mint például az angol ICE (Inspired Cycling Engeneering) vagy az ausztrál Greenspeed.

 Ice-SprintRS

Delta fekvőtringák

A tadpole-okkal ellentétben a deltáknak elöl csak egy kereke van, míg hátulra került a két másik. Általában az első kerék van kormányozva, a hajtás pedig a hátsó kerekek közül csak az egyiket, vagy differenciálmű esetén mindkettőt forgatja. Az üléspozíció is valamivel magasabban van, nagyjából megfelel egy hosszú tengelytávú kétkerekű rekumbensének. Előnyük, hogy rendkívül fordulékonyak, nagyon könnyen irányíthatóak, kényelmesek, egyszerű a ki- és beszállás. Ráadásul gyakran tandemmé alakíthatóak, ugyanis ha több van valakinek belőle, azokat egyszerűen és gyorsan össze tudja kapcsolni, így csuklós tandemet kap, mellyel fantasztikus közös túrákat lehet megtenni. A Guiness rekordok könyvében is egy delta trike, nevezetesen a konstrukció jeles képviselője, a Hase Kettwiesel szerepel, melyből 93 darabot összekapcsolva állították fel a rekord méretű, 150 méter hosszú tandemet! Hétköznapokra persze ennél egyszerűbb és tanácsosabb ugyenezt a modellt szólóban vagy kettőt összakapcsolva használni...

Hase-Lepus

Ha a fentiek alapján valaki úgy érezné, hogy nehezen tud választani a sok eltérő fekvőkerékpár modell közül, akkor ezen nem csodálkozunk! Mindenképpen javasolt egyrészt a személyes ismeretek bővítése, tapasztalatok gyűjtése, másrészt olyan szakemberrel való egyeztetés, aki már mindenféle konstrukciót használt, ismeri ezek előnyeit-hátrányait, tudja, hogy milyen felhasználásra melyik a tökéletes.

Ha tehát megtetszett a fekvőkerékpárok világa, javasoljuk, hogy látogass el egy fekvőkerékpáros szakboltba, ahol rengeteg hasznos információt kaphatsz. Mielőtt vennél egyet, mindenképp próbálj ki pár különböző konstrukciót, mert nem biztos, hogy ami a képen a legjobban néz ki, az a legmegfelelőbb a felhasználási céljaidnak. Nagyon hasznos, ha a kiszemelt bringát hosszabb távon, egy legalább 40 km-es túra keretében is le tudod tesztelni, mert ez alatt már sok olyan tapasztalatot szerezhetsz, mely alapján könnyű eldönteni, tényleg meg fog-e felelni számodra a kinézett modell. Végül egy nagyon fontos figyelmeztetés! (Csak azért, hogy később ne jöhess nekem azzal, hogy nem szóltam előre! )

Ha egyszer kipróbálsz pár jó gyári fekvőbringát, nagy az esélye, hogy valamelyikbe teljesen beleszeretsz! És akkor már nincs menekvés, mert aki belekóstol egyszer a jóba, az nem akar többé lemondani róla!

Ennek tudatában sok sikert, kellemes tapasztalat gyűjtést kívánunk!

Bővebb infók az AM Bringa oldalán

 

Írta és a fényképeket adta AM Bringa