Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

KerekparturaVertesGerecse01A Fitten & Egészségesen könyvsorozatra érdemes figyelnünk.

Emlékeztek? A múltkor bemutattam nektek a Kerékpártúrák a Bükkben című könyvet. Ez a mostani ugyanabban a sorozatban jelent meg.

Kézbe véve, az első amit észrevettem az első 22 oldal szóról szóra ugyan az, mint az előzőben. Ez teljes egészében a könyv sorozat jellegét erősíti. Ha kukacoskodni akarnék, akkor megkérdezném, hogy miért is fizetem ki ezt a részt minden egyes könyv megvételekor?

Mint a múltkor megállapítottam, ez pont egy olyan könyv, amit az ember a túráira magával tud vinni. Valószínű sok túrázónak lehet menet közben segítség a Vészhelyzet: útszéli javítások, Defekt javítás, Lánchiba, Abroncssérülés és küllő törés, Bowdenszakadás fejezetek. Ezt végig gondolva már inkább erősségének érzem ezt a sorozatnak, mint a gyengéjének.

 KerekparturaVertesGerecse02

A könyvben találunk 10 országúti és 5 terep kerékpártúrát. Elsősorban a gyakorlottabb kerékpárosok fogják élvezni az utakat, hiszen a túrák nagy része közepes, vagy nehéz kategóriába tartozik.

A túra leírásokat keretes részek tarkítják, amiben a látnivalókkal kapcsolatos extra tudnivalók találhatóak. Az útvonalak Tatabányáról, illetve Tatáról indulnak, mely települések a Vértes és a Gerecs hegyek között találhatóak így tökéletes kiinduló pontjai lehetnek a két hegység felfedezésére.

Összegezve a fentieket, úgy érzem érdemes volt megvenni a könyvet. Bár a puding próbája az evés, így azt még nem tudom mennyire lehet vele bebarangolni az ajánlott útvonalakat. Mindenesetre az első benyomások kedvezőek.

Ha megtetszett, katt IDE hogy megnézd hogyan lehet megvásárolni.

Hasonló témájú könyvek, a könyvgyűjteményünkben ITT található.