bringa1A KRESZ engedi a kerékpározást a járdán, de mikor?

Akkor van erre lehetőségünk, ha az út kerékpáros közlekedésre alkalmatlan vagy tilos rajta biciklizni.

Oké, de ettől még sok helyen nem lettem igazán okosabb, itt van néhány tudnivaló, amit KRESZ szabályok írnak elő.

A KRESZ szabályai 2010 januárjától változtak. A módosítások a közlekedés minden résztvevőjét érintették, így a bringásokat is.

bringa5

A legfontosabb változások:

  • A gyalogosok és a kerékpárosok csak az út számukra kijelölt részén közlekedhetnek.
  • A kerékpárosok legnagyobb sebessége 20 kilométer/óra lehet a máshol érvényes 30-50 helyett.
  • Egyik fél sem akadályozhatja vagy veszélyeztetheti a másik forgalmát.
  • A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani, és a kerékpárt hajtó személynek – lakott területen kívül – fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.
  • A módosítás feloldotta a kerékpárosok szoros jobbra tartási kötelezettségét, már nem kötelező közvetlenül az útpadka mellett haladniuk. De! A kerékpárosok ennek ellenére sem mehetnek az úttest közepén, az általános jobbra tartási kötelezettség rájuk is érvényes.
  • A kerékpárosok behajthatnak az egyirányú utcába ellenkező irányból, ha nincs kijelölve kerékpársáv, de táblával jelezni kell a behajtás lehetőségét. Azoknál a kereszteződéseknél, ahol az egyirányú utcából ellenkező irányból kerékpáros közlekedhet, a közútkezelő köteles erre figyelmeztető táblát kihelyezni.
  • A kerékpárosok az álló autók mellett előresorolhatnak, például a piros lámpánál. Ezzel megakadályozható, hogy a lassabban induló kerékpárosok beragadjanak a gyorsabban induló járművek közé. Sőt! A motorkerékpárok és a segédmotoros kerékpárok nemcsak a járművek mellett, hanem közöttük is előresorolhatnak.
  • A kerékpáros – az erre vonatkozó közúti jelzés alapján – az autóbusz forgalmi sávjában, vagy ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpár-közlekedésre alkalmas útpadkán közlekedjen.
  • Viszont! Járdán tilos kerékpározni. Ez alól kivételt jelentenek a 12 év alatti gyermekek, valamint az a helyzet, amikor az úttest a kerékpáros közlekedésre alkalmatlan, illetve amikor kerékpárral tilos az úttesten közlekedni.
  • Kerékpározás közben is tilos a mobiltelefon használata.
  • Tilos kutyát vezetni kerékpár mellett.
  • Nem szabad ittasan kerékpározni és a piros lámpán áthajtani.

Közlekedjetek okosan és balesetmentesen! Jó tekerést!

Kapcsolódó cikkek: