Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Képriport a Naprendszer túráról
  Avagy a sülysápi karika.
 Kerékpárlánc waxolása 2. rész
  A waxolás folyamata, és amiket kipróbáltunk
A hónap megyéje: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kerékpártúra ajánló.
Bringás filmek
Évek óta gyűjtögetjük a kerékpáros filmeket itt a legfrissebb lista.
prev
next

kerekparut04

Mi történt 2021-ben

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásaiban több mint 60 kilométernyi kerékpárút készült el az idén.

  • Megépült az EuroVelo6 nemzetközi kerékpáros összeköttetés teljesen új Budapest-Dunakeszi szakasza. A közelmúltban Gönyű és Komárom között is megkezdődött a kivitelezés. A Duna-menti kapcsolat minden része Rajkától Százhalombattáig végig legalább előkészítés alatt áll.
  • Ősszel elkészült a fővárostól a magyar tengerig tartó összeköttetés első szakasza Biatorbágy és Etyek között.
  • Több mint 32 kilométeren értek célba a Balatoni Bringakör korszerűsítését szolgáló munkák 2021-ben. A tókerülő út egyetlen még kiépítetlen elemének kivitelezőjét is sikerült megtalálni idén. A tervek szerint jövő őszre elkészül a mintegy 200 kilométeres Bringakört tényleg összezáró balatonrendesi szakasz.
  • Részben új nyomvonalon létesült szemet gyönyörködtető tájon haladó kerékpárút Győrtől a világörökségi és történelmi helyszín Pannonhalmáig. Innen már korábban kijelölték a biciklizésre ajánlott túraútvonalat Balatonfüredig,
  • A keleti országrészben a felújított tokaji Erzsébet királyné híd gyarapodott kerékpáros és gyalogos konzolokkal. A fejlesztésben elkészült az egészen Nyíregyházáig vezető kerékpárút még hiányzó, rövid szakasza is. A világhírű borvidék saját kerékpáros köre jövő nyárra bebarangolható lesz.
  • Jó minőségű, vadonatúj szakaszokon kerekezhetünk tavasz óta Vámospércstől a nyírábrányi határig.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium jelenleg mintegy 850 kilométernyi kerékpárút szakasz kivitelezését és előkészítését támogatja.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye nyomán