ZeleiJzsefKerékpáros emléktúra egy békés világért elnevezéssel békeútra indul a Vatikánba Zelei József.

Az egri városháza hétfői tájékoztatása szerint az egri származású kerékpáros békenagykövet mostani útjának apropójául a Szent Márton-emlékév és a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság éve szolgál.

Felidézték: Zelei József az elmúlt 12 évben 25 túra révén hívta fel a figyelmet a békés együttélés fontosságára, őrzésére. Kerekezett már a háborúk, a terrorizmus ellen, de síkra szállt az emberi jogok betartása és az idegengyűlölet megfékezése mellett is. Ez alatt több mint 60 ezer kilométert tett meg, öt földrészt érintve közel 70 országon keresztül vezetett útja.

Mostani emléktúráján Zelei József Egerből indulva Budapesten át Rómába, a Vatikánba kerékpározik, ahol augusztus 10-én Ferenc pápa audiencián fogadja. A kerékpáros békenagykövet ajándékot is visz a pápának: a Magtár Művészeti Alapítvány Bakaláda 1914 családtörténeti világhálójának szimbólumát és Hefter László üvegművész alkotását.

A kerékpáros békekövetet kedden Egerben a bazilika előtt Rázsi Botond alpolgármester, szerdán a fővárosban a Szent István-bazilikánál Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes búcsúztatja.

Az esemény védnöke Gianluca Volpi, az Udinei Egyetem történészprofesszora, Nagy Kálmán, a Magtár Művészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke és Schvéd Norbert, az Isonzó Expresszt közlekedtető MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezető igazgatója.

Forrás:MTI