Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Képriport a Naprendszer túráról
  Avagy a sülysápi karika.
 Kerékpárlánc waxolása 2. rész
  A waxolás folyamata, és amiket kipróbáltunk
A hónap megyéje: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kerékpártúra ajánló.
Bringás filmek
Évek óta gyűjtögetjük a kerékpáros filmeket itt a legfrissebb lista.
prev
next

Bam2011Egyre népszerűbb Európában, ezáltal Magyarországon is a kerékpározás, ennek megfelelően fokozatosan alakulnak át kerékpárbaráttá a városok - mondta Steuer Zsolt, a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség (MKKSZ) elnöke csütörtökön, a Bringaexpo sajtótájékoztatón.

Ismertette: 2007 és 2015 között 1100 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, ami európai viszonylatban is kiemelkedő. Magyarország harmadik azon országok között, amelyek a legtöbbet használják a kerékpárt hétköznapokban. Az elnök a kerékpáros közlekedés szempontjából pozitívnak ítélte azt is, hogy a kormány tervei szerint az üzemben tartott járműipar 30 százaléka környezetbaráttá alakul 2030-ig, amelyben szerepet kaphatnak a hagyományos és az elektromos kerékpárok is.

Rafay János, a kerékpár-kiállítás igazgatója elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan a Bringaexpót idén is a Hungexpo Budapesti vásárközpontban, az Utazáskiállítással egy időben, március 3-6. között rendezik meg. Ugyanakkor a kiállítás az eddiginél lényegesen nagyobb területen foglal helyet, az egyik pavilonban lesznek a gépek és a legjelentősebb alkatrész- és kiegészítő gyártók, forgalmazók, a másik pavilonban pedig tesztelni lehet a kerékpárokat. A szakmai előadások keretében a látogatók megismerhetik az idei újdonságokat, valamint az expón bemutatkoznak magyar kerékpáros olimpikonok, bajnokok és világkerülő bringás családok is.