Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Nyugati Bástya kerékpártúra 3/1
   Korán keltünk, hogy az augusztusi forróságot és a budapesti forgalmat minél jobban elkerüljük.
Bringás filmek
Évek óta gyűjtögetjük a kerékpáros filmeket itt a legfrissebb 27-es lista.
Cateye AMPP lámpacsalád
  2020-ban debütált a Cateye AMPP lámpacsaláddal a felhasználó jól járt, hiszen a fényerősség/ár összehasonlításban a régebbi szériától olcsóbb lett.
Mátrai panoráma túra
  A kedvenc körtúrám a Mátrában
Lazer Coyote bukósisak tartós teszt
  Hét hónap tapasztalatai
prev
next

magunkutjanTöbb mint húsz ország felfedezése, 18-20 ezer letekert kilométer, másfél éves túra – ennek teljesülését tűzte ki Enikő és Balázs.

Március 21-én Fadgyas Enikő és Boros Balázs kerékpárjukra szálltak és meg sem állnak Új-Zélandig. Az expedíciójuk nem egy „egyszerű" kaland, hanem adományt gyűjtenek a Bátor Tábor számára.

Régóta tervezik a világ felfedezését, és most jött el az idő ennek végrehajtásához. Céljuk (a túra teljesítése mellett), hogy az expedíciójuk alatt havonta 200 ember fejenként havi ezer forinttal támogassa a Bátor Tábort.

Enikő és Balázs igazi nomád expedícióra készülnek. Acélvázas túrakerékpárral, Rolforr váltórendszerrel, elöl-hátul acél csomagtartóval és agydinamós világítással vágunk neki az útnak. A kerékpárt Hunor Kézműves Kerékpár Kft készítette kompromisszumot nem tűrő precizitással. Felszerelésünket 140 literes kerékpáros túratáskába pakoljuk, ebben és a csomagtartón kell magunkkal vinnünk minden felszerelésüket.

Róluk, céljaikról és úti élményeikről oldalukon érhető el bővebb információ, adománygyűjtésüket ITT lehet támogatni.