P6150047Az Európai Unió IPA-programjának forrásait felhasználva közös magyar-horvát pályázat keretében bővítették a határ menti térség kerékpáros infrastruktúráját.

A 2013 júniusában elindult és jelenleg is folyó, BICBC névre keresztelt projektben Mohács Város Önkormányzata, Belistye (Belišće) és Pélmonostor (Beli Manastir) városa, Eszék-Baranya Megyei Önkormányzata, a horvát vízügyi igazgatóság (Hrvatske vode/Horvát Vizek, mint kormányzati szerv) és megfigyelőként Eszék városa vesz részt.

A résztvevők kitűzött céljai között szerepelt, hogy a már meglévő kerékpárút-hálózatokhoz kapcsolódva létesítsenek új szakaszokat, amelyek megkönnyítik mind az itt élők, mind a térségbe látogató kerékpáros turisták mozgását. Az utak ezért részben az érintett városok közelében épültek, leterelve ezzel a biciklistákat a helyenként meglehetősen nagy forgalmú közutakról, részben pedig a folyók hulláméterét szegélyező gátakon és töltéseken, lehetővé téve a folyómente egyedülálló élővilágának kerékpáros felfedezését.

A magyar oldalon Mohácstól a Sátorhely irányában nyíló elágazóig az 56 számú főúttal párhuzamosan készült el a kerékpárút. Ez a szakasz egyszerre része az EuroVelo 6-os és az EuroVelo 13-as nemzetközi kerékpár utaknak.

P6160108

Horvátországban több kisebb szakaszt is építettek. Baranyavártól (Branjin Vrh) a Pélmonostor északi felén fekvő Šećerana-tóig a Karasica gátján vezet a kerékpárút, ami remekül kiegészíti a már meglévő, az országúttal párhuzamos nyomvonalat. A Šećerana-tónál elkészült egy kerékpáros szabadidő-központ is BMX-pályával és közösségi célra használható helyiségekkel.

Nyugatabbra a Dráva-menti Belistye és a petárdai (Baranjsko Petrovo Selo) határátkelő között aszfaltoztak le egy újabb szakaszt. Ez szintén része az EuroVelo 13-as vasfüggöny-folyosónak.

A harmadik új útvonal pedig Eszéket köti össze a keleti agglomerációjában fekvő Višnjevac-cal a Dráva-töltésen, mely a természeti környezet szépségének köszönhetően tökéletes kirándulóút, ugyanakkor a városrészben lakók számára hivatásforgalmi célokat is szolgál.

Én a régiót minden kerékpárosnak ajánlom, mert fantasztikus arra tekerni. IDE kattintva egy ottani túrámról olvashatsz.