kerekparrResszkessetek tyúktolvajok!

Négyszázhatvan új kerékpárt kaptak a polgárőr egyesületek az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságtól (ORFK-OBB). A 37,4 millió forintból megvásárolt bicikliket hétfőn adták át Budapesten.

Az ünnepségen Papp Károly országos rendőrfőkapitány felidézte: a tavasszal tett ígéretet arra, hogy az ORFK-OBB támogatja a polgárőrök balesetmegelőzési, bűnmegelőzési munkáját, és kerékpárokat, illetve motorokat szereznek be. Jelezte: a jövő év első negyedévében 16 millió forint értékben 30 motorkerékpárral járulnak hozzá a polgárőr egyesületek közterületi szolgálatellátásához, és ettől az állampolgárok szubjektív biztonságérzetének további javulására számít.

Az országos főkapitány úgy értékelte: Magyarországon a közrend és a közbiztonság az idén is szilárd és szélsőségektől mentes volt, amihez a polgárőrség munkája is hozzájárult.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a kétezer polgárőr egyesület és a mintegy 50 ezer, igazolvánnyal rendelkező polgárőr nevében megköszönte a támogatást. Elmondta: a polgárőrségnek 1500 gépjárműve van, döntő többségüket a rendőrségadta, a mostani fejlesztéssel pedig mintegy 800-ra nőtt a kerékpárjaik a száma, és mindet a rendőrségtől kapták. Mindez azt jelenti, hogy a rendőrség gondoskodik a polgárőrségről, amelyet a rendőrség civil szervezetének nevezett.

Túrós András arról is beszélt, hogy jövőre 1 milliárd 50 millió forinttal támogatja a költségvetés a polgárőrséget, és már harmadik éve több mint egymilliárdos a támogatásuk. Úgy véli, ezt minden polgárőrnek tisztességes, aktív szolgálattal kell meghálálnia.

A fehér, "polgárőrség" feliratú kerékpárokkal járőrszolgálatot fognak ellátni a polgárőrök.

Forrás: MTI

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.