Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Képriport a Naprendszer túráról
  Avagy a sülysápi karika.
 Kerékpárlánc waxolása 2. rész
  A waxolás folyamata, és amiket kipróbáltunk
A hónap megyéje: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kerékpártúra ajánló.
Bringás filmek
Évek óta gyűjtögetjük a kerékpáros filmeket itt a legfrissebb lista.
prev
next

SzentendrebringaLehet, hogy Szentendre szeretni fogja a kerékpárosokat?

Mint tudjátok Szentendre nem kerékpáros barát település. Többünket büntették már meg a helyi erők amiért a 4sávos úton kerékpároztunk. Egy kerékpáros tárunk ezt megelégelte és egy mozgalmat indított, hogy megszűnjön ez az állapot. Egyeztetett önkormányzattal, a közút kezelővel. És létre jött végre a felek között az első egyeztetés. Úgy tűnik elindult valami.

 

Most átadom a tollat Vörös Csabának, aki elmeséli mi történt:

Amikor először hallattam a hangomat a médiában az írásom végén ezt írtam.

"Én megpróbáltam a magokat elültetni, de ehhez egy személyben nagyon kevés leszek."

Szerencsére az égiek nagy elánnal elkezdték öntözni a magokat, és sok kis csíra lett belőlük. Például Eisenkrammer Karcsi, a Közlekedés Koordinációs Központból Berencsi Miklós, a Kerékpárosklubból László János, Karlovitz "Pupu" Kristóf és még sok lelkes segítő. Sikerült tető alá hozni egy olyan megbeszélést, ahol az összes érintett jelen volt. Azt hiszem még erre nem-igen volt példa.

Röviden összefoglalnám a megbeszélésen elhangzottakat:

A résztvevők listája az alábbi volt.

  • Magyar Közút Nonprofit Zrt. Pest Megyei Igazgatóság
  • Szentendre Közös Önkormányzati Hivatal
  • Szentendrei Rendőrkapitányság
  • Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség
  • Magyar Kerékpárosklub
  • Vuelta Sportiroda
  • Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ
  • Balázs Kerékpárbolt Szentendre
  • Skanzen
  • Karlovitz Kristóf
  • Szerpentin Kerékpáros Egyesület

Ha egy szóval kellene jellemeznem a történéseket, akkor ezt írnám le: Kaotikus.

A Polgármesteri Hivatal
Rögtön az elején az alpolgármester rövid kis beszédében kifejtette, hogy Szentendrét kerékpáros-barát várossá szeretnék alakítani.

 P2270032

A probléma felvetés
Majd a bemutatkozások után - egy kis prezentáció formájában - meséltem az előzményekről, milyen szemlélet változásra lenne szükség a közlekedésben, a kerékpározás jelentőségéről, hasznáról. Szeretett sportágam az országúti kerékpározás szemszögéből is próbáltam felvilágosítani a jelenlevőket, hogy milyen abszurd közlekedési szituációkba próbálják kényszeríteni őket. Valamint megemlítettem, hogy a kerékpározás bekerült a 16 államilag támogatott sportág közé. Az MKSZ részéről Törzsök Zsolt és Eisenkrammer Karcsi is igen erősen bekapcsolódott a problémák felvetésébe. Külön kiemeltem - leginkább az önkormányzati képviselőknek címezve, hogy a bringások egy része a rendőri és autós vegzálások miatt más útvonalakat keres.

Emlékeztek tavaly mi is javasoltunk egy alternatív utat a Pilisbe. (Egér út a Pilisbe)

A Magyar Kerékpárosklub
Majd László János következett egy olyan prezentációval, amiben szerette volna bemutatni, hogy egy város életét hogyan lehetetleníti el egy keresztül haladó főút, amin nem biztosított a kerékpározás. Sajnos idő hiányában csak részletekre futotta, ezért a szentendrei LIDL előtti kerékpárútról készített fotót hozta fel példának, ahol rendszeres kerékpáros balesetek szoktak történni. Feltette azt az egyszerű kérdést, hogy akkor most itt kinek van elsőbbsége? Na ebből egy 10-15 perces akkora káosz kezdett kialakulni, ami aztán az egész megbeszélésre jellemző volt. Majd valaki megkérdezte, hogyha 15 perces vita után a jelenlévő szakemberek között sincs egyetértés, akkor mondjuk hogyan várjuk el egy 12 éves gyerektől, hogy tisztában legyen azzal, mit is kell tennie.

A Közút
A Közutat úgy tudnám jellemezni, mint egy betonfal. Még mindig a közút 1,0-ás verziót használják, még egy picinyke upgrade mondjuk egy 1,1-es sem fut rajtuk. A régi lejárt lemezről bevésett sablonok tömkelegét fújják: Veszélyes, nagy a forgalom, emelkedik, lejt, az autósok nem tudnak vigyázni a bringásokra, stb. Amúgy meg tulajdonképpen nem is ők tehetnek róla, mert jogszabályok szerint cselekszenek, ugyanis itt naponta 20 ezer gépjármű halad el és a törvény úgy rendelkezik, hogy akkor ott a kerékpárosokat teljes egészében ki kell tiltani.

Persze érveltünk rögtön, hogy a Budapesti szakaszon - ahol mondjuk legalább kétszer annyi autó megy 70-el - akkor miért vették le? Ja, az őket nem érdekli . Budapest az nem hozzájuk tartozik. Köszönjük a konstruktív választ!

A káosz
Szóval nemigen közeledtek az álláspontok, igen parázs viták alakultak ki. Annyira elment az idő, hogy többeknek már el is kellett menni. A nagy káosz végén azért annyit sikerült elérni, hogy a KKK részéről Berencsi Miklósék javaslatot fognak tenni az önkormányzatnál a további lépésekre. Ami szintén pozitív fejlemény, hogy az önkormányzatnál láthatóan feltűnt egy fiatalos, dinamikus irányzat, aminek az élén az alpolgármester áll.

Már felvettem vele is a kapcsolatot a megbeszélés után pár nappal.

Én úgy látom, hogyha most így elsőre nem is sikerült látványos eredményt elérni, kezdjük szépen felkavarni az állóvizet.

Aki egyetért a törekvésekkel, de még nem írta aéá a petíciót ITT megteheti.

Elérhetőségek:

https://www.facebook.com/BringaZona

www.bringazona.hu

Vörös Csaba
06-70-526-3972