Bam2011Huszonhárom önkormányzat és huszonnyolc munkahely nyerte el vagy újította meg a "kerékpárosbarát" címet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tavaly hetedszerre meghirdetett pályázatain.

Az elismeréseket Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át szerdán Szentendrén - tájékoztatta a tárca az MTI-t.

A "Kerékpárosbarát Település" pályázatok elbírálásánál fontos szempont volt a kerékpáros infrastruktúra nagysága és minősége, a helyben szervezett kerékpáros rendezvények, a szemléletformálás terén tett lépések vagy a fejlesztésekre fordított keret mértéke.

A fővárosi kerület, megyei jogú város kategóriában újonnan nyerte el a címet Eger, a városok közül pedig Balatonalmádi, Gyomaendrőd, Lenti és Soltvadkert. A nagyközségek, községek versenyében Balatonmáriafürdő, Csopak, Köröstarcsa és Rábapatona lett első alkalommal befutó - közölte az NFM.

A "Kerékpárosbarát Munkahelyek" kiemelt figyelmet fordítanak a biciklivel munkába járó kollégák igényeire kerékpártárolók, öltözők kialakításával, illetve akár saját kerékpárflotta működtetésével, amihez szervizlehetőségek is kapcsolódhatnak.

A munkahelyeket négy kategóriában - mikro- és kisvállalat, középvállalat, nagyvállalat, non-profit szervezet - díjazták. A címet mások mellett a Mapi Magyar Fejlesztési Iroda Zrt., a Novotel Budapest Danube, a Magyar Posta Zrt. központi szállítási üzeme, a Tatai Közös Önkormányzati Hivatal, Budapest III. kerület polgármesteri hivatala, valamint a Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Csonka János tagintézménye viselheti egy éven át.

A kiírás újdonsága volt, hogy tavaly lehetett először online módon is benyújtani a pályázatokat, ami megkönnyítette a jelentkezést, újrajelentkezést.

A díjátadó alkalmából együttműködési megállapodást írt alá a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége és a Magyar Autóklub. A felek a kerékpározás támogatása érdekében szakmai anyagaikról, programjaikról folyamatosan értesítik egymást, valamint összefogva tájékoztatják, oktatják különösen a fiatal gépjárművezetőket, kerékpárosokat.

A tárca közleménye szerint Völner Pál köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az NFM az önkormányzatokkal, vállalatokkal és civil szervezetekkel együttműködve számos akcióval népszerűsíti a kerékpározást. A kerékpárosbarát pályázatok mellett e körbe tartoznak a Bringázz a munkába! tavaszi és őszi kampányai, az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap hazai eseményei.

Az államtitkár kiemelte: a közös szemléletformáló munka eredményességét is igazolja, hogy az Európai Kerékpárosok Szövetsége (ECF) által tavaly elkészített, a kerékpározás helyzetét vizsgáló felmérés szerint Magyarország az uniós tagállamok között a nyolcadik helyen áll, a 2004-ben vagy azután csatlakozott országok közül ezzel a legjobban teljesít.

Forrás: MTI