Rendr4Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá pénteken Budapesten az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Baleset-megelőzési Bizottság (ORFK-OBB) és a Magyar Kerékpáros Klub.

 

A dokumentumban a felek azon szándékukat fejezték ki, hogy az Együtt közlekedünk! elnevezésű kampány megvalósításában és a közlekedésbiztonság fokozása érdekében több területen együttműködnek, és részletesen kiértékelik a kerékpárosokat érintő közlekedési baleseteket.

László János, a Magyar Kerékpáros Klub elnöke az aláírás előtti sajtótájékoztatón azt mondta, meg szeretnék változtatni azt a képet, hogy a kerékpározás veszélyes. Hozzátette: elemezték a 2012-ben történt baleseteket, és kiderült, hogy az elmúlt évekhez képest a kerékpárosokat érintő halálos balesetek száma egyenletesen csökkent, a súlyosak stagnáltak, a könnyű balesetek száma viszont némileg emelkedett, miközben egyre többen kerékpároznak.

Az elnök szerint a másik tévhit a kerékpárosokkal szemben, hogy szabálytalanok. Az elmúlt heti rendőrségi razzia előzetes adatai szerint viszont az összes ellenőrzött kerékpáros mindössze 20 százaléka vétett a szabályok ellen.

Kiss Csaba, az ORFK-OBB főtitkára az első féléves összesített baleseti adatokat ismertetve elmondta, három és fél százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt az előző év hasonló időszakához képest, és 16 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma.

Hangsúlyozta: az egyik legvédtelenebb közlekedő a kerékpáros, az idén 33-an haltak meg, de a szám évről évre csökken. A kerékpárosok ellenőrzésével kapcsolatban azt mondta: nem vegzálni akarják a biciklizőket, hanem minél több közlekedő életét meg szeretnék menteni.

Forrás:MTI

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.