kerekparutKerékpárút épül Kétsoprony és Békéscsaba között EU támogatásból a 44-es főút mellet.

A 12 kilométer hosszú útszakasz építésének kivitelezési munkálatai a napokban kezdődnek el - jelentette be sajtótájékoztatón a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás elnöke a beruházás nyitórendezvényén Békéscsabán.

Völgyi Sándor elmondta: a kistérségi társulás száz százalékos támogatási intenzitás mellett 487 millió forint vissza nem térítendő EU forrást hívhat le a 12 kilométer hosszú szakasz megvalósítási költségeire a Közlekedés Operatív Program keretéből.

A nyertes kivitelező a munkaterületet június 24-én vette át. "A kerékpárral a munkába" című projekt kivitelezési munkálatai 2014. augusztus végén fejeződnek be. A kistérség elnöke felhívta a figyelmet arra: a beruházás a 44-es főút melletti települések és tanyás ingatlanok lakosságának életét teszi könnyebbé a Békéscsabán, a Kétsopronyban és a Kondoroson, valamint a környék tanyavilágában élők életét teszi könnyebbé és biztonságosabbá - mintegy 15-20 ezer embert érint.

Az új útszakasz Békéscsaba ipari parkjai, logisztikai központjai, mezőgazdasági üzemei mellett halad el, javul a munkahelyek megközelíthetősége a békéscsabai kistérség 44-es főút mellett élők számára. A kerékpárút része lesz a Körösök-völgye turisztikai úthálózatnak, a Békésszentadrás-Szarvas-Kondoros-Kétsoprony-Békéscsaba-Doboz-Méhkerék-Nagyszalonta között.

Forrás: MTI