moszkvaKerékpárkölcsönzők nyíltak a hétvégén az orosz fővárosban, és már az első nap szinte valamennyi biciklit bérbe vették a moszkvaiak.

 

Ha valaki 16 éves elmúlt és ismeri a közlekedési szabályokat, valamint rendelkezik bankkártyával, akkor ezentúl bérelt kerékpárral közlekedhet az orosz fővárosban. Emellett - mint azt egyes orosz híroldalak megjegyzik - italosan nem szállhat senki még kölcsönbiciklire sem.

Moszkva harminc kerékpárkölcsönzőt hozott létre, egyelőre elsősorban a Szadovoje kolco nevű autós körgyűrűn belül, a történelmi belvárosban. A legkedveltebb sétányoknál, így a Gogolról elnevezett vagy a Csisztije Prudihoz vezető sétánynál és a Puskin téren is működnek a kölcsönzők, összesen 1000 jármű áll az érdeklődők rendelkezésére.

Azt ígérik, hogy a jövőben még több kölcsönzőt nyitnak. Erre szükség is lesz, mivel szombat reggelre már szinte valamennyi biciklit kibérelték. A kölcsönzők alig győzik a forgalmat, pedig 24 órában működnek.

Az első kerékpározás ingyenes, de az érdeklődőknek regisztrálniuk kell magukat a www.velo.mos.ru honlapon, ahol bankkártyájuk segítségével elektronikusan kifizethetik a további kerekezésekért a bérleti díjat. Egy óra a kölcsönkerékpáron mindössze 30 rubel (körülbelül 210 forint), de kettőért már 90 rubelt (mintegy 640 forint) kell fizetni, három óra pedig 900 rubelbe (6400 forint) kerül.

Jobban jár, aki előre fizet, mivel akkor egy napra csak 100 rubelt kell adnia, egy hétre pedig mindössze 250 rubelért veheti kölcsön a kerékpárt az orosz fővárosban.

Aki késve vagy megrongált állapotban viszi vissza, vagy elveszíti az egyébként drága, ezer dolláros (körülbelül 230 ezer forintos) biciklit, annak komoly büntetéssel kell számolnia.

Az első napon Szergej Szobjanyin, Moszkva főpolgármestere, valamint helyettese, Makszim Likszutov és Szergej Kapkov kulturális osztályvezető is kipróbálta a kerékpárkölcsönzést, együtt kerekeztek a biciklizést népszerűsítő mozgalom képviselőivel.

Moszkvában egyelőre kevés a kerékpározásra kijelölt hely, de a hatóságok azt ígérik, hogy már az idén 130 kilométer hosszan lehet majd biciklizni. A leghosszabb kerékpárút a Kutuzov sugárút mellett kialakított Győzelem parktól a Krími híd közelében húzódó, úgynevezett Muzeon parkig visz majd 15 kilométer hosszan. A tervek szerint a Lenin sugárút mentén is lesz kerékpározásra kijelölt útvonal.

Forrás: MTI