kerekparutDél-Baranya kerékpáros turizmusának fellendítését szolgálja az a 400 millió forintos beruházás, amelynek konzorciumi megállapodását pénteken Pécsen írták alá az abban érdekelt szervezetek vezető képviselői.

 

A Baranya megyei és a drávaszabolcsi önkormányzat, a Pécs-Baranya Kerékpárútért Egyesület, továbbá a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság együttműködése nyomán a következő években a térségben 3 kilométer kerékpárút épül, 62 kilométernyi út nyomvonalát kijelölik, négy településre pedig elektromoskerékpár-kölcsönzőt telepítenek.

Az új kerékpárút a drávaszabolcsi Fekete-víz töltését köti össze a Harkány-Drávaszabolcs csomóponttal, a kijelölés a Sellye-Drávasztára, a Vajszló-Vejti, a Felsőszentmárton-Drávaszabolcs, a Szaporca és a Dráva töltése közötti szakaszokat érinti.

Az elektromoskerékpár-kölcsönzők a tervek szerint Harkányban, Sellyén, Vajszlón és Szaporcán kapnak helyet. A többnyelvű GPS-eszközökkel felszerelt bicikliket olcsón lehet majd bérelni, és a használói súlyától, valamint a terepviszonyoktól függően egy töltéssel akár 70 kilométer megtételére is képesek.

Tiffán Zsolt, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke az aláírással egybekötött sajtótájékoztatón utalt rá, hogy a dél-baranyai Ormánság térségfelzárkóztatási projektje, az Ős-Dráva program részeként megvalósuló beruházásról a kormány határozott áprilisban, Kémesen tartott kihelyezett ülésén. Fedezetét a Dél-dunántúli Operatív Program pályázati forrásaiból biztosítanák.

Az Ős-Dráva program összehangolásáért felelős kormánybiztosként is dolgozó politikus szavai szerint e kerékpáros fejlesztéssel összekötnék Baranya két nagy kerékpárút-hálózatát, és megteremtenék annak a lehetőségét, hogy az Ormánság a biciklis turisták számára is vonzó úti cél legyen.

Forrás:MTI