kerekparutMeglepődve szembesültek a magyarországi kerékpárutak állapotával az Európai Kerékpáros Túrán résztvevő  EU-intézményi dolgozók. Lesújtónak nevezték a Magyarországon tapasztaltakat.

Szeptember 12-én érte el célját, Budapestet az Európai Kerékpáros Túra. Az augusztus 26. óta tartó út során az Európai Unió intézményeinek dolgozói tekertek végig a Duna mellett Donaueschingentól Budapestig. Az 1300 kilométeres túra az Európai Bizottság magyar képviseletén tartott kerekasztal-beszélgetéssel zárult. A rendezvényen részt vett a Levegő Munkacsoport is.

{reklam}

A rendezvény során a kerékpározó eurokraták beszámoltak az út során szerzett tapasztalataikról. Több hozzászóló is kiemelte, hogy míg Németországban és Ausztriában a kerékpárutak kitűnő állapotban vannak és általában a Duna mellett haladnak, addig a magyar hálózat helyzete lesújtó.  Elmondták, hogy a Duna melletti bicikliút magyar szakasza a legtöbb helyen gyakorlatilag használhatatlan. Az elvben kerékpárút hol a közúton halad, hol messze a parttól, illetve sokszor gyakorlatilag eltűnik, a városokban pedig követhetetlen.

A külföldi résztvevők azt kérdezték a kerekasztal-beszélgetésen jelenlévő kevés magyartól, nem gondoljuk-e, hogy a kerékpárutak elhanyagolásával nem csak a hazai lakosokat fosztjuk meg a normális biciklizés lehetőségétől, de jelentős bevételtől is elesik így az ország, hisz sok nyugati kerékpáros turista épp emiatt nem vállalkozik arra, hogy bejöjjön az országunkba. Másutt komoly bevételt jelent a vendéglátóhelyeknek, boltoknak, szállodáknak a nagyszámú kerékpáros turista. A nemzetközi csapat legmeglepőbb tapasztalata az volt, amikor egy magyar településen kritikusan közölték velük, hogy a városok közötti kerekezés nem része a magyar kultúrának.

További tájékoztatás a túráról (angol vagy német nyelven): Ernst Piehl (a European Cycle Tours koordinátora), piehl@scarlet.be

Be kell jelentkezned, hogy hozzászólhass.