Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Az északi Tisza-tó kör
  Egy kevesek által ismert részt mutatunk be.
Az erdőtörvény bringás szemmel
Nézzük a minket, bringásokat érintő részt.
Vadászat!
Mikor korlátozzák erdeink látogatását a vadászat miatt?
Keresztül az Északi-középhegységen
   Hungarian (half) Divide élménybeszámoló
Schwalbe Marathon Mondial
  Az igazi mindenes gumi.
prev
next

kerekparutŐszre elkészül a Tatabánya határát és Vértesszőlőst összekötő kerékpárút

A több mint két kilométeres szakasz megépítése csaknem 200 millió forintba kerül - mondta a létesítmény alapkövének csütörtöki letételén a vértesszőlősi polgármester.

Nagy Sándor (független) hozzátette, a kerékpárút az 1-es út és a mellette lévő házak közötti sávban halad, ahol sok tulajdonossal kellett egyeztetni a nyomvonalról. A pálya alatt kiváltásra szoruló közművezetékek húzódtak, ez növelte a beruházás költségét.

Az út megépítéséhez az önkormányzat 171 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott, és 29 millió forint saját forrást biztosított.

A polgármester megemlítette, hogy a két település közötti út egy átkötő szakasszal csatlakozik majd a várhatóan 2013-ban elkészülő Tata-Vértesszőlős-Tatabánya kerékpárúthoz, mely az Által-ér töltésén haladva része lesz az EuroVelo 6-os számú útvonalnak.