Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Gravel túra a Velencei tó körül.
  Egy szuper 70 km-es karika a térségben.
Képriport a Budai-hegység MTB kerékpáros körtúráról
  Egy vagány útvonalon fedeztem fel a Buda környéki hegyeket.
Kerékpárlánc waxolása 3. rész
  Hogyan kell bánni a waxolt lánccal.
Képriport a Naprendszer túráról
  Avagy a sülysápi karika.
prev
next

kerekparutTöbb mint húsz kilométerre nő a kerékpárút-hálózat hossza a Tolna megyei Tamásiban és környékén egy újabb, 400 millió forintos beruházás keretében elkészülő, 7,5 kilométeres szakasz megépülésével.

Az útépítéshez a tamási önkormányzat a dél-dunántúli, illetve a Közlekedés Operatív Program forrásaiból nyert el 90, illetve 100 százalékos támogatást - mondta Szántó Zoltán, a projektet lebonyolító Tamási Innovációs Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek.

Közlése szerint a 2013-ban befejeződő beruházás keretében a már meglévő kerékpárutakat kötik össze, így összesen 21,5 kilométeres hálózat jön létre a városban és környékén. Az új útszakaszok a 2009-ben átadott Tamási-Pári és a Regöly-Tamási bicikliút között épülnek meg, illetve két városrészt, Miklósvárt és a volt szovjet laktanya területén épült lakótelepet is összekapcsolják a meglévő útvonalakkal.

A balesetmentes közlekedést szolgáló hálózaton Tamásiból kerékpárral is megközelíthetővé válik a Regöly mellett fekvő, gazdag madárvilágáról ismert Pacsmagi Tavak Természetvédelmi Terület.