Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Képriport a Naprendszer túráról
  Avagy a sülysápi karika.
 Kerékpárlánc waxolása 2. rész
  A waxolás folyamata, és amiket kipróbáltunk
A hónap megyéje: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kerékpártúra ajánló.
Bringás filmek
Évek óta gyűjtögetjük a kerékpáros filmeket itt a legfrissebb lista.
prev
next

fazekasTöbb mint száz kilométer hosszú kerékpárút építési program megvalósítása kezdődik tavasszal a Körösök által határolt természetes földrajzi térségben, a Körösök Völgyében Magyarországon és Romániában.

Tavasszal egy 27,7 kilométer hosszú kerékpárút építése kezdődik 1,5 milliárd forintból EU támogatás segítségével, ami Békéscsaba belvárosából indul és Nagyszalonta belvárosáig tart - mondta az MTI-nek a nyertes pályázó, Körösök Völgye Natúrpark Közhasznú Egyesület munkaszervezetének vezetője, Kovács Krisztián.

A szervezet február 22-én írja alá a szerződést a kivitelezővel, a programban részt vevő három békés megyei településsel, Békéscsabával, Dobozzal és Sarkaddal, román oldalon Nagyszalontával. A turisztikai célú beruházás több mint 1,4 milliárd forint EU támogatásban részesül a magyar-román programokra elkülönített brüsszeli keretből, az önerő öt százalék.

„A fejlesztés célja Körösök-völgye természetes földrajzi térség aktív- és öko-turisztikai kínálatának összekapcsolása a térség termál turizmusával, önálló arculat kialakítása a Tisza-tóhoz hasonlóan" – mondta Kovács Krisztián.

BkscsabaSzalonta

A kerékpárút építése tavasszal kezdődik, Békéscsabáról indul, Doboz községet érintve halad át Sarkadon, a határt Méhkeréknél lépi át és onnan vezet Nagyszalontára. A kivitelezési munkálatok 2012. októberben fejeződnek be. Az egyesület benyújtotta a kerékpárút második üteme építéséről szóló pályázatát, a dokumentum a döntéshozók jóváhagyására vár. A második ütem keretében új útszakaszok épülnek a magyar oldalon, Romániában Nagyszalontától folytatódik az építés Madarász településig, a kerékpárút hossza összesen 14,67 kilométer lesz, a beruházás tervezett költsége meghaladja a hétszáz millió forintot.

Egy új, 72 kilométer hosszú kerékpárút építése is szerepel az egyesület tervei között, elkezdődött az útvonal műszaki tervezése, száz millió forint EU támogatásból. A projektben öt békés megyei és három romániai település vesz részt. A kerékpárút Köröstarcsánál a Kettős Körös töltéstől indul, a nyomvonal Mezőberény, Békés, Doboz és Békéscsaba töltésein keresztül halad és Gyulát elhagyva tér át az út a Fekete Körös töltésére, Nagyzerind, Miske és Simonyifalva irányában.

Forrás: MTI