Balatonikr01A Balatonnál a biciklisturizmus az egyetlen olyan turisztikai ágazat, amely a válság ellenére dinamikusan növekedett, és akár megnégyszerezhető a forgalma.

Ezért fontos, hogy kormányhatározat született a nagyléptékű fejlesztéséről - nyilatkozta Németh Zsolt a Balatoni Kerékpáros Turisztikai Egylet ügyvezetője az MTI-nek szerdán.

Németh Zsolt szerint nagy előrelépés a balatoni kerékpárturizmusban, hogy a kormány egy múlt heti határozata szerint kiemelt állami fejlesztésnek tekinti a Balaton kerékpáros körútjának komplex minőségi fejlesztését - a Duna menti és a Budapest-Balaton közötti kerékpárutak kiépítésével, fejlesztésével együtt -, és január közepéig át kívánja tekinteni a fejlesztési koncepcióját, forrásigényét és az uniós támogatások bevonási lehetőségét.

Balatonikr02A több mint száz balatoni szolgáltató összefogásával két éve megalapított Balatoni Kerékpáros Turisztikai Egyletet részt vett és továbbra is részt vesz a kormány balatoni kerékpáros turizmust érintő programjának kidolgozásában - mondta az ügyvezető. Mint kifejtette, a helyi vállalkozókból és civilekből álló szervezetük alapításának a célja az volt, hogy javítsanak az egyre népszerűbb balatoni bringakörút szolgáltatásainak minőségén. Ennek részeként egységes szolgáltatói hálózatot kezdtek el kialakítani kölcsönzőkből, szállásadókból és szervízhálózatból, és egységesíteni kívánják a kerékpárút közúti jelzőtáblarendszerét, valamint marketingjét is.

Az elmúlt egy-két évben mintegy 15 kilométernyi új, illetve felújított balatoni kerékpárút szakaszt adtak át, de a 204 kilométer hosszú körút több szakasza még felújításra, szélesítésre vár. Németh Zsolt szerint a turizmus fejlesztésének fontos része az üdülőrégió háttértelepülésein található látványosságok feltárására újabb bicikli körutak kijelölése. Példaként említette a Kis-Balatont, a Káli-medencét, a Nagybereki lápot és Csisztafürdőt.

Balatonikr03Az ügyvezető szerint egyre többen látnak fantáziát a balatoni kerékpárturizmus fellendítésében, ezért a törekvéseikben partnernek mutatkozik a Magyar Turizmus Zrt. mellett, a korábbinál jóval több bicikliszállítási lehetőséget teremtve a MÁV és a Balatoni Hajózási Zrt., valamint a látványosságok és saját látogatópontjai megközelíthetőségének megtervezésében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is.

Pontos adat nincs a balatoni kerékpárutak forgalmáról - amit éves szinten százezres nagyságrendűre becsült a turisztikai egylet - , de a balatoni hajókon és kompokon szállított, idén újabb 15 százalékkal emelkedő bicikliszámból mérhető a növekedés. A tapasztalatok szerint nemcsak a turisták, hanem egyre több helyi lakos és üdülőtulajdonos is igénybe veszi ezeket az utakat. Németh Zsolt a kedvező tapasztalatok közt említette, hogy míg a balatoni szállásadók korábban nem örültek az egyéjszakás vendégeknek, az idén már többen ráálltak a bicikliscsoportok egyéjszakás fogadására, és akadt akinek 20-25 százalékos forgalomnövekedése származott ebből.

btt \ gtr