vasfuggony01Mielőbb ki kellene jelölni a Vasfüggöny kerékpárút magyarországi szakaszának nyomvonalát, hogy a projekt kiemelt támogatáshoz juthasson

- mondta Tama István, a Magyar Turizmus Zrt. nyugat-dunántúli marketing igazgatóságának vezetője az MTI érdeklődésére pénteken.

A kormány kiemelt állami fejlesztéssé minősítette, a 6800 kilométer hosszúságú. az egykori vasfüggöny mentén haladó, több országot is érintő kerékpárút magyarországi szakaszának kiépítését, így felgyorsulhat a projekt. A döntést Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője jelentette be november 2-án.

Tama István rámutatott: a nyugati határszélen húzódó kerékpárútnak egyelőre még a nyomvonala sincs egészen kijelölve, és a 2007-2013 közötti uniós fejlesztési ciklusban sem szerepel a kiemelt célok között a terület.

A húsz évvel ezelőtt lebontott vasfüggöny csaknem negyven évig osztotta meg Európát a Barents-tengertől a Boszporuszig. A tervek szerint ennek megfelelően alakítanák ki a túraútvonalat, amelynek természeti, történelmi és kulturális értékei jelenthetnek vonzerőt a kerékpárosoknak, illetve a gyalog túrázóknak.

vasfuggony_kerekparutA nyomvonal változatos tájakon, nemzeti parkokon haladna keresztül, amelyek elsősorban azért maradhattak érintetlenek, mert államhatárok közelében voltak, s emiatt korábban tilalmi zónákba tartoztak.

A nyomvonal kulturális értékét megannyi emlékhely, szabadtéri múzeum, emlékmű növeli, amelyek a megosztott Európa történelmére és a megosztottságnak véget vető közép-kelet-európai rendszerváltásra emlékeztetnek.

A vasfüggöny lebontását követően a korábbi határvonal mentén több kerékpáros projekt valósult meg főként Németországban, Ausztriában, néhány pedig Magyarországon, Horvátországban is. Ezeknek a regionális utaknak a bővítését és összekötését tervezik a vasfüggöny-nyomvonal projekttel.

Tama István elmondta: több olyan a közelmúltban fejlesztett kerékpárút lehet a része az említett kerékpáros útvonalnak, amelyeket már átadtak. Ilyenek vannak például Vas megyében az Írottkő Natúrparkban és az Őrségben is.

Nagy esélye van annak is, hogy a következő uniós tervezési ciklusban a projekt kiemelt támogatást kapjon, ám ehhez a turisztikai szakember szerint a következő egy, másfél évben a nyomvonalat mindenképp ki kellene jelölni.

Hozzátette: a hazai és a külföldi kerékpáros turisztikai szakértők is azzal számolnak, hogy a Vasfüggöny kerékpárút teljes hosszában 2020 körül készülhet el, de természetesen egyes részeit már korábban is átadhatják.

Tama István jelezte, hogy a magyarországi kerékpározási lehetőségek iránt egyre nagyobb a turisztikai érdeklődés.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek: Kerékpárút épül az egykori vasfüggöny mentén