1.5meter 3 01

1.5meter 3 02

Október 18-án a BKV kelenföldi autóbuszgarázsában megrendezett sajtótájékoztatón jelentette be Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, hogy az augusztusban elindított másfél méteres előzési oldaltávolság kampányhoz idén ősszel csatlakozik a BKK, a BKV, valamint a VT-ARRIVA, jövő tavasszal pedig a MOL is.

1.5meter 3 01

A kormánybiztos kiemelte, hogy a fő feladata minél több embert aktív életmódra bírni, azonban a kerékpározást visszatartó erő legtöbbször a félelem. Ezért szükséges a szemléletváltás, és a másfél méteres előzési oldaltávolság előírása a KRESZ-ben – a KRESZ módosító csomag javaslatai között szerepel ennek számszerűsítése is. Október közepétől egy hónapon keresztül a fővárosi buszokon, illetve plakátokon is lehet majd találkozni a kampány üzenetével.

Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója elmondta, hogy szolgáltatóik, a BKV Zrt. és a VT-ARRIVA Kft. járművei közül összesen 13 autóbuszt matricáztak fel, valamint városszerte 20 figyelemfelhívó plakát lesz a megállókban. A BKK-nak azért is fontos a részvétel a programban, mert tudatosítani kell mindenkiben, hogy a közlekedésben résztvevők felelősek egymásért. Hozzátette, a társaság ezért szívesen részt vesz minden olyan együttműködésben, aminek célja a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtése.

1.5meter 3 03

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója felhívta arra a figyelmet, hogy autóbuszvezetőik képzésében figyelmet fordítanak a kerékpárosokra, ugyanakkor kérte a kerékpárral közlekedőktől, hogy tartsák be ők is szabályokat és törekedjenek együttműködő közlekedésre.

1.5meter 3 04

Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub szóvivője a nemrég elkészült a kerékpáros kutatásra hivatkozva elmondta, hogy a lakosság 70 százaléka szokott valamilyen formában kerékpárra ülni, vagyis mindenkinek van olyan ismerőse, aki közeledik kerékpárral, és fontos, hogy ők is hazaérjenek épségben. A félelem az egyik legnagyobb gátja a kerékpározás szélesebb körű elterjedésének, aminek csillapítására jó eszköz ez a kampány.

1.5meter 3 05

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője megmutatta az idei Tour de Hongrie sárga trikóját, az 1,5 méteres oldaltávolság üzenetével. A verseny egyik legértékesebb felületéről van szó, hiszen az összetettben éppen élen álló versenyző viselhette ezt a mezt. Hozzáfűzte, hogy a magyar körverseny a jövőben is támogatni fogja a kampányt.

1.5meter 3 06

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke kiemelte a megfelelő oldaltávolság fontosságát a sportolók szemszögéből is, hiszen kulcsfontosságú utánpótlási kérdés, hogy milyen közegbe engedik ki kerékpározni a gyermekeiket a szülők. Ígéretet tett, hogy az MKSZ versenynaptárjában szereplő eseményeken hirdetni fogják a 1,5 m kampány üzenetét a résztvevő sportolóknak, kísérőknek, szurkolóknak és látogatóknak. A Szövetség webshopjában hamarosan megvásárolható lesz a kampány látványelemeivel ellátott póló és kerékpáros mez.

Az eseményt Szabó Krisztián, háromszoros autocross Európa-bajnok bemutatója zárta, aki görgőkre erősített kerékpárokon ülők mellett különböző távolságokon elrobogva érzékeltette a téma fontosságát.

1.5meter 3 07

Mindehhez saját gondolatként hozzátoldom, hogy az országúton másfél, városban egy méteres oldaltávolság csakugyan szép gondolat, de nem mindenütt alkalmazható – elég csak a Károly körút Astoria és a Dohány utca közötti szakaszára gondolni. Néhol szükség van kölcsönös belátásra, előzékenységre és ügyességre is! Olyan bringás arc vagy, aki elsuhan autósorok között vagy mellett, centikre a visszapillantó tükröktől? Akkor remélem, nem mutogatod a csúnya ujjadat, ha egy autós ugyanilyen közelről kerül, mert nincs több helye? Mindnyájunkon múlik a biztonságos és barátságos közlekedés!

Még valami: én is előresurranok a jelzőlámpáig, az első sorból indulok. Ám, ha azt látom, hogy busz vagy teherautó jön mögöttem, amellyel nehéz előzni, még a kereszteződésben félrehúzódok egy kicsit, széles karmozdulattal intve, hogy tessék, tessék! Hálás indexvillogtatás a válasz, megtettem a kiscserkész napi jócselekedetét, és szereztem egy barátot a bringásoknak. Ugye Te is így teszel?

A kampány hivatalos honlapja: masfelmeter.hu