10428 largeMire a kicsi kör végére érek forr a testem és lelkem a máshoz nem hasonlítható örömtől... feltöltődve. IGEN. Ez már nagyon hiányzott...

Megbarnult, zörgő levelek suhannak vízszintesen az ablak előtt, a csupasz faágak nyögve hajladoznak az erős szélben. Hiába a csodálatos hópihék kavargó, őrült tánca, a komor, fagyos érzés nem változik bennem. TÉL van. Idebenn pedig MELEG. Pedig az agyam kiabál, hogy menni kellene tekerni...

 DSC 0019 j

A vérem álmosan parázslik, korábbi gurulások adrenalin maradványának emlékétől... Izmaim összerándulnak a kedvenc ösvényen berögzült reflexmozdulatok felidézésétől... Mégis olyan nehéz ilyenkor neki indulni. Az agyam tompa... Az elmúlt hetek robotja miatt annyit voltam levegőn, míg eljutottam a ház előtt parkoló autóig, majd esténként ugyanez visszafele. Kellene egyet szellőzni, mozogni... feltöltődni. Na jó. Menjünk.

Ólmos mozdulatokkal szedem elő a ruhám. Aláöltözetek, szélálló gatya, mez, majd szélkabát... Egy csősál meg termo „sábeszdekli" sem árt. A korai sötétedés miatt berakok egy lámpát is a tatyóba, aztán kitolom Rózit az utcára.

Az első métereken nyakam behúzva tekerek a hideg szélben, mely utat keres a ruházatomban, hogy a szobából magammal hozott meleget elragadja. De sehol sem talál fogást rajtam. Jó dolog ez a technikai öltözet...

Az utcán sétálók az Antarktiszra is menetkésznek tűnnek, annyira be vannak öltözve, én meg nem nézek ki vastagabban öltözöttnek, mint ősszel...

El is csípek egy fura tekintetet irányomba.

Kiérve az erdőbe azon kapom magam, hogy egyre gyorsabban pedálozok. Az ereimben egyre több az adrenalin, melytől pezseg a vérem, agyamban szikráznak a gondolatok, izmaim pedig automatikusan nagyobb teljesítményre kapcsoltak. Hahhh...

Mélyet szippantok a friss levegőből, ami késként hasít a négy fal közti túlfeszített munkától zseléssé vált elmémen. Arcom kellemesen csípi a menetszél, amit tovább lágyít a kifújt levegő, miként hatalmas „füstfelhőként" körbeölel. Egyre gyorsabban cikázok az ösvényen. Menet közben magammal rántok néhány szárazabb levelet a földről, és azok zörögve követnek pár méteren át. Úristen mennyi gondolat van a fejemben. Milyen tisztán látom a válaszokat. Miért is nem indultam el korábban??

Éles kanyarban rápróbálok az avar és föld szilárdságára. Finoman érzem amint a gumik fogai megcsúsznak... Reflexszerűen korrigálok, és már kiállva pedálozok. Mire a kicsi kör végére érek forr a testem és lelkem a máshoz nem hasonlítható örömtől... feltöltődve. IGEN. Ez már nagyon hiányzott...

PF