stjohn_bicycleAz elsősegélycsomag olyan, mint a defektjavító készlet, ideális esetben elő sem kerül, de ha kéne és nincs, az nagyon ciki. Épp ezért, segítünk, hogyan pakold be kis helyre a legszükségesebbeket!

 

 

Bringán ugyan nem kötelező, ám kimondottan hasznos és praktikus dolog a jól összeállított elsősegélycsomag. Ugyanis még egy apró seb is elronthatja a tekergés hangulatát, ha naphosszat dörzsöli a ruha, mert nincs mivel leragasztani, de a gyakori leégés is könnyebben fájdalommentessé tehető a megfelelő kenőccsel. Más szóval, kis előrelátással komoly fejfájástól kímélhetjük meg magunkat egy hosszú úton...

 IMG_3604

Legtöbb esetben az „A" kategóriás (motoros) elsősegély felszerelés elegendő a túrák során előforduló könnyű sérülések ellátásához. Azt azonban mindenképpen végig kell nézünk, nem hiányzik-e valami a legfontosabb tételek közül! Jómagam is találkoztam már olyan „szabvány csomaggal", amelyből hiányzott a fertőtlenítőszer. Kis kiegészítéssel pedig még hosszabb, több napos, távoli vidékekre szervezett, csapatos tekergés esetén is szinte minden problémát megoldhatunk vele, amelyet egy laikus képes lehet ellátni. A dobozban tehát ezeknek kell benne lenni:

 

  • Steril gyorskötöző pólya (10 cm x 5m): 3 db
  • Steril hajtogatott mull (50 cm x 80 cm): 1 db (+ 1 db)
  • Steril mull lap (6 cm x 6 cm / 100 lap): 1 db (+ 2 db)
  • Ragtapasz (1,25 cm x 5 m): 1 db
  • Fóliakesztyű: 2 pár (érdemes gumikesztyűkre cserélni)
  • Olló 130 mm-es: 1 db (nem hegyes végű)
  • Alkoholos fertőtlenítő: 4 db (a kendők mellé 1 db 30 mililiteres betadine)
  • Elsősegélynyújtás képekben: 1 db
  • Tartalomjegyzék: 1 db
  • (egyszerű ragtapasz készlet)
  • (nyáron leégés elleni kenőcs)
  • (Calcimusc 1g/10ml ampulla, vagy kalcium pezsgőtabletta darázscsípésre)
  • (izolációs lepedő – alias space blanket – parányi, pille könnyű, de nagyon jól tud esni a sérültnek)
  • (háromszögletű kendő)

 

Értelem szerűen minél nagyobb a táv, vadregényesebb a táj vagy elhagyatottabb a terület, ahol barangolunk, annál több felszerelést ajánlatos fontolóra venni. Ha százkilométerekre van a segítség, két ilyen pakkot is simán betehetünk. Sőt! Ha van a csapatban, aki vérhigítót szed, több kötszerrel kell számolni, hiszen ezen embereknél nehezebb a vérzéscsillapítás.

 IMG_3607

Többnapos, -hetes kiruccanásokkor már gyógyszerekről is ajánlatos gondoskodni. Persze itt is a józan paraszti ész diktál. Ha civilizált helyen maradunk, elég mindenből néhány tabletta, ha szükséges, a legközelebbi városka patikájában aztán van utánpótlás. A világvégén viszont már kúraszerű mennyiségekben kell gondolkodni (azaz, mindenből több levél kellhet egy-egy nyavaja átvészeléséhez). Magától értetődő, hogy a cikkben leírtak egészséges résztvevőket feltételeznek, hiszen a rendszeresen szedett gyógyszereiről például mindenki maga kell gondoskodjon.
Lássuk a tábori kuruzslás és vajákolás elengedhetetlen kellékeit:

 

ALAPCSOMAG

  • általános fájdalomcsillapító (pl.: algopyrin)
  • fájdalomcsillapító gyulladásoktra, pl. fogfájás (pl.: cataflam)
  • izomlazító kenőcs
  • allergiás reakciókra, pl. darázscsípésre (kalcium pezsgőtabletta vagy calcimusc 1g/10ml ampulla)
  • naptej vagy napolaj

TÚLÉLŐ CSOMAG

  • lázcsillapító (pl.: rubophen)
  • lányok, ha előfordulnak hasi görcseik, vigyenek magukkal a gyógyszerből, amely legjobban bevált
  • hasmenésre (széntabletta)
  • torokfertőtlenítő (pl.: septofort)
  • ivóvíz fertőtlenítő (pl.: neomagnol)

MINDEN ESETBEN
Mindig olvasd el a betegtájékoztatót, ellenőrizd a lejárati dátumot!
Mindig kérdezz rá, van-e gyógyszer allergiája annak, aki gyógyszert vesz be!

 

Külföldre készülve, ha mindent kipiáltatok a listán egy utolsó apróság azért még van. A doboz tetejébe betenni egy kis papírt az útvonal közelében található kórházak elérhetőségeivel és a sürgősségi telefonszámokkal. Tegye fel a kezét, aki tudja mi az erdélyi hegyimentők telefonszáma. Na ugye... E listához érdemes hozzátűzni még mindenki biztosítási papírjait.

 IMG_3608

Idáig jutva úgy gondolhatjátok egy komplett mentőhelikopternyi cuccot kéne valahogy elvinni, de valójában egy „B" kategóriás (személyautó) elsősegélyfelszerelés üres dobozába mindent bele lehet pakolni. Már persze, kimondottan hosszú túrát feltételezve, egyébként ennél kevesebb hely is elég! Most, hogy az alapfelszerelést tisztáztuk, a sorozat következő részében már komolyabb vizekre evezünk – a belesetek helyszínéről és a sebellátásról lesz szó. Henteskötény viselése erősen ajánlott, mert megmentünk mindenkit, ha beledöglik is!

 

Apróbetűs rész

Fontos leszögezni, hogy a laikus elsősegélynyújtás nem helyettesíti a szakszerű egészségügyi ellátást, ahogyan ez a cikksorozat sem ér fel egy elsősegély tanfolyammal.

 

Sem a szerző, sem a holkerekparozzak.hu nem vállal semmilyen jellegű felelősséget az itt leírtak helytelen vagy szakszerűtlen alkalmazásából eredő károkért, egészségkárosodásért, halálesetért.Baleset vagy egyéb egészségkárosodás esetén azonnal fordulj szakemberhez (orvoshoz, a mentőkhöz) – ha más nem, legalább tanácsért! Életveszély (eszméletlenség, súlyos sérülés, hirtelen légzészavar, stb.) esetén ne késlekedj, - néhány perc tanácstalanság is súlyos következményekkel járhat, - azonnal hívd a mentőket!

 

És a legfontosabb, használd a józan paraszti eszed!

 

Ez úton is köszönetet mondunk Zárai Ágnesnek-nek és az Országos Mentőszolgálat Oktatási osztályának cikkek megírásában nyújtott segítségükhöz.

 

Kapcsolódó cikkek:

Mentő ABC brigásoknak