1992_92-03_11_Frisnyak4_100x100Nőket az 1890-es évektől láthatunk az utcán kétkerekűn

{reklam}

noi_kerekp.maMa már teljesen természetes, hogy férfiak és nők egyaránt kerékpároznak, s használják kétkerekűjüket egyszerű közlekedési eszközként mondjuk bevásárlásra, bringáznak vele hobbiból maguk örömére vagy társaságban, s vannak akik komoly sportként élik meg ezt a tevékenységet.

Nem volt ez mindig így.. nézzünk meg egy történeti áttekintést a nők kerékpározásának kezdeteiről:

Magyarországon az 1880-as évek első felében kezdett elterjedni a kerékpár 1882-ben megalakult az első magyar kerékpáros egylet is, a Budapesti Kerékpár Egyesület. Az egyre népszerűbb kerékpár (a századfordulóig több mint 150 kerékpáros kör alakult) eleinte csak a férfiakat hódította meg. A női kerékpáros még az 1890-es évek első felében is nagy feltűnést keltett. „Mikor az első kerékpározó hölgy kigördült az utcára, az utcán tolongó tömeg a markába nevetett” – írta 1898-ban egy visszaemlékező.

Combok, keblek, hasaljak

A nők először szokásos utcai viseletükben ültek fel a „vasparipára”, azonban hamarosan tapasztalták, hogy az a ruha, amely megfelel egy rövid sétára, kényelmetlen kerékpározás közben. Arról nem is beszélve, hogy a szép selyemblúzok, kalapok, finom szövetből készült szoknyák, szalagok, csipkék könnyen tönkrementek egy-egy borulás során.

1992_92-03_11_Frisnyak2_100x100

Az öltözékeket az esés, viselőjüket pedig az öltözék fenyegette. A hosszú szoknya a küllők közé került, a kormány feltörte az ápolt kezeket, a fűző az erőkifejtést akadályozta. Mindezek ellen a hölgyek úgy próbáltak meg védekezni, hogy szoknyáik aljába ólomnehezéket varrtak, kezükre finom szarvasbőrkesztyűt húztak, s oly merészek is akadtak akik a fűzőt is levették.

Az ólomnehezék azonban kevésnek bizonyult, szeles időben könnyen megbillent a szoknya, s ekkor lángbaborult arccal pattantak le a nyeregből dédanyáink.

Sokkal célszerűbb és kényelmesebb viselet volt a kerékpározáshoz a nadrág. A nadrág nagyon bőven szabott térdnadrág volt, melyet harisnya vagy térdig érő kamásli egészített ki. Egy ilyen nadrágban kerekező nő látványát így örökítette meg egy korabeli fűzfapoéta:

„Bristol kerék, Helical-cső, Adria...

Jaj, de formás a kisasszony vádlija!

Aczél-bokát feszít pergő pedálja,

Mikor magát a nyeregben

Negédesen himbálja!”

Ez a látvány felkavarta a kisvárosok szemérmetes közvéleményét, s emiatt igen kevesen mertek így öltözve nyeregbe szállni. Helyette a szolidabbnak tekintett szoknyát részesítették előnyben. Olyan nagy volt a közvélemény nyomása, hogy a nadrág annak ellenére sem vált divattá, hogy ugyanebben az időben Franciaországban elegáns nő csak nadrágban kerékpározott.

Hiába öltött azonban egy magyar nő a kerékpározáshoz szoknyát, a feltűnéstől nem szabadult meg. A férfiak figyelmét a női combok mozgása keltette fel, mely erőteljesebben megmutatkozott, mint a gyaloglásnál. A szakértő férfiúi szemeknek vonzó látványt jelentett egy női test mozgása – különösen, ha a hölgy fiatal és csinos volt. Eme látvány izgalmassága tovább fokozódott, ha a hölgy nem öltött fűzőt: a csípő, a has és keblek szabadabb mozgása miatt.

„Emancipált” hölgyek

noikerekparversenyA közvéleményt természetesen nemcsak a „ruha-probléma” izgatta. Sokan magát a tettet – a kerékpározást – összekapcsolták a női emancipációs mozgalom törekvéseivel. Ma már komikus, hogy ennek a sportnak a művelését egyesek bátor női tettnek, mások nőietlennek, az önteltség ellenszenves megnyilvánulásának vélték látni. Felismerték a kerékpározás egészségügyi jelentőségét is, de mélyen alábecsülték a női szervezet teljesítőképességét; az orvosi nyilatkozatok óvták a nőket a „túlzott” kerékpározástól. Kb. napi 50-60 km-t tekintettek még megengedettnek, azzal a feltétellel, ha nem több a sebességük 15–18 km/h-nál. A kerékpárversenyeket károsnak tartották. 1897-ben még olyan orvosi vélemény is megjelent a sajtóban, hogy a női kerékpárversenyeket be kell tiltani. (Az első női kerékpárversenyt 1896-ban rendezték Magyarországon, a bátor úttörők világos selyem blúzban és sötét bő térdnadrágban álltak a rajthoz.)

Nő, férfi, kerékpár

A női kerékpározást a közvélemény igen lassan fogadta el. Kb. 10–15 év kellett ahhoz, hogy a kerékpáros nő látványa megszokottá váljék. A századforduló utolsó éveiben már élesen bíráló megjegyzések – legalábbis a sajtóban – nem kísérték a nyeregben ülőket. Nyeregbe szálltak az angol uralkodóház tagjai, a nemzetközi arisztokrácia dámái, majd a magyar arisztokrata családok fiatalabb hölgyei. Megtanult kerékpározni Erzsébet főhercegnő és Stefánia főhercegasszony is. Vidéken a vármegyei főispánok vállalkozó szellemű feleségei, a megyei és városi tisztikar legfőbb tisztségviselőinek leányai és a feltűnést kedvelő fiatal színésznők ültek fel a kerékpárra, miután a sportosabb arisztokrata hölgyek példát mutattak nekik. Tettükről a helyi sajtó rendszeresen beszámolt. A női kerékpározás hazai elterjedésében nagy szerepe volt a sznobizmusnak.

noibicajtarsasagA kor illemszabályai szerint úrinő nem járkált egyedül az utcán, így, ha kerékpárra szállt, akkor sem egyedül ment. A kerékpározó hölgyek férjeik, férfi testvéreik, rokonaik és ismerőseik társaságában indultak el kirándulni. A közös kirándulások számtalan alkalmat nyújtottak az apróbb flörtökre, csintalanságokra, melyekről azután egész héten lehetett suttogni, pletykálni, ábrándozni. Kitaláltak egy kerékpáros játékot is, melynek legnagyobb vonzerejét kétségtelenül az jelentette, hogy az urak és a hölgyek egymással és egymás ellenében játszhatták. A kissé bonyolult játék lényege abban állt, hogy először a férfiak üldözték a hölgyeket, majd miután ki-ki elérte a párját, együtt kellett a célba karikázniuk. Micsoda pompás lehetőségek!...

Eladás – könnyítés

1895-ben egy, az olvasók körében nagy sikert aratott szerelmes verset közölt a sajtó, melynek szellemességét még ma is értékelni tudjuk.

„Egy úr kerékpározni indult,

S egy bájos lányt veloczi-pelle,

Az úr neve Velo-czirill volt,

A hölgyé meg Veloci-czelle.

Elegáns volt az ifjú ember,

És sikkes volt az ifjú delnő,

Az úr fején veloczi-linder,

A hölgy lábán veloczhi-pellő.

A házak elmaradtak sorba

S Czirill szólt. Nem kell már vigyáznunk!

Minek a bók s veloczi-kornya,

Jer édesem, veloczi-czázzunk.

Oly szépen kér, esdve nógat,

Vasparipájához símulva,

Oly nyájasan veloczhi-rógat,

Hogy enged a veloczi-czuska...

Virág hullás és szív-törés volt,

Hervadt virányon, alkony tájban.

S hibás csak a veloczi-péd volt,

Melyről e dalt veloczi-táltam.”

A kerékpározás, mint minden olyan dolog, melyet a hölgyek műveltek, így vált részévé a századfordulón az úri világ kollektív nagy játékának: a férjfogás és férjhez adás tisztes feladatának Ahogy bevonult a kerékpár a nők közé, eredeti funkcióján túl, új feladatot is szerzett magának, a kapcsolatteremtés eszközévé vált. A jó levegőn megnő a kedv a házasodásra – tartották a lányos mamák, s megbízható felügyelet mellett elengedték eladósorban lévő leányaikat kirándulni.

Forrás:Kempelen Farkas tankönyvtár, Frisnyák Zsuzsa